A temetés után a szél hűvösen fújta a temető fák közötti leveleket, miközben Emily Carter, a kilencéves kislány, egyedül állt az apja sírja előtt. Még mindig érezte a temetés súlyát, a sűrű fájdalmat, ami belülről marcangolta. Az apja, az a szeretetteljes férfi, aki mindig ott volt neki, aki mesélt neki a csillagok titkairól és arról, hogy a nehéz időkben is van remény, most örökre elment.
De nemcsak a fájdalom sújtotta, hanem a kétségbeesés is, mert az apja halála után úgy érezte, hogy már senki sem maradt, aki segíthetne neki. A mostohaanyja, Linda, akit mindig is idegennek érzett, most végleg elhagyta őt. A nő arca hideg és közönyös volt, amikor a temető előtt hátrahagyta őt, hátizsákjával az utcán. Emily egész testében remegett, és nem tudta, mihez kezdjen. Az emberek elmentek mellette, figyelmesek voltak ugyan, de senki sem állt meg, hogy segítsen neki.
A szürke égbolt alatt, miközben a hűvös szél átjárta a nap végére kifáradt várost, Emily az üres járdán állt, és próbált összeszedni minden erejét, hogy egyáltalán elinduljon valamerre. Hogy mi lesz vele? Hol fog aludni? Mi fog történni vele most, hogy apja már nincs ott, hogy megvédje?
Épp ekkor egy fekete Mercedes hajtott el mellette. Az ablakok leengedtek, és a kocsi sofőrje egy elegáns, sötét öltönyben lévő férfi figyelte őt. Emily nem vette észre, hogy a férfi közelebb lépett, és csupán egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy miért állt meg az autó. A férfi nem mondott semmit, csak egy mélyebb pillantást vetett rá.
„Emily… apád soha nem akarta volna, hogy ilyen helyzetbe kerülj. Gyere velem. Van valami, amit látnod kell.”
A férfi mély, de kedves hangja mintha melegségként ölelte volna körül. Az apja régi barátja, Michael Harrington volt, aki ügyvédként sokat segített apjának az üzleti ügyeiben. Emily, aki eddig csak a temetésen találkozott vele, most valami furcsa bizalmat érzett iránta. A férfi arcán egy félig titokzatos mosoly ült, mintha valamit tudna, amit ő nem.
„Miért segítesz nekem?” – kérdezte Emily, miközben egy pillanatra megpróbálta elhúzni a szemeit a férfi elől.
„Mert az apád hagyott neked valamit. Valamit, amiről nem tudtál, de ami most mindent megváltoztathat.”
A férfi kedvesen elmosolyodott, és miután megerősítette, hogy mindent elmagyaráz, a kislány beült az autóba.
A Mercedes halkan suhant a Santa Monica utcáin, míg el nem értek egy hatalmas, régi épülethez. Michael bevezette Emily-t a gyönyörűen díszített irodába, ahol egy zárt ajtó mögött, az ügyvéd íróasztalánál már egy férfi várt.
„Ez… ez mi?” – kérdezte Emily, miközben kíváncsian figyelte a férfit, aki az asztalnál ült.
„Emlékszel, amikor apád mindig azt mondta, hogy titkos dolgokat kell eltartani a családnak? Nos, az apád valóban hagyott valamit számodra – egy titkos végrendeletet, amit a világ előtt elrejtettek. Évek óta nem tudták megtalálni, de most itt van.”
A férfi egy régi, elhasználódott borítékot nyújtott Emily-nek. A borítékon egy gyönyörű pecsét volt, amely az apja monogramját ábrázolta. Az ügyvéd figyelmesen nézte, ahogy a kislány felnyitja, és belenéz a papírokba.
„Mi ez?” – kérdezte Emily. – „Miért nem tudtam róla?”
„Mert apád nem akarta, hogy bárki is tudjon róla, amíg el nem jön az idő. Az volt a terve, hogy ha valami történik vele, egy olyan személyt kell találnia, aki az ő hagyatékát megőrzi, és megvédi a családot. Te vagy az, Emily.”
A kislány keze remegett, amikor elolvasta a végrendeletet. Az apja nemcsak az ő nevelését biztosította, hanem egy hatalmas összeget is, amit csak akkor örökölhetett, ha valaki igazán méltó lenne rá.
De a végén az apja üzenete még valami sokkal fontosabbat tartalmazott: *„Ne hagyd, hogy a pénz és a hatalom elvakítson. A legfontosabb dolog, amit megtanultam, az a szeretet és a becsület. Kérem, hogy használd a rám hagyott örökséget arra, hogy jobbá tedd a világot, és hogy mindig emlékezz arra, miért kezdtem el mindezt, hogy segíthessek a rászorulóknak.”*
Emily szemei megteltek könnyekkel, amikor rájött, hogy az apja nemcsak a pénzt hagyta rá, hanem egy örökséget is, amely egy magasabb célt szolgált. A férfi, aki mindent elmondott neki, elmosolyodott.
„Mire lesz szükséged most, Emily?” – kérdezte.
A kislány egy pillanatra elgondolkodott, majd határozottan válaszolt: „Segíteni akarok. Olyan dolgokat tenni, amikért apám büszke lenne.”
Michael Harrington elmosolyodott, és egy apró, titokzatos mosolyt ejtett. Az ügyvéd elindult az ajtó felé, és mielőtt elhagyta volna a szobát, visszafordult.
„Ne feledd, Emily… mindannyian úgy élünk, ahogy a legfontosabb dolog szerint cselekszünk. Az apád sosem akarta, hogy csak a pénz és a hatalom motiváljon. Használd ezt a lehetőséget bölcsen.”
A kislány csak bólintott, és érezte, hogy egy új világ nyílik meg előtte.