Adél csak egy egyszerű napot várt a benzinkúton, mikor egy különös vendég érkezett. Egy öreg, fáradt férfi hajtott be egy kék Trabanttal, és remegő kézzel próbálta előkeríteni az aprót. Mivel zűrös volt a helyzet, a férfi könnyes szemmel mesélte, hogy hosszú idő után újra találkozik a fiával, de otthon hagyta a pénztárcáját.
– Kérem, töltsön egy tankkal… a fiam majd visszafizeti – mondta, reménykedve.
A két kolléga, Sveti és Olgi csak gúnyosan nevetett, mikor Adél komolyan vette a férfi kérését. Azt gondolták, hogy az öreg csak tréfál, de Adél nem habozott. Ingyen megtöltötte a tankot.
Másnap reggel a főnök, Dániel, dühösen rontott be a boltba.
– Mi ez? Filantrópia? Kirúgva vagy, azonnal! – sziszegte, miközben a kollégák nevetve figyelték Adél megaláztatását. Úgy tűnt, hogy vége a történetnek.
De másnap valami váratlan történt. A kék Trabant ismét megjelent, de most nem volt egyedül. Az öreg férfi mellett ott állt egy magas, komoly férfi, öltönyben. A hangja hideg és határozott volt, mikor megszólalt.
– Hol van az a lány, aki segített az édesapámnak? – kérdezte.
Adél szíve hevesen dobogott, a levegő megfagyott. A férfi folytatta:
– Ha ő nincs itt, lehet, hogy nektek sincs már helyetek itt.
A kollégák hirtelen elhallgattak, a nevetésük elhalt. Dániel arca elfehéredett, és tudta, hogy most már a dolgok más irányba haladnak. Az öreg férfi, akit Adél segített, nemcsak egy szimpla utazó volt – ő volt a vállalat legnagyobb partnere, és a fia épp most váltotta meg a cég sorsát.
Adél nemcsak hogy megmentette egy emberi életet, hanem egy egész jövőt is megváltoztatott egyetlen kedves cselekedettel.