Papa, szép az új mama?
Alexandre arcán mosoly jelent meg. Megkönnyebbülten közölhette végre kislányával, hogy újra házasodni készül. Egy egész héten át halogatta a témát, bár tudta, hogy egy hónap múlva az új menyasszony már velük fog élni.
Sonia hihetetlenül okos gyerek volt. Néha még a felnőtteket is meglepték a megjegyzései. Még Alexandre, a sikeres üzletember is gyakran meginogott kérdései vagy következtetései hallatán.
– Természetesen nagyon szép, – mondta –, jól kijössz majd vele. Sok lányos dolgot taníthat neked: hogyan öltözködj, milyen ruhákat kombinálj…
Sonia felkacagott:
– Papa, komolyan, ne beszélj erről, ez nagyon vicces!
Alexandre is nevetett. Természetesen lánya egy divatikon volt a barátnői között. Néha nem tudta elkerülni a hunyorgást a lány viselete láttán, de mindig jó képet vágott hozzá. Amikor Sonia barátnői megdicsérték őt, anyjuk pedig érdeklődött, ki öltözteti ilyen szépen, apja büszkeséggel és egy kis zavarral nézte kislányát.
Sonia mindig is vezető alkat volt. Néha Alexandre elgondolkodott, vajon túl kevés időt tölt-e vele? A kislány önálló és rendezett lett. Amikor nem volt otthon, olvasott, rajzolt vagy épp valami izgalmas kézműves tevékenységet végzett. Hétéve náluk dolgozó dadájuk gyakran megjegyezte: „Soha nem találkoztam ilyen gyerekkel! Egyszer elmagyarázol neki valamit, és azonnal megérti. És ahogyan felolvassa a verseket! Mintha ő maga írta volna őket, és minden szót teljesen átérez.”
Alexandre büszke volt lányára, ám tudta, hogy nevelésében kevés szerepe volt. Ritkán volt otthon, Sonia a dadával és a nevelőnővel, Natashával nőtt fel. Mégis, a nyaralásokon elválaszthatatlanok voltak: Sonia sugárzott a boldogságtól, végig ügyesen követve apját, aki boldogan töltötte vele az időt – még a laptopját is otthon hagyta.
– Papa, mikor jön már?
– Kb. egy hónap múlva.
– Hogy hívják?
– Alice.
– Akkor meglepetést készítek neki!
– Találj ki valamit, Sonia. Nagyon örülök, hogy ilyen jól fogadod mindezt. Féltem, hogy ellenzed majd…
A kislány komolyan nézte apját:
– Nem, papa. Értem, otthon kell egy nő.
Alexandre egy pillanatra tanácstalanul állt, nem tudván, hogyan válaszoljon. Szerencsére közben csörgött a telefonja. Sonia vidáman intett, és berohant a házba.
Már pontosan tudta, milyen meglepetéssel kedveskedik majd leendő mostohaanyjának. Természetesen valami kedves dologgal! Megtanulja Alice nyelvét. Egy hónap nem hosszú idő, de sikerülni fog: az alapvető szavakkal és kifejezésekkel kezdi. Azonnal felhívta korábbi dadáját segítségért, aki örömmel vállalta a támogatást.
Amíg apja az irodába tartott, Sonia összpontosított: olvasott, rajzolt vagy valami hallgatott a fülhallgatóján keresztül. Alexandre a múltra gondolt: mikor egy évvel korábban Lena elvesztése után úgy hitte, minden véget ért. Csak Lena anyjának köszönhette, hogy kikecmergett belőle: ő támogatta Soniát, miközben saját fájdalmával küzdött. Ő akkor nem látott semmit maga körül.
Egy nap emlékezett, amikor a mostohaanyja lépett be az irodába. Alexandre a kezében egy pohár konyakkal ült egy Lena fotója előtt. Ő egy pillantást vetett, felsöpörte az asztalt, ráhelyezte a babaágyat, majd így szólt:
– Önző vagy! Nem, még rosszabb: egy szörnyeteg! Lena soha nem akarta volna, hogy elfelejtsd a lányod! Én elveszítettem az egyetlenemet, de itt vagyok Sonia miatt. És te gyenge vagy. Ez a lányod! Én most megyek, hét nap múlva térek vissza.
És elment.
Alexandre megrökönyödve maradt, miközben Sonia nagy szemekkel nézte őt. Aztán sírni kezdett. Ő csupán bolyongott kétségbe esetten, tehetetlenül. Elolvasta a mostohaanyja által hagyott jegyzetet az étkezésről és gondozásról, és munkához látott. Néhány nap múlva rájött, hogy nem is olyan félelmetes ez az egész. Mosolyogva fordult a lányához:
– Meg fogjuk oldani!
Két hét telt el. Mostohaanyja nem tért vissza. Alexandre meglátogatta, de az üres házban csak a szomszédok tudták megmondani, hogy szívroham miatt került kórházba. Kiáltani akart volna: „Miért nem szólt senki?”, ám eszébe jutott, hogy a telefonja a temető mellett összetört.
