Friss szülők lettünk, és bár a boldogság mindent elárasztott, a valóság egészen más arcát mutatta. Az unokánk, Mia, egész nap sírt, mintha valami láthatatlan fájdalom kínozná. Hiába próbálkoztunk mindennel, amit csak olvastunk vagy hallottunk: édes dallamok, hosszas ringatás, fehérzajgépek, minden, amit az internet ajánlott… semmi sem segített.
Már hetek óta ezen őrlődtem, kimerülve, alvás nélkül. Napközben sem tudtam pihenni, mert Mia folyamatosan ébren volt, és a sírása szinte fájt. A férjemmel, Tamással, mindent próbáltunk, de nem találtuk meg a megoldást.
Egy este, mikor már úgy éreztem, hogy teljesen feladom, valami más történt. Ahogy Mia újra sírt a kiságyában, valami furcsa érzés fogott el. Valami nem stimmelt. A férjem éppen olvasott, mikor ránéztem és azt mondtam:
„Tarts velem, valami nem jó. Nézd meg őt te is!”
Tamás ránézett, és bár fáradt volt, követett. Ahogy beléptünk a szobába, Mia sírása elhalkult egy pillanatra. Azonnal észrevettük. A kiságy körül valami nem volt rendben. Az alvóhely, amit oly sokszor megpróbáltunk megszokni, túl kemény és kényelmetlen volt. Mia nem tudott pihenni, mert nem volt megfelelő alvóhelye.
„Mi van, ha nem a baba, hanem a kiságy okozta a problémát?” – mondta Tamás.
Ekkor döbbentünk rá. Az ágyban a matrac túl kemény volt, és a környező párnák nem adtak neki elég támaszt. Óvatosan átrendeztük a kiságyat, puhább matracot tettünk bele, és kényelmesebb párnákat. Mia szinte azonnal megnyugodott, és néhány percen belül elaludt.
A sírás végre elhalt, és mi végre aludhattunk. Az éjszaka csendes volt, és reggel, amikor felkeltünk, szívből örültünk, hogy találtunk egy megoldást, ami nemcsak a babának, hanem nekünk is nyugalmat adott.