Victoria kétszer annyi időt töltött a munkahelyén, mint tervezte. Két új ügyfél kérte, hogy csak hozzá jöjjenek frizurát csináltatni, a barátnők ajánlása alapján.
– Csak hozzád szeretnénk jönni, Victoria Andrejevna! Te vagy a legjobb fodrász a városban! – e szavak mosolyt csaltak az arcára az úton hazafelé.
Talán eljött az ideje, hogy saját vállalkozásba kezdjen? Itt az idő, hogy ne féljen és ne várjon „jobb időkre”.
Gondolataiba merülve Victoria észrevétlenül hazaért. A lépcsőházban ismeretlen hangokat hallott a lakásból. Gyorsan kinyitotta az ajtót, és meglepetten állt meg a küszöbön. Az előszobában egy megviselt hátizsák hevert, a földön piszkos cipők voltak, a konyhából pedig erős alkoholszag áradt.
– Vika, felismered a rokonodat? Kirill visszajött! – mondta a férje, aki a konyhából nézett ki, valahogy furcsa mosollyal az arcán.
Pál fiatalabb testvére, Kirill, aki négy évvel ezelőtt elment otthonról, hogy egy klubtáncossal éljen, úgy ült a konyhai kanapén, hogy szinte csak a falat nézte.
– Helló – mondta a sógor, fel sem nézve.
– Anya, ki ő? – kérdezte halkan a lánya, aki éppen most jött haza a táncóráról.
– Ő a te nagybácsid, Kirill, apukád testvére – próbálta Victoria nyugodtan mondani. – Valószínűleg nem emlékszel rá. Nagyon kicsi voltál, amikor ő elment.
– Miért olyan… furcsa? – kérdezte Alisa alacsonyabb hangon.
– Menj a szobádba, szívem. Majd később beszélgetünk.
A nő bement a fürdőszobába, és megnyitotta a csapot. Kicsit időre volt szüksége, hogy össze szedje magát. A tükörből fáradt arca nézett vissza rá. Lassanként végigsimította haját: ideje lenne megújítani a hajszínt, de most más dolgok foglalkoztatták.
Négy évvel ezelőtt, amikor Kirill elhagyta az otthonát, a feleség tudta, mennyire nehéz volt ez Pál számára. Egy hónapig nem beszélt a szüleivel, őket hibáztatta, hogy elüldték a testvérét. Aztán mintha megbékélt volna, abbahagyta Kirill emlegetését, és nem válaszolt a ritka telefonhívásokra. Úgy tűnik, mostantól minden megváltozott.
A férje követte őt a hálószobába, habozott, majd csendesen mondta:
– Nálunk fog lakni. Ez fontos. Legalább egy ideig. A testvéremnek szüksége van a támogatásra. Kirill nagyon rossz állapotban van. Megcsalta a felesége, ezért elváltak. A szüleihez nem mehet.
– Te ezt így döntötted el? Még csak meg sem kérdeztél engem? Nem beszéltél róla? – fordult Victoria a férjéhez. – Nem tartod ezt pofátlanságnak?
– Mit kellett volna kérdezni és megbeszélni? Ő a testvérem, és nincs hová mennie.
– Pál, nekünk van egy tinédzser lányunk. Láttad, milyen állapotban van? Gondolod, hogy normális, hogy mindennap ilyet fog látni? Kirill…
– Ezért van szüksége a családra. Támogatásra! – Pál először nézett a felesége szemébe az este folyamán. – Tudod, hogy nem hagyhatom őt így. Nem lehet!
– Meddig fog ez tartani?
– Amíg szükséges. A testvéremnek meg kell gyógyulnia.
– És Alisáról mi lesz? Gondoltál rá? Ebben a korban…
– Vika, hagyd abba! – emelte fel a hangját a férj, amit sosem tett korábban. – Ő az én testvérem. A legkisebb testvérem. Nem hagyhatom egyedül a bajban.
Victoria kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de megállt. Valami a férje hangjában megállította. A tizennégy év alatt, amióta együtt voltak, most hallotta először ilyen határozott szavakat.
– Jól van – mondta a nő, és az ablak felé fordult. – Csak mondd meg neki, hogy ne igyon otthon, és találjon munkát.