Idővel Lidia Mikhaïlovnát Lena mellé temették. A sírnál ülve halkan ezt motyogta:
– Köszönöm, hogy felemeltél és visszahozztál az életbe. Megígérem, hogy mindent megteszek Sonia boldogságáért.
Hét év alatt kis cégéből nagyvállalatot épített. Most az ország egyik legsikeresebb vállalkozója volt.
Az irodában Rita várta, aki társa volt az üzletben, Lena régi barátja és Sonia keresztanyja.
– Sasha, lefoglaltam a jegyet a menyasszonyodnak. Az első napon, tizenhétezer órakor indul.
– Tökéletes, köszönöm.
– Sonia hogyan fogadta?
Alexandre kissé megfeszült:
– Miért kérdezed?
Rita sóhajtott:
– Csak kíváncsi voltam…
Épp indult, amikor Sasha rájött, hogy durva volt:
– Elnézést. Jól fogadta a hírt. Sőt, még boldognak is tűnt.
Rita mosolygott:
– Sonia remek gyerek. Remélem, jól kijönnek majd.
Szomorúságot érzett hangjában, bár lehet, hogy csak képzelődött.
Este Alice telefonált. Az üdvözlés után megkérdezte:
– Sasha, hol tanul a lányod?
– Hol? Gimnáziumban.
– Nem gondoltad, hogy talán kiváló oktatásra lenne szüksége? Netán külföldre kéne küldened?
– Alice, állapodjunk meg: nem akarom még egyszer hallani ezt a témát.
Csönd következett, majd Alice hangja megpuhult:
– Sajnálom. Csak jót akartam. A jövőjére gondoltam.
Sasha kissé ingerült lett. Mindenki Sonia jövőjét féltette, mintha ő nem lenne képes mindent megadni neki.
Észrevette, hogy egy hónapja Sonia szorgalmasan tanul: lapozza a könyveket, hallgat valamit franciául. Tudatosult benne, hogy tanulja a jegyes anyanyelvét, amit Alice bizonyára nagyra értékelne. Ám nem árulta el ezt a titkot Alice-nek, mert a lány meglepetése volt! Igaz, Alice folyékonyan beszélt oroszul, és egész életét külföldön töltötte, szülei két éves korában költöztek ki.
Valójában ennyit tudott csak az új menyasszonyról. Egy kis cipőbolthálózat tulajdonosa volt, amely azonban már nehéz helyzetben volt. Természetesen segíteni fog neki, befektet annyit, amennyit kell. Csak a házasság után! Vagy talán bezáratja a boltokat, és Oroszországban nyit újakat, hiszen együtt fognak élni.
Sonia ragaszkodott hozzá, hogy együtt fogadják Alicet apjával. Az új anyuka nem üres kézzel érkezett: egy gyerekeknek készült francia parfümkollekciót hozott a kislánynak. Sonia el volt ragadtatva: egy hatalmas plüssmackót is kaptak keresztapjától és keresztanyjától.
Ám Alexander már az első pillanattól kétségekkel küzdött: mi van, ha nem jönnek ki jól? Hallotta, hogy Alice a barátnőjének mondta, nem igazán szereti a gyerekeket. Amikor barátnője meghívta, és szólt neki, hogy gyerekek lesznek, Alice nemet mondott.
Amikor véget ért a telefon, Sasha óvatosan megkérdezte:
– Nem igazán szereted a gyerekeket?
Alice megvonogatta a vállát:
– Mondhatjuk, hogy nem vagyok oda értük. Inkább elkerülöm őket.
Csak pár nappal korábban találkoztak, és az első közös vacsora is csak nemrég történt az egyik szállodán kívül.
– Miért kérded?
– Csak kíváncsiságból. Van egy lányom.
Alice kissé összehúzta a szemöldökét:
– Talán van feleséged is?
Sasha sóhajtott:
– Nem. A feleségem rég meghalt.
Alice azonnal a kezét tette az övére:
– Sajnálom… Nem tudtam…
Hangja őszinte volt, Sasha csak bólintott. „Legalább őszinte” – gondolta magában.
Ennek ellenére Alice hamarosan teljesen beépült az életébe, és betöltötte azt. Néhány héttel később már elképzelhetetlen volt a léte nélküle. Szép, okos, tökéletes – mintha minden álmaihoz illene.
Hazatérésüket családi vacsora kísérte. Alice meglepődve kérdezte:
– Nem megyünk étterembe?
Sasha huncut mosollyal válaszolt:
– Egyik étterem sem ütötte meg a házi pitéink szintjét! Majd később megyünk, de ma este családi idő: te, én és Sonia.
Alice mosolygott:
– Igazad van. Fáradt vagyok, otthon jobb.
