“A volt férjem a válás után elvitte a házunkat, az autónkat és az összes megtakarításunkat – én pedig csak nevettem, mert pontosan ez volt a tervem.
A házasságom Márkkal már rég halott volt, mielőtt papíron is véget ért volna. Őt sokkal jobban érdekelte a külsőségek csillogása, mint a kapcsolatunk. Sportautók, luxusvilla – minden, ami azt üvöltötte, hogy „nézzetek rám!”, az neki kellett. Amikor egy nap közölte velem, hogy válni akar, meg se lepődtem. De az, ahogy azonnal mindent magának követelt, még engem is meglepett.
– A házat akarom, a kocsit, a pénzt – mondta önelégülten, mint aki most nyert egy versenyt. Nekem csupán a személyes holmijaimat hagyta meg, mintha ezzel valami nagyvonalúságot tanúsítana.
Csak mosolyogtam és bólintottam. Hagytam, hogy mindent elvigyen, mert tudtam, mi következik. Az ügyvédem úgy nézett rám, mintha megőrültem volna, de azt mondtam neki, ne változtasson semmin. Aláírtuk a papírokat, én pedig elhajtottam. Készen álltam új életet kezdeni – de előtte még volt egy utolsó hívásom.
Másnap reggel Márk tajtékzó dühvel hívott fel. – Mit csináltál?! – ordította a telefonba.
– Mi történt, Márk? – kérdeztem higgadtan, alig visszafojtva a nevetést.
– Ne játszd az ártatlant! – üvöltötte. – Itt ülök a nappalimban… és kitalálod, mit látok?
A folytatás az első kommentben lentebb 👇👇