Pál nem válaszolt, csak csendben elment a szobából. A falon keresztül Victoria hallotta, ahogy csendesen beszél valamiről Kirillal a konyhában. Nagyon halkan. Valószínűleg azért, hogy ő ne hallja.
Az óra már rég éjfél után járt, amikor végre elhallgattak a hangok. Victoria álmatlanul feküdt, és fülelt a folyosón lévő lépésekre. Pál nem ment lefeküdni azonnal. Hosszú ideig sétálgatott, látszólag a testvérét rendezte el a nappaliban.
– Minden rendben lesz – suttogta a férje, mikor az ágyba bújt. De a feleség már nem volt ebben biztos.
Reggel
A reggel a konyhában lévő alkohol szagával kezdődött. A nő némán készítette el a lányának a reggelit, igyekezve nem észrevenni a terített asztalon heverő üres palackokat és a koszos hamutartót.
Rá egy hónapra majdnem hozzászokott, hogy a konyhájuk 24 órás bárként üzemel két férfi számára.
– Anya, megyek iskolába – Alisa mellett elhaladt Kirill, akit a kanapén alvás közben csak úgy kikerült a kislány. Az utóbbi időben a lány próbálta elkerülni az otthont: beiratkozott különórákra, és a barátaival lógott.
- A szülei már tíz napja nem beszéltek, mindketten feszültek és dühösek voltak a helyzet miatt.
- Ali feléledve nekiállt segíteni, ahelyett hogy feszültséget okozott volna.
- Megpróbált mindent megtenni, hogy a közelgő feszültséget elkerülje, de mindenki feszülten reagált.
Victoria újra látta, ahogy a lánya sietve kikerül a bejáratnál, és érezte, hogy felgyülemlik benne a düh.
Az új otthon keresése
A „ideiglenes” vendég egy hónap alatt képes volt tönkretenni mindazt, ami évek óta épült: a családi estéket, a közös vacsorákat, az intim beszélgetéseket Alisával.
– Jó reggelt – mondta Pál, mikor már átöltözve lépett ki a hálószobából. – Van kávé?
– Maradt még. Tegnapról – mutatott Victoria a kávéfőzőre. – Azt hiszem, beszélni szeretnék veled.
– Csak nem most, sietek – a férj megragadta a csészét, és grimaszolva kóstolta a hideg kávét.
– Mikor, Pál? Mindennap sietsz. Esténként a testvéreddel vagy.
A férfi megállt az ajtónál, és meglepetten kérdezte:
– Mit akarsz mondani?
– Azt, hogy ideje döntést hozni. Nem tarthatjuk életünk végéig egy egészséges férfit. Ez nem helyénvaló!
– Depressziója van, Vika. Te is látod, hogy az ember totális összeomlás határán áll.
– Én meg? Mi a helyzet velünk? Mi nem vagyunk zűrzavarban? Alisa nem akar haza menni. Minden nap a rendetlenséget és az alkoholt találom. Te…
– Mit én?
– Megváltoztál. Olyan, mintha már nem ismernélek. Más lettél.
Pál letette a csészét az asztalra:
– Tudod mit? Beszéljünk este. Nyugodtan. Összeveszés nélkül.
– Nem, most! – Victoria elzárta az utat férjének. – Azt akarom, hogy egy hét múlva Kirill ne legyen ott. Kérlek, béreljen lakást, találjon munkát. Amit akar! De ne éljen a mi költségünkre!
– Ezt komolyan gondolod? – fakadt ki Pál. – A saját testvéremet ajánlod az utcára?
– Én azt javaslom, hogy hagyja abba, hogy egy kényelmes szállodaként szolgálunk! Még csak meg sem próbálja megváltoztatni!
– Mert időre van szüksége! Ez olyan nyilvánvaló, mint az 1 + 1!
– Hány hónap? Egy év? Egy egész élet? – Victoria szinte kiabálta. – Te tényleg érted, mi történik a családunkkal? Vagy ez nem érdekel?
– És érted, hogy ő is a családom? És nem fogom elhagyni a testvéremet, ahogy a szülei tették? Még ha ezt tőled is kérdezik!
– Tehát a választás már megvan? – a nő szemeiből könnyek csorogtak ki.
– Ez nem választás, Vika. Ez kötelesség. De te valamiért nem akarod megérteni.
