A legmeglepőbb talán az volt, hogy a volt feleségem, Van, nyilvánvalóan gömbölyödő hassal érkezett, hogy gratuláljon nekünk az esküvőhöz. A váratlan látogatásával azonnal minden szem rá szegeződött a teremben. A suttogás szinte azonnal végigfutott – senki sem tudta, mi következik ezután.
Az egyetemen jóképű és intelligens srácnak számítottam, akit rengeteg lány csodált, de egyetlen iránt sem éreztem igazán szerelmet. Egyszerű családból származtam, így naponta másodállásban dolgoztam, hogy fedezni tudjam a tanulmányaimat, ezért nem maradt időm a romantikára.
A rajongóim között volt a társam, Van is. Annak érdekében, hogy meghódítsa a szívemet, gyakran hozott nekem ételt, ruhát, sőt, olykor még a tanulmányaimat is támogatta anyagilag.
Bár nem viszonoztam az érzéseit, végül mégis beleegyeztem a kapcsolatba, mivel a családja támogatta a taníttatásomat.
Az egyetem befejezése után, miután eldöntöttem, hogy a városban maradok, hozzájárultam a házassághoz is, mert arra számítottam, hogy a szülők segítenek majd munkát találni. Az együttélés azonban ráébresztett, hogy igazából nem szeretem, sőt a testi közelségtől is távolságot tartok.
Házaspárként három esztendőt töltöttünk együtt, gyermek nélkül. Ő állandóan sürgetett, hogy menjek orvosi vizsgálatra, de én mindig állítottam, hogy egészséges vagyok, és nem voltam hajlandó bemenni az orvoshoz. Amikor a karrierem végre stabilizálódott, és már nem voltam kiszolgáltatva a családjának, úgy döntöttem, befejezem ezt az egyoldalú frigyet, és eredek a „valódi szerelem” nyomába.
A közömbösségem és hűvösségem végül eltávolította őt tőlem. Egyetértett a válásban és aláírta a papírokat, majd elengedett. Ezt követően egy csinos üzleti partnerrel kezdtem kapcsolatot, akit régen titokban csodáltam. Egy év után úgy határoztunk, összeházasodunk. Voltam annyira udvarias, hogy nem küldtem meghívót a volt feleségemnek, ám dacára ennek, szégyentelenül feltűnt az esküvőn – várandósan.
A legváratlanabb az volt, hogy pocakosan jött el hozzánk, hogy jókívánságait tolmácsolja. Megjelenése minden tekintetet magára vont, a terem tele lett suttogással, hiszen senki sem tudta, mi következik.
Amint Van odalépett hozzánk, azt mondta:
„Ha visszamehetnék az időben, soha nem pazarolnám a fiatalságom arra a férfira, aki nem szeretett igazán, és csak az én pénzemet akarta kihasználni. Az életem legnagyobb bánata az, hogy hozzád mentem feleségül.”
Éppen távozni készült, amikor a menyasszony váratlanul megszólalt:
– Kitől származik a gyermek, akit hordasz?
Ez a kérdés teljesen ledöbbentett engem is. Már több mint egy éve elváltunk, így a gyerek nem lehet az enyém. De akkor miért nem volt gyerekünk a hároméves házasságunk alatt? Lehetséges, hogy én voltam az, aki nem lehetett apa?
Nem kellett sokáig várnunk a válaszra, Van ugyanis megfordult és így szólt:
„Három év alatt nem volt gyermekünk a férjeddel. Sokszor kérem őt, hogy vizsgáltassa ki magát, de mindig engem hibáztatott. Én minden alkalommal rendben voltam az orvosi leleteim alapján. A válás után beleszerettem valaki másba, és az első éjszakánkon azonnal teherbe estem.”
Szavai annyira megdöbbentették a menyasszonyt, hogy kiejtette a kezéből a csokrot. Engem pedig teljes zavar fogott el, nem tudtam, miként reagáljak.
Amikor Van távozott, megpróbáltam megnyugtatni a menyasszonyt, kértem, hogy előbb fejezzük be a ceremóniát, de ő ellenezte, mondván, hogy előbb velem együtt el akar végeztetni egy termékenységi vizsgálatot, mielőtt a házasság mellett dönt.
Elmondta:
„A bátyám és a felesége kilenc évig voltak házasságban, és nem sikerült gyermekük. Rengeteget költöttek a kezelésre, mégis különváltak. Nem akarom ismételni az ő hibájukat. Egy nő értéke csökken minden sikertelen házasság után. Nem akarom, hogy az első esküvőm egy meddő férfival legyen.”
Nem volt jogom hibáztatni egyiküket sem. A kudarcom a saját számításaim és önzésem eredménye volt. Keserűséget elszórtam, és most a keserűség gyümölcsét aratom. Ha legalább tisztelettel bántam volna a volt feleségemmel, nem lennék ma ilyen kilátástalan helyzetben.
Tanulság: A múltbéli döntéseink következményei gyakran jelennek meg váratlan helyzetekben. Fontos, hogy őszintén nézzünk szembe érzelmeinkkel, és tisztelettel bánjunk másokkal, különösen, ha közös múlt köt össze minket.
Ez a történet rávilágít arra, hogyan vethetnek árnyékot elhamarkodott döntéseink a későbbi boldogságunkra, és hogy a valódi szeretet megtalálása az őszinteség és a tisztelet alapvető feltétele.