Jonathan Kane a világ egyik leggazdagabb embereként élt Manhattan szívében. Üvegfalú penthouse-ában ülve, whiskyjét szürcsölgetve figyelte a város pörgését. A nyüzsgő metropolisz mindent magába foglalt, amiben élt: pénz, hatalom és az állandó verseny. Minden a rendelkezésére állt, amit kívánt – a legjobb autók, a legdrágább éttermek, a legnagyobb vállalatok. Mégis, abban a pillanatban, amikor felnézett a városra, valami elkeserítő ürességet érzett. Elérte, amiről mások csak álmodnak, de az életének mélyebb értelmét sosem találta meg.
Ekkor lépett be az ajtón. Nina, a fiatal nő, akit három évvel korábban egy véletlen találkozás során ismert meg, amikor egy este elveszítette mindenét. Ő volt az, aki egyetlen éjszaka alatt végleg megváltoztatta Jonathan életét. Akkoriban még csak egy egyszerű takarítónő volt, aki mindig halk volt, szinte láthatatlan. De Jonathan számára az éjszaka, amit együtt töltöttek, egy új fejezetet nyitott. Egy döntés, amit ő maga később hibának hívott.
Két hónappal később, egy reggel, Nina megjelent az irodája ajtaján. Kezében egy papírlap hevert, amit remegve nyújtott át neki. „Terhes vagyok” – mondta halkan, alig hallhatóan. Jonathan hidegen reagált, aláírattak egy titoktartási szerződést, és még egy csekket is adott neki, ami több nullát tartalmazott, mint bármi, amit életében valaha is látott. „Nem vagyok kész apának lenni – mondta –, és nem engedem, hogy tönkretegyél mindent, amit felépítettem.”
Nina csendben távozott. Jonathan pedig kitörölte ezt az egészet a memóriájából. Még a gyerek emlékét is elnyelte az idő.
Most, három évvel később, Nina ismét belépett az életébe. De most már nem volt az a kétségbeesett, gyenge nő, akit egykor ismert. Ezúttal egy határozott, méltóságteljes nő lépett be, aki nemcsak jól öltözött, hanem teljesen más ember volt. A gyerek, aki vele volt, Jonathan számára ismerős vonásokkal rendelkezett. A kisfiú barna szemekkel és apró pöttyeivel az arcán ott állt mellette. És az arcán… Jonathan saját vonásait látta.
Jonathan megdermedt. A pohár, amit a kezében tartott, a padlóra esett, és hangosan összetört. A világ, amit felépített, hirtelen értelmét vesztette.
„Miért vagy itt?” – kérdezte halkan, de hangja üvegszilánkként csattant a levegőben.
„Nem a pénzért” – válaszolta Nina nyugodtan. „Azért jöttem, mert a fiadnak szüksége van rád. És beteg.”
A szavak úgy hasították át a csendet, mint egy éles kés.
„Beteg?” – kérdezte Jonathan, mintha nem is hallotta volna, amit mondott.
„Leukémiás” – mondta Nina. „Csontvelő-átültetésre van szüksége. És te vagy az egyetlen megfelelő donor.”
A pohár a padlóra hullott, miközben Jonathan remegő kézzel próbált összeszedni magát. Az a férfi, aki mindenre képes volt, aki hatalmat, pénzt és befolyást szerzett, most tehetetlenül állt, miközben az érzés, amit eddig elkerült, most az egész testét elöntötte.
„Nem… nem tudtam…” – mondta Jonathan, miközben próbálta feldolgozni a szavakat.
„Nem” – mondta Nina, és ezzel félbeszakította őt. „Nem akartad tudni. Úgy kezeltél minket, mint akadályokat. De ő nem hiba. Ő egy bátor gyerek. És most rád számít.”
A kisfiú ránézett Jonathanra, kérdőn.
„Te vagy az apám?” – kérdezte halkan.
Jonathan lenyelte a torkában rekedt szót, és végül halkan válaszolt. „Igen.”
Nina hátralépett egyet, és a tekintete határozottan összetört minden eddigi falat, amit Jonathan épített.
„Nem akarok kifogásokat. Segítségre van szükségem tőled. Hétfőn. Santa María kórház. Ő már fel van véve a listára… de az idő fogy.”
Ahogy Nina hátrafordult, hogy távozzon, Jonathan hangja megállította. „Nina…”
Nina megállt, de nem nézett rá.
„Horribilis hibát vétettem” – mondta Jonathan, de tudta, hogy ezzel már nem változtathat semmin.
Nina csak annyit mondott: „Éltem ezzel a hibával. Te kitörölted.”
Aztán elment, és magával vitte a fiát.
Jonathan azon az éjjelen nem tudott aludni. A trófeák, a díjak és a magazinborítók, amelyek az „Amerika legkegyetlenebb víziósa”-ként ünnepelték, mind értelmetlennek tűntek. Most már csak egyetlen dolgot látott: a barna szemeket, amelyek visszanéztek rá – a saját visszaverődéseit.
És ekkor először, élete során, Jonathan Kane megértette, hogy mindene megvolt, amit kívánt – de a legfontosabb dolog, amit nem vásárolhatott meg, az éppen előtte állt. És bár sok mindent elrontott, talán még nem késő jóvátenni. Talán még nem késő megtenni a helyes dolgot.