A férfi kiment, óvatosan becsukva az ajtót maga után. A nappaliból Kirill horkolása hallatszott. Victoria lassan leült a székbe, és a férje hideg kávéjára nézett.
Pál korábban sosem távozott úgy, hogy nem csókolta meg búcsúzóul.
Hetek tensionban
Szinte egy hétig nem beszéltek egymással a házaspárok.
Victoria korán ment el otthonról, későn tért vissza. Pál úgy tett, mintha nem venné észre a hiányát: késő estig a testvérével ült, valami saját ügyüket tárgyalva.
Alisa zűrzavarra sodródott a szülők között, próbálva enyhíteni a feszültséget, de csak ideges válaszokat kapott: „Minden rendben van, kislány, ne aggódj”.
Esténként, az ágyban fekve, a nő hallgatta a konyhából jövő hangokat. A testvérek halkan beszélgettek, de néhány szót mégis hallott: „Nem érti… a család segíteni kell… túlságosan puha vagy vele…”
Megoldási javaslat
Pénteken a férje korábban jött haza. Kirill a nappaliban aludt, Alisa a szobájában zenét hallgatott.
A feleség vacsorát készített, automatikusan kavarva a levest. A főzés mindig segített neki megnyugtatni magát és rendbe rakni a gondolatait.
– Minden megoldódott – mondta Pál, aki az ajtófélfának dőlve bizalommal nézett Victoria szemébe. – Összeállítottam egy megoldást, ami mindenki számára megfelelő.
A nő csendben folytatta a leves kavarását, várva a folytatásra. Ezen a héten már megtanulta, hogy hallgatnia kell. Így könnyebb volt.
– A megoldás a felszínen fekszik. Kirill megélhet a te lakásodban.
Victoria lassan letette a kanalat. Ez a lakás mindig is az ő támasza volt. Az átváltozások előtt ezt Vicci kapta, még házasság előtt. Mindig ő döntött arról, hogy mi történik vele. Aztán…
– Ott bérlők vannak – próbálta a nő nyugodtan mondani.
– Mit számít az? – a férfi közönyösen megzörrentette a vállait. – Előre figyelmeztetjük őket, találjanak más lakóhelyet. Mi ezzel a probléma?
– Pál, ez nem ésszerű! Az emberek egy évet fizettek előre. Szerződésük van. Két kisgyerek van. Nem fogok ilyesmihez hozzájárulni. Nem vita tárgya!
– Nos, az az én dolgom, hogy felajánljam! Kirill marad itt. Ez sem vita tárgya! – vetette oda a férfi lenézően. – Ahogy akarod.
Victoria lassan megtörölte a kezét a konyharuhába, és a férjéhez fordult.
– Ezt komolyan gondolod? Fel akarsz szedni egy gyerekes családot, hogy a saját testvérednek adjál lakást? Ingyen?
– Mit tegyek? Te magad is akartad, hogy elköltözzön.
– Én azt akartam, hogy új életet kezdjen. Találjon munkát, béreljen lakást. Végre felnőtt legyen. Ne pedig a kanapén heverve töltse a napokat!
– Depressziója van!
– Tényleg? Depresszió? Vagy csak egy kényelmes módja, hogy mások nyakán éljen? Igyon a mi borunkból, egyen a mi ételünkből, aludjon a mi kanapénkon!
Pál dühösen nézett a feleségére, kezeit összeszorítva, suttogva mondta:
– Ne merészelj sértegetni a testvéremet! Erre semmi jogod sincs! Állj meg! Különben nem tudom mi fog történni!
Victoria figyelmesen nézett a férjére. Végre rádöbbent, hogy ez nem csupán egy átmeneti feldúlódás, nem csak a testvér segítésének vágya. Ez választás. És ez már megvolt.
– Rendben van, – mondta a nő, enyhe mosollyal. – Megértettelek.
A férfi zavarodottan meredt a feleségére. Nyilvánvalóan kiáltásokra, sírásra, feddésre számított:
– Mit… mit értettél meg?
– Minden! Vacsora elkészült. Szólj a testvérednek?
