Aglaia és az örökbefogadás: Egy család drámai története

– Szeretném, ha Aglaiát visszaadnánk az árvaháznak! – hangzik el Irina határozottan, aki már nem tudja tovább elrejteni érzéseit.
– Megőrültél? Hogyan gondolhatod, hogy egyszerűen visszaadjuk őt? – kérdez vissza Alexander, döbbenten nézve feleségére.
– Pontosan úgy! – válaszol Iryna, miközben göndör haját rázza. – Hamarosan érkezik a közös gyermekünk, mi szükségünk van idegenre?

„Iryna!” – hallatszik egy hang kívülről, emlékeztetve férjét és feleségét, hogy mégiscsak egy kis árva gyerekről van szó, akinek segíteni akartak. Alexander korábban ragaszkodott Aglaia örökbefogadásához.
– Már nem hittem, hogy lesz saját gyermekünk, ezért kértem ezt – magyarázza Alexander. – Milyen család az, amelyiknek nincsenek gyerekei?

Az ötéves kislány, Aglaia, a hálószoba ajtaja előtt áll, mintha nem hinné, amit hallott.
„Nem vagyok vér szerinti gyerek? Valóban vissza akarnak vinni az árvaházba?” – gondolja rémülten, miközben könnyek gyűlnek a szemébe. Olyan boldog volt a kis testvér érkezése miatt, most pedig attól tart, hogy elveszítheti szüleit!

Alexander észreveszi a csendes csalódottságot, azonnal odamegy a síró kislányhoz.
– Apuka, én tényleg nem vagyok vér szerinti? – kérdezi aggódva Aglaia.
– Persze, hogy az vagy! – feleli, és átöleli őt. – Te a mi kislányunk vagy!
– De azt mondták, visszavisznek az árvaházba! Akkor nem vagyok valódi? – ismétli makacsul, miközben letörli arcán a könnyeket.
– Azért hoztunk be a házunkba, mert szeretünk, de most a hormonjaim miatt vagyok feszült a kisbaba miatt. Megnyugtatlak és lefektetlek.
– Elmegyek tőletek és akkor soha többé nem látod a gyereket! – kiált fel Irina dühösen. – Normális családot akarok, idegenek nélkül!

Alexander próbálja csillapítani a feleségét:
– Nyugodj meg, nincs idegen közöttünk. Aglaia is a mi lányunk!
– Nem én szültem meg, ő nem az én lányom! – ragyog egyre jobban az indulattól. – Válassz: engem vagy őt!
Eközben Alexander segít Aglaia kisebb holmijait összeszedni.
– Amíg a nagymamánál leszel, anya kevésbé lesz ideges. Amikor megérkezik a baba, anya majd megnyugszik, és hazaviszünk, rendben?
Aglaia bólint, neki mindegy, csak ne az árvaházba kerüljön.
A nagymama, Tatjana Petrovna, kedves és édességekkel mindig megvendégeli őt.

Az ajtóban Aglaia óvatosan megkérdezi:
– Nagymama, ha anya úgy dönt, hogy visszaküld az árvaházba, akkor inkább nálad maradhatok?
Tatjana Petrovna komoly tekintettel néz a fiára, aki zavartan mosolyogva mondja:
– Iryna hormonjai tépázzák most az idegeit.
– Természetesen, édesem – válaszol a nagymama, segítve Aglaiát levetkőzni. – De anya nem fog elengedni, te a lánya vagy, csak a stressz miatt beszél így.

Két hónapot tölt Aglaia a nagymamánál. Apa egyre ritkábban látogatja meg őket, mivel két munkahely között osztja meg idejét: a bank és a kórház, ahol Iryna fekszik.
Reggel, miközben a nagymama reggelit készít, Aglaia az ablakon néz kifelé. Amikor egy autó érkezik, boldogan kiált:
– Apa!
– Ilyen korán? – húzza össze szemöldökét Tatjana Petrovna. Az ő fia általában csak délután szokott jönni. A rossz előérzetében a nagymama megkéri unokáját, maradjon a konyhában, majd fogadja a fiút.

– Iryna meghalt éjjel. A szülés megindult, de nem bírta ki a terhelést, a baba is elment – mondja Alexander fáradtan, és leül az előszoba puffjára.
Hármójuk között csend ül meg, miközben a hideg tea feledésbe merül.
– Most hazaviszem Aglaiát – jelenti elhatározottan.
Tatjana Petrovna kérdően néz.
– Ha szeretnéd, addig nálatok is lakhatok.
– Köszönöm, anya.

Aglaia izgatottan nézegeti az új iskolai hajcsatokat. Hamarosan igazi tanulóvá válik, várja a szép uniformis és a színes iskolatáska.
Az előszobában nyikorgó ajtó hangja hallatszik: apa hazatér.
– Apa! – rohanna felé Aglaia, de nem egyedül jön: mellette egy alacsony, karcsú nő áll.

– Drágám, ismerkedj meg: Ő Viktória, aki velünk fog élni! – mondja Alexander túlzottan örülve.
– Szia, Aglaia! – mosolyog gyengéden Viktória, miközben egy csokrot nyújt át az iskolakezdés alkalmából.
– Szia! – morogja Aglaia, figyelmen kívül hagyva a csokrot, majd becsukja maga mögött a szobája ajtaját.
– Ne haragudj rá – hallja apjától a magyarázatot, aki Viktóriának szól. – Valóban kedves és jó lány.
– Biztos vagyok benne, hogy jó barátok leszünk – mondja Viktória.
„Majd meglátjuk!” – gondolja Aglaia, és erősen bezárja az ajtót.

