Anna és Lév házassága hosszú ideje tele volt feszültségekkel, amit mindketten próbáltak figyelmen kívül hagyni, de a napi rutinnal egyre inkább feltörtek a problémák. Lév sikeres üzletember volt, akinek a napjai gyakran a munkával teltek, míg Anna, a felesége, otthon dolgozott, próbálva mindent elintézni a háztartás körül. Az ő életük az egyensúlyról szólt, de ez a látszólagos harmónia egyre inkább törékennyé vált.
Egy este Lév ismét felhozta a pénzügyi kérdéseket. Az ő szemében az igazságosság úgy tűnt, hogy minden költséget fele-fele arányban kellene megosztaniuk, hiszen Anna is dolgozott. De Anna, aki már évek óta egyedül cipelte a háztartási terheket, nem volt hajlandó egyszerűen elfogadni ezt a felvetést. Szerinte a költségek, a napi feladatok nem voltak egyformán elosztva, és valahogy mindig ő maradt a háttérben, míg Lév csak élvezte a munka gyümölcsét.
Másnap reggel, még a nap felkelte előtt, Anna már a konyhában volt, és a napi bevásárláson gondolkodott. Az egész háztartás évek óta az ő vállán nyugodott, és úgy érezte, most jött el az idő, hogy változtasson. Elhatározta, hogy nem főz vacsorát, nem fogja megadni azt a szolgáltatást, amit eddig mindig elvárt tőle. Miért is tette volna?
Este, amikor Lév hazatért, minden a megszokott módon zajlott volna: Ő kiabált, hogy hol van a vacsora, ő várta a megszokott ételt, amit Anna mindig készített. De Anna most nem válaszolt. A kanapén ült, kezében a tabletjével, és azt nézte, amit már régóta nem tudott élvezni: egy kis szünetet. Lév döbbenten állt, nem értette, miért nincs vacsora, és miért nem találja a feleségét a konyhában, mint mindig.
“Miért nem főztél, Anna?” – kérdezte dühösen, miközben végignézett az üres konyhán. Anna nyugodtan válaszolt:
“Most én is a saját időmet töltöm.”