Pál még néhány másodpercig az ajtónál állt, figyelve a felesége szokatlan nyugodt arcát, majd lassan elhagyta a konyhát. Amikor megbizonyosodott arról, hogy a feleség nincs a közelben, Victoria elővett egy telefont, és felhívta egy ismerős ingatlanközvetítőt.
– Jó estét, Marina. Emlékszel, hogy beszéltél egy jó jogi ügyvédi irodáról? Szükségem van egy konzultációra. Azonnal.
Az Alisából még mindig szóló zene hallatszott a szobából. A nő odament a lánya ajtajához, és a homlokát a hűvös fához támasztotta.
– Minden rendben lesz, kedves – suttogta. – Anyának van terve.
Az új élet
A következő három hétben Victoria szinte soha nem volt otthon. További órákat vállalt a szalonban, és beiratkozott a továbbképzésre.
Alisa a nagymamájánál lakott. Azt mondta, készül az vizsgákra.
Pál különösebben nem ellenezte. Esténként a lakásban most két férfi irányított: nézték a focit, pizzát rendeltek, és hangosan beszélgettek a saját dolgaikról.
A nő úgy érezte, hogy felesleges egy olyan házban, ami mostanra otthonná vált.
Minden reggel a konyhában a korábbi bulik nyomait találta: üres palackokat, elhasználódott csikkeket a kávés csészékben, zsíros pizza dobozokat.
A férje látszólag nem vette észre ezt a rendetlenséget: reggel korán ment el dolgozni, csak a testvére fejére nyomott egy csókot. Őt most már nem is csókolta meg, míg elhaladt mellette.
De egyszer minden megváltozott…
Pál boldogan érkezett haza. Széles mosoly fénylett az arcán. A konyhában még mindig érezni lehetett a reggeli alkohol szagát, de a férfi úgy tűnt, ezt nem vette észre.
– Örülj! – a feleség vágtázó szemei ragyogtak. – Kirill úgy döntött, hogy külön él.
Victoria egy pillanatra megdermedt a bögrével a kezében:
– Tényleg?
– Igen! Képzeld, ő mondta, hogy elég az, hogy rajtunk éljen. Talált valami mellékállást, jövőbeli tervei vannak.
– Ez… csodás – a nőben a remény újra fellobbant. Talán minden rendbe jön? Talán neki nem kell…
– Persze, hogy csodálatos!” – a férj lehuppant egy székre. – Csak annyit kell tennünk, hogy segítünk neki beilleszkedni. Amíg nem gondolja meg magát.
– Milyen értelemben segíteni?
– Közvetlenül. Holnap felhívod a bérlőidet, mondod nekik, hogy ki kell költözniük. Egy hónapot adsz a keresésre. Felajánlhatunk nekik egy kis kompenzációt.
Victoria kétségbeesetten nézett a férjére, és határozottan válaszolt:
– Már megbeszéljük ezt. A kérdés zárva!
– Igen, de most minden más! Kirill végre szeretné kezdeni az új életét. Szüksége van egy évre vagy másfélre, hogy felépüljön. Segítsünk neki!
– Nem. Ki van zárva! Nem fogom elzárni a gyerekes családot a te testvéredért.
Pál hirtelen felállt, és a szék hirtelen a falhoz csapódott:
– Te nem érted! Végre magához tért! Készen áll a harcra! Te pedig…
– Én nem akarok részt venni ebben! Én nem vagyok mentőszolgálat! Ha külön akar élni, béreljen lakást. Mint minden normális felnőtt ember. Nem ő az első, és nem is az utolsó.
– A normális emberek segítenek a családtagjaiknak!
– A családtagoknak – igen. De nem parazita embereknek, akik…
A nő nem fejezte be a mondatot. A férje megragadta a bögrét, és erővel a falra hajította. A porcelán darabjaira tört a konyhában.
– Tehát így van – a férfi hangja remegett a dühétől. – Vagy máris a lakásomban lesz a testvérem, vagy pakolj és húzz el innen!
– Mi van?
– Hallottad! Elegem van a folyamatos elégedetlenkedésedből, a követeléseidből! A testvérem végre talpra áll, és te…
– Én zavarok – Victoria hirtelen megnyugodott. – Így van?
– Pontosan! Folyamatosan megakadályozod a munkát. Csak magaddal törődsz!
