A férje súlyos adósságokat hagyott hátra, de halála előtt az anyósa egy váratlan ajándékkal változtatta meg az életét.

Marianna lehorgasztott fejjel hagyta el a közjegyző irodáját. Szíve nyomasztóan nehéz volt, de nem a veszteség miatt – ahhoz már hozzászokott. Tudta, hogy amit anyósa hagyott az unokájának, azt Ádám, az exférje könyörtelenül el fogja venni.
Ádám már egy másik nővel élt, mintha a közös életük, Mariannával és a fiukkal, soha nem is létezett volna. A lakáshitel teljes terhét Marianna cipelte, miközben Ádám ügyesen kimenekítette magát, mindent ő hagyott hátra.
Az egykori családi otthon most már Ádám és új párja fészke lett, miközben Mariannát fenyegetéssel és zsarolással kényszerítették, hogy elhagyja a házat.
Két év házasság után Marianna már nem volt naiv. Az egyetlen, aki valóban támogatta őt, Ilona néni, Ádám édesanyja volt.
„Lányom, nem ezt érdemelted,” mondta Ilona néni, miután kettesben maradtak.
Ilona néni sosem bízott igazán a fiában, és ezt őszintén megosztotta Mariannával. Ám Ádám, miután átvette a családi vállalkozás irányítását, kiszorította az anyját is. De volt valami, amit Ilona nem engedett el: a szőnyegműhelyt nem írta át Ádám nevére.
Egy este Marianna véletlenül meghallotta, ahogy Ádám és az anyja beszélgettek.
– Miért ragaszkodsz ehhez, anya? Már rég én irányítom a dolgokat. Miért nem adod át végre?
– Mert túl sokat gondolsz magadról, fiam. A műhely az én biztosítékom, ha már nem leszek itt. Akkor csinálj vele, amit akarsz.
A műhely, bár családi vállalkozás volt, egyedülálló a környéken, kézzel készített szőnyegekkel, amit Ilona néni szenvedéllyel irányított.
Ádám azonban nem a mesterség szépségét látta benne, hanem csak a pénzt.
Amikor elolvasták a végrendeletet, Marianna elsápadt.
– Az ingatlanok és a műhely Ádámra száll – mondta a közjegyző.
Ádám győztesen mosolygott.
– Hát persze, hogy én kapom. Hogy gondoltad, Mariannácska? Hogy kapsz valamit? Inkább azon gondolkodj, miből fogod kifizetni a lakáshitelt!
De a közjegyző halk hangon hozzátette:
– Az elhunyt egy külön levelet hagyott önnek.
Ádám ismét felkacagott.
– Na, most jön a dráma!
Marianna csendben vette el a borítékot, és mikor egyedül maradt a váróban, kinyitotta.
„Drága lányom, ne add fel! Titokban mindent elrendeztem. A közjegyző átad neked egy borítékot, amelyben a lakáshitel kifizetését igazoló dokumentumok vannak. Ez lesz a kulcs, hogy a lakás a tiéd legyen. Ne élj ott tovább, nem biztonságos. Van egy másik hely számodra egy kisvárosban, ahol a fiatalkori szerelmem él. Ő segített abban, hogy vegyek neked és az unokámnak egy új lakást és egy műhelyt, ahol folytathatod a szőnyegkészítést. Az ingatlan már a te neveden van. A borítékban pénz is van, hogy új életet kezdj. És ha újra szerelemre vágysz, válassz olyan embert, aki méltó hozzád. Ádám olyan lett, mint az apja. De te más vagy. Erős vagy, Marianna. Indulj, és soha ne nézz vissza.”
Marianna sírni kezdett, de nem a fájdalom könnyei voltak, hanem a reményé.
Néhány héttel később egy kis ház udvarán állt, karján a fiával. A férfi, aki fogadta, Ilona néni régi szerelme volt – nyugodt, melegszívű ember.
– Üdvözöllek, Marianna. Gyere, pihenjetek le. A húgom, Vera, holnap jön, segít majd a kicsivel. Ő egész életében gyerekekkel dolgozott – imádni fogja a fiad.
Vera valóban csodálatos volt. Már az első napon ragaszkodott a kisfiúhoz.
– Micsoda kis angyal! Ne aggódj semmiért, Mariannácska, én mindenben segítek – mondta mosolyogva.