Apa és Viktória csendesen összeházasodnak. Hamarosan új pozíciót ajánlanak apának, ezért egyre ritkábban van otthon. Az otthoni gondokat Viktória viseli: igyekszik közel kerülni Aglaiához, segítve a tanulásban, részt vesz a szülői értekezleteken, moziba és kávézóba is elviszi. Kicsit lassan, de a kislány megnyílik, és bízik a mostohaanyjában. Végül otthon harmónia alakul ki.

• Az iskolaév vége örömteli esemény: Viktória gyermeket vár.
• Aglaia erre megrázkódtatást él át: bezárkózik a szobájába és hetekig sír.
• Viktória kitartóan áll az ajtó előtt, kérve, hogy nyissa ki.
• Végül Aglaia hiszi a szavakat, és a mostohaanya megvigasztalja őt.

Néhány hónap múlva Aglaia karjaiban tartja apró öccsét, és csodálkozik, milyen törékeny.
– Anyu, nézd, milyen aranyos! – ejtette ki véletlenül Viktória nevét, aki csukott szemmel ölelte át boldogan a kislányt.

Két évvel később, amikor Aglaia már negyedikes, tragédia érkezik: Alexander autóbalesetben meghal.
Aglaia és Viktória csendesen átvállalják a házimunkát, gondoskodnak a kis Koljáról, de nem beszélnek fájdalmukról, ami fátyolos könnyekben tör ki.
Kolja nem érti a helyzetet, és nyűgös.
Egyszer Viktória odalép Aglaiához, amikor a kisfiú elalszik, és így szól:
– Aglaia, így nem mehet tovább! Élnünk kell. Apát nem hozhatjuk vissza, de az élet megy tovább. Hagyd abba a szenvedést, rendben?
– Rendben – válaszolja Aglaia. – Anyu igazat mondott, apát nem hozhatjuk vissza.

„A fájdalom gyötrelméből a remény virága nőhet ki, ha elég erősek vagyunk ahhoz, hogy továbblépjünk.”

Azonban a baj nem jár egyedül. Amint elhatározzák, hogy megpróbálják békében folytatni, kopogtatnak az ajtón. Egy hatalmas nő lép be, aki gyámügyi ellenőrnek mutatkozik be és követeli, hogy Aglaiát az árvaházba küldjék, mivel árva maradt.
– Hogyan is? És én? – tiltakozik Viktória.
– Mutassa az örökbefogadási papírokat! – követeli az ellenőr. Papírok nincsenek. Ennyi az egész! A nagymama túl idős ahhoz, hogy megfelelő életet biztosítson, és önök nem tartoznak hozzá! Készüljön, Aglaia!
Aglaia másként reagál, mint Viktória: ő már nem sír, mert mindegy, mit hoz a jövő. A hosszú rémálom valóra válik – egyedül marad.

– Biztos, hogy elhozlak innen! – kiált Viktória, de Aglaia nem hisz szavaiban.
Kinek kell egy árva? Amíg az apa élt, szerették. De most, hogy ő nincs, senki sem törődik vele, főleg Viktória, akinek már saját gyereke van.
Viktória időnként meglátogatja Aglaiát az óvodában, ám a kislány kerül minden találkozást. Figyeli, hogy a nő a padon ül várakozva, de soha nem megy hozzá. Idővel Viktória egyre ritkábban érkezik, majd végleg eltűnik.

– Ennyi az egész! – gondolja keserűen Aglaia. – Jól eljátszottam az anyát.

Két hónappal később.
– Aglaia! Menj, az igazgató hív! – nyújtja be a fejét Vaszka, a helyi csibész.
– Mit akar tőlem? Nem tettem semmit rosszat!
– No lám, Aglaia, gratulálok: családba fogadtak! – jelenti hivatalosan az árvaház vezetője. – Igaz, nem egészen család, de majdnem az.
– Nem akarok senkilyen családot! – morogja bosszúsan Aglaia. – Sosem volt szerencsém velük!
– Hogy mennyi vagy kevesebb a szerencse, meglátjuk. De most pakolj, és menj az új családodhoz!

Engedelmesen indul útnak, megint tiszta neki minden, ami következik.
Az árvaház lépcsőjén Viktória várja.
– Mit keresel itt? – kérdezi közömbösen Aglaia.
– Miattad jöttem.
– Már örökbe fogadtak.
– Én vagyok az.
Aglaia szeme felcsillan az örömtől.
– Igen! Megmondtam, hogy a te igazi gyermeked vagy, és sosem engedlek el! Egyedülálló anyaként nehéz örökbefogadót találni, de én bizonyítottam, hogy megfelelő életet tudok biztosítani, a kenőpénzek pedig még mindig működnek. Most már teljes jogú család vagyunk. Menjünk haza, Kolja már hiányol téged!

Összegzésként: Aglaia története arról szól, milyen mély lehet a családi kötelék, és hogyan birkóznak meg az emberek veszteségekkel, újrakezdéssel és váratlan kihívásokkal. A szeretet, a felelősségvállalás, valamint az árvaházi élet és a család közti vágyakozás mind központi elemként jelenik meg ebben a megindító elbeszélésben, amely emlékeztet bennünket arra, hogy a család sokféle formában létezhet, de a szeretet mindig az alapja.