Mariann és András élete úgy alakult, ahogy mindig is szerették volna, de a boldogságuk nem maradt sokáig zavartalan. A nyaraló, amit évtizedek óta álmodtak, végre valósággá vált. A kis ház elkészült, a telek csodálatosan festett a naplementében, és a friss levegő valóban felüdítette őket. Azonban, ahogy az lenni szokott, a boldogság nem tartott örökké, és egy nem várt vendég érkezése felborította a nyugodt idillt.
Mariann már reggel is érezte, hogy valami nem stimmel. Mivel éppen a nyaraló közelében töltöttek egy hosszú hétvégét, nem számítottak arra, hogy anyósának, Irénkének is kedve támad idejönni.
Ahogy a ház felé vezető úton autójuk feltűnt, Mariann szívében egy hideg borzongás futott végig. Irénke mindig is volt az a típus, aki nem igazán fogadta el a dolgokat, ha azok nem az ő elképzelései szerint alakultak. És most, hogy a nyaralót már megvették, Irénke valahogy mindig úgy érezte, hogy ő is ott kell legyen. Persze nem fizetett semmit, nem segített az építkezésben, de ő úgy gondolta, hogy egy-egy hosszú hétvégére igazán szívesen betoppanhat.
Amikor Irénke végre megérkezett, a ház előtt parkolva már feltűnt neki, hogy a férje és Miklós, akik épp a reggeli kávéjukat kortyolgatták, valamiért nem tűntek túl lelkesnek. Mivel a ház még mindig “félkész” állapotban volt, valószínűleg az anyós érkezését is ennyire jól időzítették.
„Na, akkor most szépen húzzon vissza!” – mondta Mariann határozottan, ahogy Irénke megpróbált belépni a telkükre. Az arca nem mutatott semmiféle érzelmet, csak egy szigorú, határozott vonásokat, ahogy a nő elhúzta a kaput, és már nyújtotta is a kezet, hogy Irénke búcsút vegyen.
„Miért nem jössz be, Mariann?” – kérdezte Irénke hidegen, próbálva finomabb lenni, mint a szokásos stílusában.
„Miért? Ha jól szórakozott a nyaralóban, akkor most szépen vissza kell mennie oda, ahonnan jött,” – Mariann hangja határozott és tiszta volt, érezte, hogy egyetlen pillanatig sem szabad gyengének mutatkoznia.
András persze próbált közbeavatkozni, de Mariann nem hagyta. Az ő álma volt ez a ház, és ő maga döntötte el, hogy mi számít igazán.
Irénke, akinek a szemeiben ott volt a düh és a meglepetés, csak szótlanul hátat fordított, és elindult vissza az autójához. De ahogy elhagyta a nyaralót, Mariann úgy érezte, hogy valami fontos dolgot tett. Végre megtette azt, amiért mindig is késlekedett: határt húzott, és megvédte a nyugodt, családi életüket.
Ahogy Irénke távolodott, Mariann végre elmosolyodott. Érezte, hogy most már mindent elért, és nem hagyhatja, hogy bárki is beleszóljon a boldogságukba. A nyaraló nemcsak egy ház volt – sokkal inkább egy új élet kezdete.