Bence soha nem tartotta magát humoristának. Inkább a csendes, megfontolt típus volt, aki egy könyvtárban is zajosnak számított volna. De ezen a napon valami egészen különleges történt vele — valami, ami aztán “a nap viccévé” vált, legalábbis az ő életében.
Bence épp egy vidéki szállodában tartózkodott, nem épp hivatalos ügyben. Vele volt Flóra, aki nem a felesége volt, hanem… nos, a szeretője. A kapcsolatuk már hónapok óta tartott, titkos találkozásokkal és lopott hétvégékkel. A hotel recepciósa már szinte kacsintva adta át neki a kulcsot minden alkalommal, mintha ő is a játék része lenne.
Ezúttal azonban Bence nem számított arra, hogy a felesége is ugyanabban a szállodában fog megszállni — egy céges konferencia miatt, amiről természetesen egy szót sem szólt otthon. Amikor Bence kilépett a szobából reggel, Flóra még aludt. Ásítva lépett a folyosóra, amikor az első személy, akivel szembe találkozott, nem volt más, mint…
— „Juli?” — szólalt meg döbbenten.
A felesége hasonló döbbenettel nézett rá. Majd, mintha mi sem történt volna, így szólt:
— „Én is örülök, hogy látlak, kedvesem. Milyen véletlen, hogy ugyanabban a szállodában vagyunk!”
És mielőtt Bence bármit mondhatott volna, Juli odahajolt hozzá, és a fülébe súgta:
— „Remélem, a te szeretőd legalább nem horkol úgy, mint az enyém.”
Bence egy pillanatig sem tudta, sírjon vagy nevessen. Végül csak állt ott, és magában felröhögött.
Ez lett a nap vicce.