Emma a munkahelyi konferenciáját követően hazafelé tartott. Már épp elhagyta a repülőtér parkolóját, mikor telefonon értesítette férje, Robert, hogy egy céges rendezvényre készül. Emmát meglepte a hír, hiszen nem volt szó arról, hogy Robertnek ilyen eseménye lenne, de nem kérdezett semmit, inkább csak figyelte az utat a magányos éjszakai autópályán. Az idő telt, és egyre inkább egyedül érezte magát a kapcsolatukban.
Már hónapok óta érzékelte a távolságot Robert és közte. A férje egyre inkább elhanyagolta őt, és nem törődött az érzéseivel. Emma, aki mindig is szeretett volna közel kerülni a férjéhez, egyre inkább elveszítette az önbizalmát. Robert ritkábban jött haza, gyakran dolgozott késő estig, és mikor végre otthon volt, valahogy nem tudtak igazán beszélgetni. Emma érezte, hogy a házasságuk feszültséggel terhes, és nem tudta, mi lenne a következő lépés.
Robert szavai, mikor épp készülődött a rendezvényre, megint élesek voltak:
„Miért nem maradsz otthon, főzz valami finomat, és pihenj. Én megyek a bulira.”
Emma hallgatta, ahogy a férje közömbösen távozik, és egyedül hagyja őt a házban. A kérdés, amit napok óta forgatott a fejében, újra előtört: vajon miért volt ennyire hideg vele? Miért nem törődött azzal, hogy mi van vele, mikor ő egyedül ücsörög otthon, miközben ő az egész világot kezdi el elhanyagolni?
Ahogy Emma ott állt a lakásban, a fájdalom és a kétségbeesés elárasztották. Miért nem tudott valami jobbat adni nekik? Miért érzett úgy, mintha ő lenne az egyetlen, aki harcolna a kapcsolatukért, miközben Robert már rég feladta?
Végül úgy döntött, hogy felhívja Zofiát, a legjobb barátnőjét, akivel mindig meg tudta osztani a legmélyebb gondolatait. Zofia gyorsan válaszolt, és meghallgatta Emma aggályait. Ahogy Emma elmondta, hogy nem érti, mi történik, Zofia máris határozottan reagált.
„Tudod, mit? Ha ő nem törődik veled, te miért tennéd? Miért hagynád magad kihasználni? Menj el arra a bulira! Miért ne? Ha ő nem becsül meg, miért várnád, hogy változzon?”
Emma először habozott, de Zofia mindig is olyan ember volt, aki képes volt megerősíteni a döntéseiben. Ezért rábólintott, és úgy döntött, hogy elmegy, hogy saját szemével lássa, mi történik a férjével azon a céges rendezvényen.
Fél órával később Zofia érkezett, és együtt indultak el. Emma, bár belső feszültséggel teli volt, egyre inkább megbízott barátnőjében, és elindultak a rendezvény helyszínére.
A cél az volt, hogy kiderüljön, mi zajlik a férje és a céges társaság között. Emma nem akarta megkérdőjelezni, hogy mi történt, de érezte, hogy valami nincs rendben. Amikor megérkeztek az étteremhez, Zofia gyorsan körülnézett, és akkor meglátták Robertet. Emma szíve összeszorult, mikor látta, hogy a férje egy fiatal nő karjában tart egy kisbabát, miközben a nő — akit Emma azonnal felismerni vélt — Isabelle, Robert egyik kollégája volt. Isabelle határozott és magabiztos megjelenésével, miközben Robert figyelmesen mosolygott, egyértelműen jelezte, hogy valami több van köztük.
Emma arca elsápadt. Minden, amiben eddig hitt, most darabokra hullott. Zofia megragadta a karját, és igyekezett megnyugtatni őt, de Emma úgy érezte, hogy a világ összedőlt körülötte.
Robert, mikor észrevette a feleségét, egy pillanatra megdermedt, majd gyorsan visszaadta a kisbabát Isabelle-nek, és zűrzavarral kezdett rohanni felé. A férje szavai kiáltásként csapódtak Emma fülébe:
„Mit keresel itt? Hogy kerültél ide? Ki engedett be?”
Zofia azonnal közbe akart lépni, de Emma annyira sokkolva volt, hogy egyedül is nehezen bírt mozdulni. Az érzelmek a felszínre törtek, és Emma összeroskadt a fájdalomtól. Egy pillanatra elájult, és Zofia gyorsan segített neki.
Az étterem személyzete azonnal értesítette a mentőket, miközben Robert próbálta csitítani a helyzetet. „Semmi komoly, csak elfáradt”, mondta, de senki nem hitte el.
Emma, miután magához tért, suttogva mondta Zofiának: „Nem kell… egyedül megyek haza…”
Aznap éjszaka Emma mindent megértett. Már nem kérdezte, hogy miért nem próbálja helyrehozni a házasságukat, vagy miért nem értékeli őt a férje. Most már tudta: ha valaki elhanyagolja az érzéseit, akkor el kell engedni. Robert már nem volt az, akit ő ismert, és a házasságnak nem volt jövője.