– Rendben – a feleség óvatosan letörölte a kávéfoltot. – Megértettem.
– Mi a döntésed?
A nő a férje szemébe nézett, és csendesen mondta:
– Már három héttel ezelőtt döntöttem. Csak azt vártam, hogy te is rendbe rakd a dolgaidat.
Victoria kisétált a konyhából, Pál magára maradt. A hálószobában az éjjeliszekrényen egy dokumentumfájl hevert: minden előre elkészült. Victoria nem hiába töltötte el ezeket a három hetet.
A végső döntés
– Ne ijesztess meg! – a feleség mosolygott, miközben a férfi zavarodott arcát nézte. – Már régóta eldöntöttem, hogy elmegyek. Függetlenül a te véleményedről.
– Mit mondasz? – a férfi idegesen megigazította a zakóját. A folyosón lépések hallatszódnak. Kirill, láthatóan felébredt a hangjukra, elhaladt mellettük.
– Mivel te hoztad fel először a költözés témáját… – a nő a kék mappát emelte fel.
– Mi ez? – férje meglepetten nézett a papírokra.
– A válási kérelem. Két héttel ezelőtt ezt benyújtottam – Victoria nagyon nyugodtan és biztosan beszélt. Belül minden reszketett, de nem engedte, hogy a hangján érződjön.
Pál elsápadt, kinyitotta a száját, bezárta, majd újra kinyitotta:
– Te… mit?
– Ez pedig – a nő egy másik csomag papírt húzott elő, – a lakásom eladására vonatkozó dokumentumok. Az a lakás, ahová te akartad költöztetni a testvéred. Az üzlet majdnem befejeződött.
– Várj… hogyan… miért? – a férfi leült a székre, mintha a lábai hirtelen nem bírnának el.
– És végül – a nő elé tette még egy borítékot. – Itt vannak a közös lakásom eladására vonatkozó iratok. Lakhat akár a testvéremmel, akár az egész osztályommal. Mindegy nekem. Az üzletet lesz nyílvánítva, amint elválunk.
– Megőrültél? Ez a mi otthonunk!
– Volt. Amíg nem csináltál belőle egy szállodát a nagy fiú testvérednek.
– Vika, beszéljük meg…
– Nem, Pasha – a feleség rengetegen megrázta a fejét. – Eleget beszéltünk. Ezekben a hetekben rájöttem, hogy milyen fáradt vagyok. Nagyon. A döntésed gyengeségétől, a vak hűségedtől a testvéred iránt, a konyhában lévő folyamatos alkoholtól.
– De… mi a helyzet… És Alisa?
– Alisa velem jön. Krasznodárral.
– Hová?!
– Krasznodárra. Már találtam ott egy lakást a lakás eladásából befolyt pénzen. És megnéztem egy helyet a stúdiónak.
Pál a fejét a kezébe temette, és könyörgő hangon mondta:
– Nem teheted ezt!
– De tudom. És meg fogom tenni. Mert én, ellentétben néhányoddal, tudok döntéseket hozni és felelősséget vállalni az életemért.
Az ajtóban megjelent kócos Kirill, akinek zavarosan kérdezte:
– Mi történik?
– Semmi különös – Victoria összegyűjtötte a papírokat a mappába. – Egyszerűen végre rájöttem, hogy egyes emberek számára könnyebb eltartani egy felnőtt testvért, mint megmenteni a családot.
– Vika, várj!
De a nő már elhagyta a konyhát, nem akarta folytatni a beszélgetést.
Új kezdet
Hónappal később Victoria az új lakásának erkélyén állt. Lent egy ismeretlen város zajai hallatszottak, és virágzó magnóliák illata terjengett. A szomszédos szobában Alisa pakolta el a dolgait, valami vidámat dúdolva.
– Anya, mikor megyünk megnézni a stúdiód? – kiáltotta a lánya.
– Holnap, napocskám. Mostantól mindenünk ünnepnapon fog történni.
Az új élet úgy indult, hogy nem érkeztek hívások a múltról. Nincs több alkoholszag a konyhában. Nincs több idegen emberek a házban. És valamiért először régen, megkönnyebbültnek és nyugodtnak érezte magát.
Odakint egy város zaja hallatszott, amely nem tudott semmit a történetükről. És ez csodálatos volt.