Egy nyári délutánon, miközben a falu szélén sétáltam, találkoztam Jaroszlávval. Ő egy fiatal tiszt volt, akit mindig is tiszteltem, de valahogy sosem gondoltam, hogy egy napon engem kér majd feleségül. De akkor ott állt előttem, és egy váratlan kérdést tett fel: „Hozzám jössz feleségül? Szükségem van egy feleségre, és te csinos, vidám vagy, látom, hogy háztartásbeli vagy, szórakoztatóbb együtt elmenni valahova, ahol még soha nem voltam.”
Elgondolkodtam egy pillanatra. A szemében remény csillant, és valami megmagyarázhatatlan érzés járt át. Egy pillanatra elgondolkodtam, mit veszíthetek. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen lehetőség elém tárul, de valami azt súgta, hogy érdemes kipróbálni. Így hát mosolyogva rávágtam: „Elmegyek.”
A válaszom után nagyon gyorsan összeházasodtunk. Mivel nem volt sok időnk a tervezésre, egy könnyű ruhát vettem fel a ballagásomról, és ebben mentem férjhez. Az esküvőn ott volt anyám, mostohaapám, és természetesen Jaroszláv. Az egész szertartás egyszerű és meghitt volt. Senki sem várta el, hogy grandiózus esküvőt rendezzünk, de mégis minden olyan tökéletesen alakult.
Jaroszláv egy kedves, figyelmes férfi volt. Nem csupán azért szerettem, mert a katona élete nem könnyű, hanem mert valóban törődött velem. Soha nem kellett nehéz dolgokat cipelni, hiszen ő mindig megvédett, és én próbáltam úgy alakítani az életemet, hogy boldogok legyünk. Szerencsére nem egy távoli, elfeledett helyőrségben szolgált, így mindig otthon volt, amikor szükségem volt rá.
Így kezdődött a közös életünk – egy csendes, szeretetteljes házasság, ahol minden nap egy újabb lépés volt a boldogság felé.