Amikor a fiam megházasodott, őszintén szólva, nem voltam elragadtatva. A menyem, akit választott, teljesen más volt, mint amilyen feleséget elképzeltem volna neki. Egy vidéki lány, aki nem rendelkezett felsőfokú végzettséggel, és akinek a beszéde gyakran zavart. Az egyszerű származása, a hibás nyelvhasználata és a hétköznapi stílusa mind-mind arra késztettek, hogy előítéletes legyek vele.
Néhány hónappal az esküvő után egy napon, mikor a sót kereste a konyhában, nem tudtam visszafogni a frusztrációmat. Felsóhajtottam, és rögvest szóltam neki: “Nem vagyok az anyád, szólíts a keresztnevemen és a családnevemen! Vidéki lány vagy, és az egész viselkedésed…!” Úgy éreztem, hogy ő az, aki nem illik ide, és nem értem, miért választotta őt a fiam a szomszéd lány helyett, aki már a helyi könyvelőirodában dolgozott, és biztos karriert épített.
Azonban egy nap történt valami, ami mindent megváltoztatott. Súlyosan megbetegedtem, mérgezéssel kerültem kórházba. Ez az esemény mindannyiunk számára megdöbbentő volt, de a menyem viselkedése azóta más volt. Az első napokban, mikor nem tudtam magam ellátni, ő volt az, aki mellettem ült az ágyam mellett, aki mindent megtett, hogy könnyebbé tegye a helyzetemet. Ahelyett, hogy türelmetlenül várt volna, hogy meggyógyuljak, odafigyelt rám, és bár minden pillanatban látszott rajta, hogy idegen számára a helyzet, ő nem hagyott cserben.
A sok elítélés után rájöttem, hogy valójában ő a legjobb, ami történhetett a fiamnak. Az őszintesége, a szeretete, és hogy mindig a családja mellett állt, mindent felülírt. Az életemben lévő változások, a mérgezés után, sokkal fontosabb dolgokat tanítottak nekem, mint bármi más. Most már biztosan tudom, hogy ő egy igazán értékes ember, és én tévedtem a megítélésében.