Marianna először érezte, hogy szeretet vesz körül. Hogy nem kell többé egyedül küzdenie.
Pál, Ilona régi szerelme, segített elindítani a műhelyt. A borítékban talált pénz egy részét a vállalkozásba fektették. Hirdettek, bővítettek, anyagot rendeltek. Hamar elterjedt a híre, hogy kiváló munkát végeznek.
Minden reggel ugyanaz a taxis várta a ház előtt: Sándor.
– Ingyen viszlek, ne is próbálj fizetni – mondta mindig mosolyogva.
Marianna eleinte zavarban volt. De Pál csak nevetett.
– Vigyázz, Marianna, ez a taxis fiú teljesen beléd van zúgva!
– Ugyan már! – válaszolta zavartan. – Ráadásul válóper előtt állok.
De az élet ment tovább. A vállalkozás virágzott. A lakást titokban tartotta – nem akarta, hogy Ádám megtudja, hol él.
A válás napja végre elérkezett.
– Menj el, és mutasd meg neki, ki lettél! – biztatta Vera. – Ne feledd, fej fel, szív előre!
Pál is vele tartott, hogy jogi segítséget nyújtson. Sándor vezette az autót – természetesen ingyen, ahogy mindig.
Marianna más emberként lépett be a bíróságra. Magabiztos, elegáns, nyugodt. Ádám szinte meg sem ismerte.
– Nahát, ki ez a nő? – kérdezte a mellette ülő barátnője.
Ádám figyelte, ahogy Marianna átadja a papírokat a bírónak. Az ügyvédje bólogatott. Ekkor rájött, hogy valamit nagyon elszámolt.
– Ez nem lehet! – kiáltott fel.
De már késő volt. A biztonságiak kivezették.
Pár nappal később Ádám próbált kapcsolatba lépni a konkurenciának vélt új műhellyel, hogy üzletet ajánljon. De mikor belépett az irodába, és meglátta a háttérben Mariannát, az arca megfagyott.
– Te…? – kérdezte elhaló hangon.
– Igen – válaszolta Marianna nyugodtan. – Ha üzleti ügyben jöttél, beszéljünk. Ha más miatt – az ajtó ott van.
Ádám csak hebegni tudott. Marianna megérezte a sajnálatot, de nem engedett. Tudta: egy másik életet él.Marianna lehorgasztott fejjel hagyta el a közjegyző irodáját. Szíve nyomasztóan nehéz volt, de nem a veszteség miatt – ahhoz már hozzászokott. Tudta, hogy amit anyósa hagyott az unokájának, azt Ádám, az exférje könyörtelenül el fogja venni.
Ádám már egy másik nővel élt, mintha a közös életük, Mariannával és a fiukkal, soha nem is létezett volna. A lakáshitel teljes terhét Marianna cipelte, miközben Ádám ügyesen kimenekítette magát, mindent ő hagyott hátra.
Az egykori családi otthon most már Ádám és új párja fészke lett, miközben Mariannát fenyegetéssel és zsarolással kényszerítették, hogy elhagyja a házat.
Két év házasság után Marianna már nem volt naiv. Az egyetlen, aki valóban támogatta őt, Ilona néni, Ádám édesanyja volt.
„Lányom, nem ezt érdemelted,” mondta Ilona néni, miután kettesben maradtak.
Ilona néni sosem bízott igazán a fiában, és ezt őszintén megosztotta Mariannával. Ám Ádám, miután átvette a családi vállalkozás irányítását, kiszorította az anyját is. De volt valami, amit Ilona nem engedett el: a szőnyegműhelyt nem írta át Ádám nevére.
Egy este Marianna véletlenül meghallotta, ahogy Ádám és az anyja beszélgettek.
– Miért ragaszkodsz ehhez, anya? Már rég én irányítom a dolgokat. Miért nem adod át végre?
– Mert túl sokat gondolsz magadról, fiam. A műhely az én biztosítékom, ha már nem leszek itt. Akkor csinálj vele, amit akarsz.
A műhely, bár családi vállalkozás volt, egyedülálló a környéken, kézzel készített szőnyegekkel, amit Ilona néni szenvedéllyel irányított.
Ádám azonban nem a mesterség szépségét látta benne, hanem csak a pénzt.
Amikor elolvasták a végrendeletet, Marianna elsápadt.
– Az ingatlanok és a műhely Ádámra száll – mondta a közjegyző.
Ádám győztesen mosolygott.
