Az esküvő előtti este mindennek tökéletesnek kellett volna lennie. A helyszín mesés volt, a virágok pompázva díszítették a templomot, és én, mint a menyasszony, minden részletet magam terveztem meg, hogy a nap tökéletes legyen. A barátnőim, köztük a legjobb tanúm, Anna, mellettem álltak, és végigkísérték minden lépésemet az utolsó pillanatokig.
Anna mindig is a legjobb barátnőm volt, a gyerekkorom óta ismerem. Soha nem kételkedtem benne. De az esküvő előtti éjszaka valami váratlan történt.
Ahogy a vendégek elhagyták a házat, én és a vőlegényem, László, végre egyedül maradtunk a szállodai szobában, hogy felkészüljünk az esküvőre. Ám, mielőtt bármit is csinálhattunk volna, Anna belépett a szobába, és egy pillanatra olyan feszültség ült a levegőben, amit már régóta nem éreztem. Nem tudtam, miért, de valami megmagyarázhatatlan érzés szorongatta a szívemet.
Reggel, miután mindenkivel beszéltem, az esküvőre készülődve elmondták nekem a borzalmas hírt. Anna és László… lefeküdtek egymással. Az esküvő előtti éjszakán, amikor minden más volt, és én mindent elterveztem a legkisebb részletig, ők döntöttek úgy, hogy elárulják a bizalmamat. Egy pillanat alatt darabjaira hullott minden, amit addig építettem.
De nem hagytam annyiban. Az esküvő reggelén, amikor a szertartásra indultunk, a legszebb pillanatok helyett egy új tervet szőttem. Az oltár előtt, miközben a szertartás elkezdődött, előhúztam egy levelet, amit mindkettejüknek szántam. Felolvastam. Nyíltan és egyértelműen megköszöntem nekik, hogy segítettek felfedni a legfontosabb dolgokat az életben: hogy a bizalom törékeny, és hogy az igazság mindig felszínre kerül, még a legnagyobb titkok is.
A szertartás után mindkettőjüket elhagytam. Anna a könnyek között próbált mentegetőzni, László pedig csak annyit mondott: „Sajnálom.” De már késő volt.