Alexander mindig is sikeresnek érezte magát. Drága öltönyök, luxus vacsorák, városi élet – mindez már a mindennapjait képezte. De volt egy dolog, ami mégis elnyomta a boldogságát: Ramona, a felesége. Ő egy vidéki lány volt, aki a nagyvárosba került, és minden mozzanata emlékeztette rá, hogy nem illik az ő világába.
Ramona, akit Alexander maga hozott a városba, mindig is érezte, hogy nem fér el a férje világában. Nem csak a társaságban való bizonytalansága, hanem az anyósa, Ilena is, aki minden egyes találkozón megalázta őt. A vacsorák folyamatos próbát jelentettek, hiszen Ilena mindig talált valamit, amiben beleköthetett.
„Megint túlsóztad a levest!” – mondta Ilena, és eltolta a tányérját, miközben Alexander csak szórakozottan nevetett: „Mit vársz tőle? Ő egy vidéki lány…”
Ramona már megszokta, hogy nem számít, hogy mit tesz, mindig ő lesz a hibás. De egy nap, mikor Alexander vendégeket hívott, Ramona azzal szembesült, hogy a férje nemcsak a munkatársait próbálja elvarázsolni, hanem neki is helyet adni a háttérben. „Maradj a hálószobában. Ne hozz szégyent rám a kollégáim előtt.”
Ramona hallgatott, és bár a szavai fájtak, már nem akarta többé kimondani, hogy mennyire egyedül érzi magát.
Aztán egy napon, mikor már úgy érezte, hogy teljesen elvesztette a férjét és az anyósát is, váratlanul csengettek. Egy elegáns férfi állt az ajtóban. „Ramona asszony? Én vagyok az édesapja ügyvédje. Több mint egy éve keresem önt.” Ramona zavartan nézett rá, nem értette, miért keresik.
Az ügyvéd mosolygott, és lassan megnyitotta a táskáját. „Az ön édesapja nem csupán a családját hagyta maga után, hanem egy jelentős örökséget is. A részletek… sokkal többet jelenthetnek, mint amit valaha is elképzelt.”
Ramona szíve hevesebben vert, miközben az ügyvéd előhúzta a papírokat, és átadta neki az örökség híreit, amelyek egy új élet lehetőségét jelentették. De vajon képes lesz-e elmenni onnan, ahol mindig is elnyomva érezte magát?