Tizenhét éves voltam, és minden vágyam az volt, hogy egyszer egy igazi báli ruhában ragyoghassak. Anyukám, aki tizenkét éve meghalt, mindig azt mondta nekem: „Azt akarom, hogy csillogjon az életed.” Azóta minden egyes centet a „bál ruhájára” gyűjtöttem. Különösen, hogy tudtam, mostohaanyám, Linda nem igazán értette, miért fontos számomra ez a pillanat.
Este a CVS-nél dolgoztam. A polcokat rendeztem, feltöltöttem, és a padlót is felsöpörtem, amikor az öreg gyógyszerész elfelejtette a szemüvegét. Hétvégén én vigyáztam a gyerekekre, minden apró pénzt összegyűjtve a kávésdobozomba, amit az ágyam alatt rejtegettem. Márciusra 312 dollár volt a megtakarításom. Elég volt egy leértékelt ruhára, cicasarkú cipőre és talán egy hajsütővasra is, ha elcsíptem volna egy jó akciót.
A bál napja egyre közeledett, és mindenki izgatottan készülődött. A szomszédom, Alex megígérte, hogy eljön velem, és már meg is vásárolta a jegyeinket. Az én terveim egyszerűek voltak: olcsó ruha, barkácsolt fürtök, drogériás smink – semmi különös, de az enyém lesz. A bál reggelén a fények és a napsugarak úgy köszöntöttek, mintha már az estét várták volna.
De aztán egy váratlan pillanat történt.
Este, amikor beléptem a konyhába, megláttam Hailey-t, a mostohatestvéremet, ahogy egy csillogó lila ruhában pörög. A butik kis papírzacskója büszkén állt az asztalon. Linda, a mostohaanyám, szinte diadalittasan mosolygott, és azt mondta: „Minden lány megérdemli az álomruháját.” A szavak már nem fájtak annyira, mint korábban. De amikor felmentem az emeletre, és megnéztem a pénzemet, láttam, hogy eltűnt.
Linda higgadtan, de határozottan bevallotta: „Kölcsönvettem. Hailey megérdemelte.” A pénzemből vette Hailey a ruháját, amit úgy hirdetett, mint valami mesebeli kosztümöt. „És különben is, nem kell neked buta ruhád. Úgysem mész el a bálba.” A szavai, mint egy hideg zuhany, megállítottak. Nem volt már semmi, ami visszahozhatta volna a reményt.
Aznap éjjel a párnámba sírtam, és elküldtem egy üzenetet Alexnek: „Azt hiszem, kihagyom a bálat.” Eléggé biztos voltam benne, hogy ez a történet véget ért.
De amikor a bál reggelén felébredtem, a napfény és egy autó dudálása egyszerre riasztottak fel. Az ablakhoz rohantam, és megláttam egy piros terepjárót, ami a házunk előtt állt. Ki lehet az? A szomszédok sem szoktak ilyen drága autóval érkezni hozzánk. Kíváncsian, de kissé gyanakodva pillantottam ki. És akkor láttam őt.
Egy idegen férfi szállt ki az autóból, kicsit formális öltönyben, de a szemében volt valami ismerős, valami meghatározhatatlan, amitől egyszerre éreztem magam kíváncsinak és izgatottnak. A férfi elindult a bejárat felé, és én, habozva, de kíváncsian megnyitottam az ajtót.
„Szép reggelt!” – mondta, miközben egy nagy, szép dobozt tartott a kezében. „Tudom, hogy sok mindent át kellett élned, és talán nem is akartad, hogy bárki segíthessen, de én itt vagyok.” A hangja nyugodt és magabiztos volt. Nem értettem, miért jött, de valami az egész helyzetben mégis bizsergő volt.
„Miért jöttél?” – kérdeztem.
„Tudom, hogy fontos számodra ez a bál. El kell menned, mert te is megérdemled, hogy a saját életedet éld. És ahhoz, hogy ez megvalósuljon, mindent elrendeztem” – válaszolta a férfi, miközben a dobozt hozzám nyújtotta.
Először nem értettem. A férfi mosolygott. „Ez a ruha mindent elmond rólad, amit megérdemelsz. Mostohaanyád nem érti, hogy te is valaki vagy, és nem csak egy lány, akinek le kell mondania az álmairól.”
Bámultam rá, és a szívem hevesebben kezdett verni. A férfi ajtóban állt, és mintha tényleg tudta volna, mi történik velem. Kinyitottam a dobozt, és belenéztem. Egy csillogó, tökéletesen illeszkedő ruhát találtam benne. Tökéletesen illett rám. Új remény ébredt bennem.
„Tudd, hogy bármi is történjen, mindig lesz valaki, aki hisz benned.” A férfi mosolygott, majd elindult, visszament a terepjáróhoz, és eltűnt, mint a szél.
Abban a pillanatban értettem meg, hogy néha az élet nem arról szól, hogy megkapjuk, amit akarunk. Hanem hogy elég erősek legyünk, hogy megérdemeljük azt, amit élet ad. Éppen akkor, amikor azt hittem, vége van, egy ismeretlen valaki, aki tudta, hogy mit jelent számomra a bál, elhozta nekem az álmot.
Este elmentem a bálba. És ez volt az egyik legcsodálatosabb pillanatom. Nem csak a ruhámtól, hanem azért is, mert tudtam: bármi is történjen, az életem csillogni fog.