„Tudod, amikor megismertük egymást, már akkor is a cégem egyik leányvállalatánál dolgoztál. De sosem kérdezted meg, miből élek. Talán azt hitted, hogy az a kis galéria csak egy hóbort.” – folytattam nyugodt hangon, miközben körbenéztem a döbbent arcokon.
„Az az igazság, Wladek, hogy én nem csak a galéria tulajdonosa vagyok. Az apám – akiről azt hitted, hogy csak egy régi, vidéki festő volt – valójában egy európai műkincsgyűjtő dinasztia feje volt. A halála után én örököltem az egészet. Az a cég, amelyiknél te dolgozol, a családom érdekeltségei közé tartozik. Pontosabban: az én tulajdonomban van.”
A levegő szinte tapinthatóvá vált. A háttérzene tovább játszott, mintha nem érzékelné a szoba feszültségét, de a beszélgetések teljesen elhaltak.
Wladek szeme kikerekedett. Először zavart, aztán egyre inkább kétségbeesett arckifejezés jelent meg rajta. Láttam, ahogy a fejében próbálja újraírni a képet, amit rólam alkotott.
„Nem mondtad el…” – suttogta.
„Nem kérdezted.” – válaszoltam. „És soha nem is érdekelt igazán, hogy ki vagyok valójában. Te egy képet szerettél rólam – egy csendes, kiszolgáltatott feleséget, akit büszkén mutogathatsz, de akit le is nézhetsz, ha úgy tartja kedved.”
Ekkor lassan felemeltem a kezemet, és a vendégek felé fordultam.
„Köszönöm, hogy eljöttetek. Ez valóban egy különleges este volt. Az első és utolsó évfordulónk ünnepe.”
A vendégek nem tudták, hogy maradjanak-e vagy távozzanak. A kínos csendben én nyugodtan elsétáltam a zongora felé, ahol egy kis doboz várakozott. Kinyitottam, elővettem belőle a gyémánt nyakéket, amit sosem viseltem – mert nem volt rá szükségem, hogy értékesnek érezzem magam.
Felcsatoltam a nyakamba, majd visszafordultam Wladekhez.
„Ezt ma este már nem neked mutatom meg. De fontos, hogy tudd – mindig több voltam, mint aminek láttál.”
A kijárathoz léptem, a vendégek pedig lassan félreálltak. A hátsó teraszajtón át kiléptem a friss éjszakai levegőbe.
A telefonom csörgött. A hang túloldalról hideg, céltudatos volt:
– Készen állunk. Indulhat a tulajdonosváltás folyamata.
– Tegyék meg. – válaszoltam halkan.
Aznap este Wladek elvesztette a feleségét… és az állását is. És én végre visszanyertem önmagamat.