A hétvégi ház, ahol László és édesanyja éltek, 15 kilométerre helyezkedett el a várostól. Nyáron igazán csodálatos volt ott élni, és László minden reggel hét körül indult dolgozni, hiszen akkor még üresek voltak az utak, és az erdő kellemes nyugalmát árasztotta.
A lány gyorsan odaszaladt az autóhoz, és mosolyogva benézett az ablakon. – Jó napot kívánok! – mondta vidáman. – Elvinne a városba? – kérdezte László mosolyogva. – Nem fél beszállni egy idegen férfi autójába, itt az erdő közepén? – tette fel a kérdést. – Miért is félnék? – válaszolta a lány, miközben végignézett rajta. – Nézze, ilyen drága autóval és ilyen kedves szemekkel, miért akarna bármi rosszat tenni velem?
László felnevetett. Régóta nem találkozott már ilyen naiv fiatal lánnyal, és őszintén szólva, azt hitte, hogy az ilyen egyszerűség már rég elhalt.
Lujzi, aki egy kis faluból származott, mindig bizalommal és nyíltsággal viselkedett. Három héttel később László megkérte a kezét, és ő habozás nélkül igent mondott. László komolysága és vonzereje mindent elnyert tőle. „Pont, ahogy a nagynéném, Magdi megjósolta” – gondolta magában Lujzi, miközben szorosan fogta László kezét, és figyelte László édesanyját, akit a közelgő esküvő híre meglepett.
Az esküvő után Lujzi és László a városi lakásba költöztek. A hétvégi ház kényelmetlen volt, és László édesanyja, Viktória asszony, nem volt túlságosan megelégedve a menyével. – Meglepsz, fiam – mondogatta gyakran Lászlónak, amikor meglátogatta. – Tényleg egy falusi lány a legjobb választás? – kérdezte, miközben a haját igazította.
László mosolygott, de nem akart vitatkozni. Nem akarta elmagyarázni, hogy mennyire elégedett és nyugodt volt a családjával. Viktória asszony hideg és távolságtartó személy volt, ezért Lászlónál Lujzi egyszerre volt anya és feleség.
Néhány év telt el. Lujzi és László egy szép kislányt, Marát kaptak. Lujzi rajongott érte, és Viktória asszony is egyre inkább elfogadta őt. Látta, hogy Lujzi mennyire szereti és gondoskodik Maráról, és felelősségteljesen neveli őt. Bár Viktória asszony kemény és néha cinikus volt, elismerte, hogy Lujzi jól végzi a dolgát.
Így nem meglepő, hogy egy napon Viktória asszony meghívta Lujzit és Marát a nyaralóba. – László, félek tőle – panaszkodott Lujzi, próbálva kifogásokat keresni, hogy ne menjenek anyósához.
– Ne aggódj, nem eszik meg – nevetett László, és gyengéden megcsókolta feleségét. – De igen, meg fog enni! – válaszolta Lujzi. – És Marát is elfogyasztja! Majd siránkozhatsz, de akkor már késő lesz – mondta, miközben könnyeket törölt a szeméből.
Semmi sem segített. László elvette tőle a kosarat, betette Marát az autóba, és a család elindult. Útközben sokat beszélgettek és vitatkoztak.
Viktória asszony őszintén örült a vendégeknek. Mosolygott Lujzira, és Lujzi megértette, hogy a háború véget ért. Ettől a pillanattól kezdve egyre jobban összebarátkoztak.
Lujzi munkába állt, és Mara gyakran maradt Viktória asszonynál, aki mesélt neki könyvekről, zongorázni tanította és angolt is oktatott. Viktória asszony tolmácsként dolgozott, és Mara lelkesen hallgatta a külföldi kalandjait.
Eltelt néhány év. Egy nap Lujzi és Mara váratlanul meglátogatták Viktória asszonyt. Lujzi feszülten és szótlanul ült le.
– Mi történt, Lujzi? – kérdezte Viktória asszony aggódva. Lujzi sóhajtott, és könnyeivel küzdve válaszolt: – László már fél éve nem él velünk. Először csak egy-egy napra ment el, azt mondta, sok dolga van. Aztán hosszú napokra eltűnt. Már hónapok óta nem kaptunk tőle pénzt. De nem számít, nővérként elég jól keresek.
Ekkor egy hölgy állt meg a bejáratnál, elegánsan, drága táskával és kalapban. Lujzi meglepődve figyelte. – Te nem vagy méltó Lászlóhoz – mondta a nő. – Mostantól velem fog élni, te pedig csomagolj, és vidd el a lányodat is. Nélküle is bőven lesz dolgunk.
Mara, aki eddig hallgatta a beszélgetést, hirtelen megszólalt: – Én nem vagyok buta! – és elfordult dühösen.
Viktória asszony megnyugodott és mosolygott: – Igen, Mara, okos és jól nevelt lány vagy. Mi pedig együtt fogunk élni.
Lujzi csodálkozva nézte Viktória asszonyt, de már tudta, hogy az asszony eldöntötte a dolgokat. Amikor László közölte, hogy elválik, és kérte, hogy az örökség átírja, Viktória méltóságteljesen fogadta a hírt. Az örökség már valóban át lett adva.
Viktória asszony viszont elfelejtette közölni fiával, hogy az új tulajdonosok az exfeleség és Manka, a kék szemű lány, aki boldogan játszott a nagymama kedvenc hajával.