Kétségbeesett lépések az esküvő előtt: Robert titka
Az esküvőnkig már csak két nap maradt, és én tele voltam izgalommal. Robert számomra minden volt egy személyben: intelligens, kedves, figyelmes, és mindig megtalálta a módját, hogy mosolyt csaljon az arcomra. Közösen terveztük az új életünket, aprólékosan átbeszéltünk mindent, ami az esküvőt érintette. Minden olyan volt, mintha egy mesében élnénk – egészen addig az estéig, amikor váratlanul azt mondta: „Catherine, sürgősen el kell utaznom egy üzleti útra.”
Az első pillanatban fel sem fogtam, mi is történik valójában. „Hogyhogy? Hiszen csak szombaton kötjük össze az életünket” – mondtam zavartan. Robert megpróbált megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, időben hazaér, akár még az esküvő előtti nap is – elmondta, hogy Travis, a főnöke mellett tart üzleti tárgyalásokat. Próbáltam nem aggódni, de valami furcsa szorítás támadt a szívemben. A helyzet teljesen eltért minden eddigitől.
Néhány órával azután, hogy elment, váratlanul Travis hívott fel. Bocsánatot kért, amiért nem tud rajta lenni az esküvőnkön, mert ő is utazik. Egy ajándékkal is meglepett volna minket. Megkérdeztem tőle: „De Robert nem önnel van?” A vonal túlsó végén csend tátongott. Végül higgadtan válaszolt: „Nem, én nem küldtem el Robertet sehová.”
Először némán bontottam a vonalat, majd felkaptam a táskámat, kabátomat és a pénztárcámat, és azonnal a reptér felé vettem az irányt. Sikerült beszereznem jegyet arra a járatra, amelyikre ő is utazott – a jegyeket véletlenül a hálószobánk éjjeliszekrényén felejtette. A beszállókapunál megláttam őt, amint mélyen a telefonját nézte, látszólag nyugodtan. Hajszálnyira távolabb álltam, egy másik sorba ültem, míg minden idegszálammal figyeltem őt.
Leszállás után követtem a mozgását. Taxira szállt – én pedig kértem a saját sofőrünket, hogy egy megfelelő távolságból kövesse a mellettünk lévőt. Nem sokkal később egy csendes, nyugodt kertvárosi ház előtt álltunk meg. Könnyedén kiszálltam, majd egy közeli fa mögé bújtam. Robert az ajtóhoz lépett, kis várakozás után bekopogott. Néhány másodperc múlva beengedték az ismeretlen lakásba.
Becsúsztam közelebb, hogy belássak az ablakon. Odabent egy idegen nő karjaiban ült. Úgy ölelte át őt, ahogy engem egykoron. A mellkasom összeszorult, könnyek szöktek a szemeimbe. A helyzet megértése lehetetlennek tűnt.
Amikor Robert távozott, összeszedtem minden bátorságom, és az ajtóhoz mentem. A nő, mikor meglátta felkavart arcomat, gyengéden érdeklődött, hogy jól vagyok-e. Nehezen, hangosan elmondtam: „Én vagyok Robert menyasszonya, az esküvőnk két nap múlva lesz.” Láthatóan zavarba jött, de meghívott a házba.
A konyhában leültünk. Bemutatkozott: „Liz vagyok, Robert régi szerelme” – mondta. Majd hozzátette: „Tudom, hogy ez most bonyolultnak tűnhet. De nem szeretőként jött hozzám, hanem hogy lezárják a múltat.” Mesélt a fiatal kori kapcsolatról, ami egészségtelen volt. Robert megbánta a sértéseit, és sok évig ezzel a bűntudattal élt. Nem léphetett előre, amíg el nem rendezte a múltját. Liz azt is elmondta, hogy boldog házasságban él két gyermekkel, és közöttük soha semmi nem volt, sem most, sem a jövőben. „Ő csak rólad beszélt szeretettel. Veled képzeli el a jövőt” – tette hozzá.
Ott maradtam nála hajnalig, majd csak akkor tértem haza, amikor már világosodni kezdett. Robert az ajtóban várt; izgatott és zavart volt. Azonnal magához szorított: „Hol voltál? Nagyon aggódtam. Most mindent elmagyarázok…” Ránéztem, majd azt válaszoltam neki: „Mindent tudok. Nálad voltam, Liznél.”
Mély lélegzetet vett, és lehunyta a szemét. „Ezt el kellett volna mondanom. Őszinte akartam lenni veled. Csak téged szeretlek.” Egyetértően bólintottam. Több szóra nem volt szükség. Kölcsönösen világossá vált minden.
Fontos tanulság: Ez a történet könnyen másképpen is végződhetett volna, de a megértés és az elfogadás uralkodott. Megértettem, hogy az emberek olykor nem hűtlenségből hagynak ki igazságokat, hanem az elvesztéstől való félelem miatt. Ez nem menti a titkolózást, de magyarázatként szolgál. Végül beszélgettünk, megbocsátottunk egymásnak, és ami megmaradt, az a szeretet, amely elindította közös életünket.