– Hát persze, hogy én kapom. Hogy gondoltad, Mariannácska? Hogy kapsz valamit? Inkább azon gondolkodj, miből fogod kifizetni a lakáshitelt!
De a közjegyző halk hangon hozzátette:
– Az elhunyt egy külön levelet hagyott önnek.
Ádám ismét felkacagott.
– Na, most jön a dráma!
Marianna csendben vette el a borítékot, és mikor egyedül maradt a váróban, kinyitotta.
„Drága lányom, ne add fel! Titokban mindent elrendeztem. A közjegyző átad neked egy borítékot, amelyben a lakáshitel kifizetését igazoló dokumentumok vannak. Ez lesz a kulcs, hogy a lakás a tiéd legyen. Ne élj ott tovább, nem biztonságos. Van egy másik hely számodra egy kisvárosban, ahol a fiatalkori szerelmem él. Ő segített abban, hogy vegyek neked és az unokámnak egy új lakást és egy műhelyt, ahol folytathatod a szőnyegkészítést. Az ingatlan már a te neveden van. A borítékban pénz is van, hogy új életet kezdj. És ha újra szerelemre vágysz, válassz olyan embert, aki méltó hozzád. Ádám olyan lett, mint az apja. De te más vagy. Erős vagy, Marianna. Indulj, és soha ne nézz vissza.”
Marianna sírni kezdett, de nem a fájdalom könnyei voltak, hanem a reményé.
Néhány héttel később egy kis ház udvarán állt, karján a fiával. A férfi, aki fogadta, Ilona néni régi szerelme volt – nyugodt, melegszívű ember.
– Üdvözöllek, Marianna. Gyere, pihenjetek le. A húgom, Vera, holnap jön, segít majd a kicsivel. Ő egész életében gyerekekkel dolgozott – imádni fogja a fiad.
Vera valóban csodálatos volt. Már az első napon ragaszkodott a kisfiúhoz.
– Micsoda kis angyal! Ne aggódj semmiért, Mariannácska, én mindenben segítek – mondta mosolyogva.
Marianna először érezte, hogy szeretet vesz körül. Hogy nem kell többé egyedül küzdenie.
Pál, Ilona régi szerelme, segített elindítani a műhelyt. A borítékban talált pénz egy részét a vállalkozásba fektették. Hirdettek, bővítettek, anyagot rendeltek. Hamar elterjedt a híre, hogy kiváló munkát végeznek.
Minden reggel ugyanaz a taxis várta a ház előtt: Sándor.
– Ingyen viszlek, ne is próbálj fizetni – mondta mindig mosolyogva.
Marianna eleinte zavarban volt. De Pál csak nevetett.
– Vigyázz, Marianna, ez a taxis fiú teljesen beléd van zúgva!
– Ugyan már! – válaszolta zavartan. – Ráadásul válóper előtt állok.
De az élet ment tovább. A vállalkozás virágzott. A lakást titokban tartotta – nem akarta, hogy Ádám megtudja, hol él.
A válás napja végre elérkezett.
– Menj el, és mutasd meg neki, ki lettél! – biztatta Vera. – Ne feledd, fej fel, szív előre!
Pál is vele tartott, hogy jogi segítséget nyújtson. Sándor vezette az autót – természetesen ingyen, ahogy mindig.
Marianna más emberként lépett be a bíróságra. Magabiztos, elegáns, nyugodt. Ádám szinte meg sem ismerte.
– Nahát, ki ez a nő? – kérdezte a mellette ülő barátnője.
Ádám figyelte, ahogy Marianna átadja a papírokat a bírónak. Az ügyvédje bólogatott. Ekkor rájött, hogy valamit nagyon elszámolt.
– Ez nem lehet! – kiáltott fel.
De már késő volt. A biztonságiak kivezették.
Pár nappal később Ádám próbált kapcsolatba lépni a konkurenciának vélt új műhellyel, hogy üzletet ajánljon. De mikor belépett az irodába, és meglátta a háttérben Mariannát, az arca megfagyott.
– Te…? – kérdezte elhaló hangon.
– Igen – válaszolta Marianna nyugodtan. – Ha üzleti ügyben jöttél, beszéljünk. Ha más miatt – az ajtó ott van.
Ádám csak hebegni tudott. Marianna megérezte a sajnálatot, de nem engedett. Tudta: egy másik életet él.