Janet mély fájdalmat élt át, amikor férje, Thomas halálával egyedül maradt. Két hónappal a temetés után, bár a sírján lévő föld már megkeményedett, ő továbbra is gyászolt. Élete egy teljesen más irányba fordult, és a hiány minden pillanatban ott volt.
Eric és Brad, a fiai, nem tudták nézni, hogy anyjukat a fájdalom teljesen letartóztatja. Meg akarták vígasztalni, és segíteni akartak neki, hogy újra érezze a boldogságot. Egy nap, amikor a család régi fényképeit nézegette, Janet könnyekben tört ki, amikor egy régi képen meglátta a férjével közösen eltöltött pillanataikat.
„Emlékszem arra a hídra, ahol először találkoztunk,” mondta, és a könnyek elárasztották az arcát. „Bárcsak elmehetnék oda, hogy elmondjam neki, mennyire hiányzik.”
Eric és Brad szinte egyszerre elhatározták, hogy valóra váltják anyjuk kívánságát. Másnap meglepték őt egy repülőjeggyel.
„De az nagyon messze van,” kérdezte Janet, meglepődve. „Biztos, hogy egyedül szeretnétek, hogy menjek?”
„Ne aggódj, anya. Minden rendben lesz,” válaszolta Eric. „Szórakozz egy kicsit, és pihenj.”
Janet végül beleegyezett, és két nappal később elindult, nem tudva, hogy a fiai milyen meglepetéssel készülnek.
Miközben Janet a várost járta, úgy érezte, hogy a férje emlékei egyre erősebben élnek benne. Minden lépésnél újra átélte a közös pillanataikat, és bár Thomas hiánya továbbra is ott volt, valahogy mégis könnyebben lélegzett.
Közben Eric és Brad már elindították a tervüket. Tudták, hogy időben kell befejezniük, mielőtt Janet hazaérne. Egy hét szabadságot kértek, hogy biztosra menjenek: meglepik édesanyjukat, hogy mindent másképp lásson, amikor visszatér. Az igazi meglepetés azonban még váratott magára.