Ethan mindig is ugyanabban a kis faluban élt, ahol a dombok ölelték körbe a házakat, és a földutak elvezettek az erdők széléig. Ő volt az, aki reggelente a teheneknek széna, este pedig a disznóknak kukoricát hozott, miközben a nap lassan leereszkedett a horizonton. A falu nyugodt és békés volt, és Ethan boldog volt, hogy ebben az egyszerű világban nőhetett fel, ahol az idő mintha megállt volna.
De egy nap, miközben a régi gyümölcsöskertjében szedett almákat, valami változott. Egyedül, a szántóföldek közötti elhagyatott úton, egy lányra lett figyelmes, aki a régi kőhíd közelében ült egy öreg tölgyfa árnyékában. Kerekesszékben ült, és hosszú szőke haja a vállára omlott, miközben a távolba meredt. A ruhája finom volt, szinte túlságosan is elegáns ahhoz, hogy ebben a poros, vidéki környezetben viselje.
Ethan megállt, és egy pillanatra csak nézte a lányt. Valami különleges volt benne, valami, amit nem tudott pontosan meghatározni. Olyan érzése volt, mintha ő nem illene ide, de mégis valahogy hozzátartozott volna ehhez a tájhoz. Hosszú másodpercek teltek el, mire végül úgy döntött, odamegy hozzá.
– Szia – mondta halkan, miközben felmutatta a kezében lévő kosarat. – Akarsz egy almát?
A lány lassan megfordította a fejét, és a szemei találkoztak Ethanéval. Mély, tiszta tekintetük találkozása különleges érzést váltott ki benne.
– Köszönöm – válaszolta a lány, miközben finoman elfogadta az almát, amit Ethan felé nyújtott. A hangja olyan volt, mint egy halk zene, valami olyasmi, amit Ethan sosem hallott még azelőtt. Finom, lágy, és tele volt egy olyan nyugalommal, ami hirtelen megnyugtatta őt.
– Új vagy itt? – kérdezte Ethan.
A lány halványan mosolygott.
– Igen – válaszolta. – Csak látogatóban vagyok egy ideig.
Többet nem mondott, és Ethan érezte, hogy valami titok rejtőzik a lány mögött, amit talán egyszer majd megoszt. A lány beszéde nem volt sürgető, inkább csak finom és visszafogott, mint egy szellő, ami halkan suhan a fák között.
Ethan, bár nem volt túlságosan kíváncsi, valahogy vonzódott hozzá. A következő napokban több alkalommal is látta őt a faluban. A tó partján ült, a virágos mezőkön bolyongott, mindig egyedül, mintha elmerült volna a saját világában. Minden alkalommal, amikor találkoztak, köszöntötték egymást, de Anna, ahogyan megtudta, hogy hívják, sosem beszélt túl sokat.
Anna volt az a lány, akiről senki sem tudott igazán semmit. Csendes, mégis különleges. Az emberek a faluban csak néha beszéltek róla, de ő mindig is a háttérben maradt. Ethan pedig egyre inkább kíváncsi lett arra, hogy mi rejlik a lány titokzatos magányossága mögött.
Egy szép tavaszi reggelen, miközben Ethan a régi fák között dolgozott, ismét találkozott Annával. Ezúttal egy kis tisztáson ült, ahol a virágok illata lengedezett, és a nap sugaraiban a levelek aranyosan csillogtak.
– Miért vagy mindig egyedül? – kérdezte Ethan, amikor odament hozzá. A kérdés önkéntelenül hagyta el a száját, de Anna csak mosolygott rá szelíden.
– Néha az embernek szüksége van arra, hogy egyedül legyen – válaszolta.
Ethan nem tudta, mit mondjon erre, de megült egy pillanatra mellette. Csendben ültek, és az idő mintha megállt volna körülöttük.
Egy hét telt el, és Ethan egyre inkább úgy érezte, hogy valami megváltozik benne, hogy egyre inkább a lányra koncentrál, és egyre több titkot fedez fel a lelkében.
Egy késő őszi délután, mikor a fák levelei már szinte teljesen lehullottak, és a levegőben megjelent a hideg, Anna hirtelen felállt a kerekesszékéből.
Ethan elállt a lélegzete, amikor látta, hogy a lány önállóan, bizonytalan léptekkel elindul a domb irányába.
– Anna, mi történt? – kiáltott utána, szinte ijedten.
Anna megfordult, és mosolygott.
– Nézd, Ethan, sosem voltam igazán bénult. A kerekesszék csupán egy álarc volt. Valójában én vagyok az, aki másokat próbál megérteni. Most én is próbálom megérteni, hogy mi történik az életemben.
Ethan megdöbbent, de valahol mélyen megértette. Anna története, a titkai és a fájdalmai, amelyek eddig rejtve maradtak, most egyre világosabbá váltak számára.
Anna és Ethan végül együtt sétáltak le a dombon, a nap már a horizonthoz közeledett, és mindketten tudták, hogy valami különleges kapcsolat szövődik közöttük. A lány titkai lassan kezdtek feltárulni, és Ethan végre megértette, hogy miért érezte mindig is ezt a különleges vonzalmat. A szeretet, amit egymás iránt éreztek, minden akadályt legyőzött.