Boris belépett az ajtón, miközben még mindig telefonált, teljesen elmerülve a beszélgetésben. Nastia, aki már épp befejezte a szekrény mozgathatását, alig tudott elbújni. A hatalmas bútor mögött lapult, és próbálta elkerülni, hogy felfedje magát.
„Miért van itt?” – tette fel magában a kérdést, miközben kezei remegtek a mappától. Ahogy meghallotta a férje szavait, a kíváncsiság egyre inkább növekedett benne. Boris hangja tisztán hallatszott a szobában, nem vette észre, hogy Nastia is otthon van.
„Hogy is fogalmazzam meg? Igen, biztos vagyok benne, hogy nem fogom titokban tartani… Most azonnal elmondok mindent, amit tudnod kell.” – mondta Boris, és a következő pillanatban egy komolyabb témába kezdett.
Nastia izgatottan feszült meg, miközben próbálta elrejteni a tekintetét. Ahogy hallotta a férjét, aki mintha egy titkos ügyet próbált volna megoldani, egyre inkább bizonyossá vált, hogy valami nagy dologról van szó.
„Igen, persze, megírhatom a számot. Ne aggódj, majd visszahívlak!” – Boris hangja egyre feszültebb lett, miközben elindult a ház másik része felé. Nastia nem bírta tovább, és feltette a kérdést magában: „Miért beszél ennyire titokban?”
És akkor jött a döbbenetes mondat: „Milyen lehetőségek vannak a DNS-elemzés elvégzésére, hogy biztosan tudjam, valóban én vagyok-e az apja?”
Nastia leült, elgondolkodva a hallottakon. A szíve hevesebben kezdett verni, a félelem és a csalódottság keveredtek benne. Miért kérdez ilyet? Miért pont most?
Az évek óta együtt töltött idő és a férjével való bizalom mind eltűnt a levegőben. Az érzés, hogy titkot rejteget, olyan súlyos lett, hogy szinte érezte, ahogy a levegő megfagy körülötte.
Nastia egy pillanatra elgondolkodott, mi legyen most. Nem mert kijönni a rejtekhelyéről. Túl sok kérdése volt, és félt attól, hogy a válaszok mindent megváltoztatnak.