„Mikor mész már el végre?” – suttogta a menyem a kórházi ágy mellett, mit sem sejtve arról, hogy minden lélegzetvételét hallom, és hogy a kis felvevő mindent gondosan rögzít.
Lélegzete meleg volt, és olcsó kávé illatát árasztotta. Azt hitte, én alszom, hogy testem csupán egy növény, melyet gyógyszerek és kötözések rejtettek el itt. Csakhogy én nem aludtam. Vékony, kórházi takaró alatt feküdtem, minden egyes sejtem feszült idegbe hasonlóan remegett. Rejtve fogtam kezemben egy apró, hideg eszközt — egy diktafont, melynek jelenléte elkerülte a tekintetét. … Read more