Miközben Alexandre munkába indult, Sonia készülődött valamire: szavakat ismételgetett. A nappaliban Alice franciául beszélt telefonon, meg volt győződve, hogy senki sem érti. Sonia, hallgatva a beszédfoszlányokat, gyorsan elfordult, és könyvébe mélyedt. Valójában fejben fordított, hogy megértse a mondatokat. Amint Alice belépett a szobába, a kislány odasietett a bejárathoz.
– Rita! Segítségre van szükségem!
– Mi történt, drágám?
– Gyere értem, és vigyél el apához, de ne tudja előre! Nagyon fontosat kell mondanom neki.
– Mi a baj?
– Kérlek, Rita! Gyorsan!
Negyed óra múlva Sonia autóban ült, jegyzetfüzettel a kezében, idegesen csekkolva a telefonját.
– Sonia, ki bántott téged?
A kislány felnézett, szemei nagyra nyíltak:
– Én nem. De apát becsapják!
Amint Sasha meglátta, hogy Rita társaságában az irodájában helyet foglal, döbbenten szólt:
– Komolyan? Mit kerestek itt? Hogy kerültél be? Magyarázd el, Rita!
Rita határozottan válaszolt:
– Most ne haragudj! Elsőként hallgasd meg a lányod. Ne játsszd már a hőst, aki szerint mindenkinek mindig igazával van igaza a gyerekekkel kapcsolatban!
Sasha mozdulatlan maradt. Ritától hallani ilyet váratlan volt. Közben Sonia befejezte írását.
– Kész! Elkészült!
– Kész? Mire?
– A fordítás. Meghallottam Alice beszélgetését a telefonban. Majdnem mindent értettem. Csak néhány szó hiányzott.
Sasha átvette a papírt:
– Mely szavak?
– Az egyik „gyenge méreg”, a másik pedig „piszkos”. Szóval rólam beszéltek…
Alexandre elsápadt. A lányához fordult:
– Mondd el az egészet!
Az irodában kóválygott hitetlenül. Alice házas volt? A férjével beszélt, hogy anyagi támogatásra kényszerítse őt! Pedig nem tervezi az esküvőt – már házas volt!
Biztonsági ellenőrzés megerősítette a gyanút. Alice-nek volt egy első férje és két gyereke, akikkel sohasem találkozott. Játékadósságokkal terhelve élt. Sasha pénzére volt szüksége, hogy törlessze a tartozásait.
Sasha dühösen csapott az asztalra:
– Micsoda nőszemély! Megesküszöm, megölöm!
Egy héttel később otthon ült Soniával. Alice-t azonnal el kellett küldeni, és Sasha egy rövid üzenetet küldött neki: „Tűnj el, vagy én intézem.” Ez hatásos volt, Alice összeomlott.
– Papa?
– Igen, kicsim?
– Nem felejtettél el valamit?
Sasha ráncolta a homlokát:
– Mi mást?
Rögtön ráébredt: ma van Sonia születésnapja!
Pont ekkor kopogtak be. Egy hatalmas rózsaszín plüssmackó állt ott, mögötte Rita hozta az ajándékokat.
Sasha elérzékenyülten suttogta:
– Rita… teljesen elfelejtettem…
Ő egy szót sem szólt:
– Sejtettem. Mondjuk, hogy így terveztük.
Sonia boldogan forgott a mackóval lassú táncban: ez volt az első alkalom, hogy egy hatalmas plüssfigura megjelent nála! Az ajándékok, amiket keresztapjától és keresztanyjától kapott, szintén csodálatosak voltak!
Elalvás előtt halkan súgta:
– Csodás lenne, ha Rita velünk élne…
Sasha meglepődve nézett rá, majd hosszan Rita szemébe. Nem tudta megállni, hogy ne kérdezze:
– Rita, miért nem vagy házas?
Rita megvörösödött:
– Nem fontos. Menni kell.
Ő közelebb lépett és megfogta az állát:
– Várj. Nem gondolod, hogy bolond vagyok?
Rita sóhajtott:
– Az maradhatsz, ha akarod…
Közben Sonia elaludt, nem sejtve, hogy kívánsága hat hónappal később valóra válik.
„Az igazság mindig idővel napvilágra kerül, és a család ereje akkor mutatkozik meg igazán, amikor egymás mellett állunk a nehézségek idején.”
Fontos meglátás: A családi kötelékek és a hit a legnehezebb időkben is kitartást adhatnak, és segítenek feldolgozni a múlt sérelmeit a jövő érdekében.
Ez a történet egyetlen apa és lánya kapcsolatáról szól, akik a változás és a nehézségek közepette erősödnek meg. Akár a múlt árnyai, akár egy váratlan hazugság próbálja megzavarni bizalmukat, a szeretet és az őszinteség mindig utat talál a boldogsághoz. Sonia ragyogó intelligenciája és Alexandre kitartása megmutatta, hogy a család igazi ereje a megértésben és az együtt töltött időben rejlik.