Vadim a céges szilveszteri bulin ragyogott, mint mindig. A hangulat a tetőfokon volt, a kollégák pezsgővel koccintottak, és mindenki élvezte az év utolsó nagy eseményét. Vadim könnyedén uralta a társaságot, poénjai és lendülete mindenkit magával ragadott.
– „És a majmom most az anyósomnál takarít!” – kiáltotta nevetve, miközben a poharát magasra emelte, hogy mindenki hallja. „Hogy ne zavarjon titeket, míg itt tombol a buli!”
A nevetés robbant, de az egyik kolléganő arcán megjelent a fájdalom. Olga, a felesége, aki az otthon csendjében most a konyhában állt, egészen mást érzett. A napja fárasztó volt: korán reggeltől az anyósa mellett segített a ház körüli teendőkben, főzött, mosott, takarított – miközben a gyerekük beteg volt, és ő egyedül intézte a gyógyszert és az orvosi vizitet.
Vadim italozva és nevetgélve élvezte a bulit, miközben Olga kimerülten, egyedül cipelte a család terheit. Este, mikor végre elcsendesedett a ház, Olga a telefonjához nyúlt, és véletlenül belefutott a buli élő közvetítésébe. Vadim hangosan kiabálta a jól ismert poént.
A szívében hirtelen valami elszakadt. Nem értette, hogyan lehet ilyen könnyelmű a férje az ő mindennapi áldozataival szemben.
Amikor Vadim hazaért, a levegő megfagyott. Olga nem szólt semmit, csak csendben a telefonjára mutatott, ahol még mindig ment a felvétel.
Vadim lesütötte a szemét. A könnyek helyett most a szavak hiánya beszélt: végre megértette, hogy a poén mögött nem csak egy tréfás mondat volt, hanem az ő felesége fájdalma és magánya.
Aznap este nem volt több nevetés, csak csend és egy esély a változásra.