Marina Jurjeva a legboldogabb pillanatra várt. Az egész terhessége alatt, míg a kislánya fejlődött benne, nap mint nap a pillanatra gondolt, amikor végre a karjaiban tarthatja őt. Amikor elérkezett a nagy nap, úgy érezte, hogy minden nehézség, minden fájdalom megérte, hogy megismerhesse gyermekét.
De amikor férje, Igor belépett a szülőszobára, és meglátta a kislányukat, valami szörnyűség történt. A boldogság, amit Marina érzett, szinte pillanatok alatt elillant, és valami hideg és furcsa érzés kúszott a szívébe. A gyermek – az ő gyermekük – egyáltalán nem hasonlított rájuk. Sötét bőrű volt, és nem úgy nézett ki, mint egy orosz család sarja. A szemeiben valami idegen, talán a napfényes Afrika titka bujkált.
Igor szíve megállt, ahogy belépett. A világ, amit ismert, úgy tűnt, összeomlott. A gondolatok azonnal elkezdtek kavarogni a fejében. A kérdés, ami minden egyes pillanatban egyre erősebben kényszerítette magát a tudatába, egyetlen egyszerű válaszra várt: “Marina megcsalt.”
A felismerés olyan erővel csapott le rá, mintha egy éles penge átszántotta volna a szívét. A férfi, aki egykor mindent megadott volna a feleségének, most hideg tekintettel bámult rá. Nem kérdezett, nem próbált megérteni. Egyetlen mozdulattal összepakolta a cuccait, és elhagyta a kórházat. Marina ott maradt, letaglózva, a kisbabáját tartva a karjaiban.
Mintha egy másik világba került volna. A gyermekét a karjában érezte, hallotta a kis teste nyugodt lélegzését, de a szíve vágya és fájdalma egyre erősebben tombolva pörögtek. Hiszen ő nem csalta meg Igort! De hogyan bizonyíthatná be? Az orvosok csupán azt mondták, hogy valószínűleg valamilyen távoli ősök génjei öröklődtek. De Marina tudta, hogy ez nem lehet igaz. Az ő családja és Igor családja sem ismerte az afrikai származást.
A városban elindultak a pletykák. Mindenki suttogott, egy név folyamatosan visszatért: Fabién. Ő lenne a gyermek apja, így mondták az emberek. Fabién egy francia vegyész volt, aki a gyárban dolgozott, egy intelligens, udvarias férfi, aki éppen olyan sötét bőrű volt, mint a gyermekük. És ahogy a hírek elérték Igort, düh és szégyen hatotta át.
Igor nem várt, azonnal elindult a motorjával, hogy választ kapjon, vagy bosszút álljon. De ahogy átszelte a várost, valami sokkal sötétebb történt. Marina hazafelé tartott egyedül, amikor egy erős kéz hátulról meglökte, és ő elterült a földön, a hideg kő lépcsők keménysége azonnal elnyomta az eszméletét.
A rendőrség gyorsan nyomozni kezdett, és hamarosan tanúvallomás érkezett. Egy motoros hajtott el a közelben – Igor! De amikor a nyomozók szembesítették Igort Fabiénnal, aki értetlenül állt előtte, valami megdöbbentő történt: az egyik rendőr kijelentette, hogy Igort letartóztatták a felesége támadásának gyanújával.
Marina fájdalmasan próbálta összerakni a történéseket, miközben egy elegáns nő lépett be a rendőrségi irodába. Natalja Rudinszkaja, egy magas rangú pártfunkcionárius, akinek hatalma mindent el tudott dönteni. A nő határozottan kijelentette, hogy Igor ártatlan, és ő volt vele, amikor Marina támadása történt.
Ekkor a nyomozás új irányt vett. Mivel a bizonyítékok egyre bonyolultabbá váltak, a végső felfedezés sokkolta mindannyiukat. Marina és Igor gyermeke nem volt az ő vérük, sőt, a kórházban elcserélhették a babákat. Hamarosan a rejtélyes gyilkosságok kezdtek kibontakozni, és egy név, Fjodor Sapoval, mindenkit összekötött.
Fjodor beismerte, hogy a háttérben Natalja állt. A nő, aki évek óta titokban szerette Igort, mesteri módon szőtte meg a tervet, hogy tönkretegye Marina és Igor házasságát. A cserélgetett gyermekekkel és a következményekkel mindent elérhetett volna, amit akart: Igort a saját kezében tartva.
A történet végül az igazság győzelmével zárult. Natalja és Fjodor börtönbüntetéseket kaptak, miközben Marina és Igor végre megtalálták valódi gyermeküket. Az elcserélt kisbaba Fabién fiának bizonyult, akit egy orosz nő hagyott hátra, félve a társadalmi szégyentől.
Igor és Marina élete nem maradhatott ugyanaz, de egy új kezdetet kaptak, és a családjuk végre újra egyesült.