Az idő már előrehaladott volt, amikor Liza a gyerekek elaltatása után a konyhába lépett. Vízforralóban melegítette fel a vizet, majd főzött magának egy csésze teát, és leült az asztalhoz. Roma, a férje, még mindig nem tért haza: az elmúlt hetekben rengeteget dolgozott, gyakran késő estig fennmaradva. Felesége sajnálta őt, és igyekezett levenni róla a ház körüli teendők terhét, szeretettel és törődéssel vette körbe. Roma volt a család egyetlen anyagi támasza.
Már jegyességük idején megállapodtak abban, hogy a férj fogja eltartani a családot, miközben a feleség otthon marad és gondoskodik a háztartásról valamint a gyerekekről. Ez a megállapodás meg is valósult: három gyermekük született, Roma jól keresett, míg Liza a háztartás vezetésével foglalkozott. Roma minden gyermek születésekor boldogan álmodozott további családtagokról, de Liza kimerült volt. A gyermekek folyamatos figyelmet igényeltek, és a fürdőszobában mindig tele volt a pelenkáskosár. Anyateje nem volt elegendő, ezért minden éjszaka cumisüvegeket készített tápszerrel. Régóta elhatározta, hogy elegendő lesz a három gyermek, és ideje megállni.
Aznap este Roma későn, kissé ittas állapotban érkezett haza. Amikor Liza megkérdezte, elmagyarázta, hogy mindketten kimerültek voltak a gyerekekkel, ezért betértek egy bárba megpihenni.
„Szegénykém,” nyugtatgatta felesége, „gyere, vacsorázzunk együtt.”
— „Már nincs étvágyam, csak nassoltunk valamennyit, most aludni akarok.”
Közeledett a Nemzetközi Nőnap. Liza megkérte édesanyját, hogy vigyázzon a gyerekekre, amíg bevásárol. Romantikus estét tervezett: a gyerekek anyjánál maradnának, ő pedig finom vacsorát készítene. Az üzletek és ajándékok után saját magának is szeretett volna új ruhát vásárolni, mivel ruhái megviseltek voltak, és nem volt alkalmi viselete.
Miután bevásárlókosarainak csomagját lehelyezte a ruhatárban, betért egy népszerű üzletbe. Több ruhát választott ki, majd belépett a próbafülkébe. Épp a nylon kabátját vette le, amikor hirtelen férje hangját hallotta a másik fülkéből:
„Azonnal le akarom tépni rólad a ruhákat.”
Egy kuncogás hangzott válaszul, majd egy nőies, csábító hang így felelt:
„Csak még egy pillanat, és várj. Inkább vegyél valamit a feleségednek.”
— „Semmi sem kell neki. Csak a gyerekek érdeklik. Lehet, veszek neki egy konyhai gépet; imád a konyhában sürögni-forogni.”
Liza mozdulatlanná dermedve ülte végig a beszélgetést. Gyorsan egy ruhát magára kapott anélkül, hogy valóban meg akarta volna venni, azonban a párbeszéd tovább folytatódott:
— „És ha a feleséged megkérdezi, hogy miért költöttél ennyit?”
— „Nem kell neki elszámolnom. Pénzt adok neki a háztartásra, és ő pont nem tudja, mennyi van nálam.”
Hangos lépteket hallottak. A próbálás befejeződött, és a pár távozott a boltból. Liza óvatosan kukucskált a függöny mögül, s látta, amint férje fizet az áruért, miközben elegáns, szőke fiatal nő derekára tette a kezét.
— „Jól vagy?”
Liza összerezzent. Hosszú ideig a próbafülkében maradt, arca meghitt bizonytalanságot tükrözött, ami miatt az eladó aggódva meglátogatta őt. Végül a fiatal nő megvette az összes kiválasztott ruhát, majd hazament. Elkísérte anyját, lerakta a gyerekeket aludni, majd lefeküdt, és mélyen elgondolkodott.
Kiemelt felismerés: Talán hibázott? Teljesen elhanyagolta magát. Mégis, mindez árulásnak tűnt: egy váratlan, fájdalmas szúrás a háta mögött. Soha nem hitte volna, hogy férje megcsalja őt. A hangnem, melyet használt — mintha ő semmi sem lenne, vagy legrosszabb esetben egy háziasszony — mélyen bántotta. Még ajándékot is tervezett adni neki, egy „hasznos” dolgot, amit munkája miatt kedvelne.
Liza komolyan elgondolkodott a váláson. Ez azonban csak megkönnyítené Roma helyzetét: elhagyná a családi fészket szeretőjéért, míg ő anyagi nélkül maradna a gyerekek felnevelésére; a tartásdíj valószínűleg csekély lenne. Így hát úgy döntött, előbb hallgat, és megfigyel.
Aznap éjszaka, mint általában, Roma későn érkezett haza, késedelmes munkával magyarázkodva. Liza érzelemmentesen nézte, és csendben maradt. Olyan volt, mintha egy idegennel beszélne, nem pedig szeretett férjével. Szíve azonnal megfagyott.
Következő reggel Liza megírta önéletrajzát, és szétszórva feladta. Jöttek a várakozás napjai, minden reggel ellenőrizte e-mail fiókját. Sok elutasítást kapott, néhány udvarias visszautasítást. Néhány nap múlva érkezett egy meghívó állásinterjúra — pont ugyanahhoz a céghez, ahol Roma is dolgozott. Kételkedve, de végül elment az interjúra.
Kellemes benyomást tett a vezetőségre, akik érdekes állást ajánlottak neki. Kezdetben a fizetés szerény volt, de elegendő volt, hogy eltartsa gyermekeit. Az ajánlat új reményt adott neki, miközben hazaindult könnyebb szívvel. Édesanyja már izgatottan várta, és kérdésekkel bombázta.
— „Roma szeretővel jár!” — jelentette ki Liza ragyogó szemmel.
Édesanyja kétségbeesetten hitt benne, teát adott neki, és leültette, hogy átbeszéljék az ügyet.
— „Drágám, mit beszélsz? Későn jön haza értetek, a gyerekekért, te meg vádat emelsz ellene?”
— „Egy fiatal nővel van,” gúnyolódott Liza, majd mindent elmesélt anyjának.
— „El akarod válni?”
— „Természetesen. Először azonban meg kell szerveznem az időbeosztásom. Jó állásom van, rugalmas munkaidővel. Be kell íratnom a gyerekeket az oviba, aztán teljes munkaidőben dolgozhatok.”
— „Lányom, ez a te döntésed. Nem tartalak vissza: aki egyszer elárult, újra megteszi. Csináld, amit helyesnek vélsz. Csalódott vagyok, nem számítottam erre, ráadásul a gyerekeid anyjáról beszélt idegenekkel. Segítek a gyerekekkel.”
— „Anya, nélküled mit tennék?” — ölelte meg szorosan anyját Liza.
Közeledett az ünnep, és Roma még hajnal után tért haza. Felesége nem firtatott semmit, közömbössége érezhető volt. Ő megpróbálta magyarázni a hosszú munkanapot és a barátokkal töltött italozást, de Liza félbeszakította, és lefekvésre biztatta.
Reggel, miközben az etetést intézte, Roma egy konyhai robotgépet akart ajándékozni neki:
— „Itt egy ajándék, hogy könnyebb legyen otthon a munka,” mondta, miközben megpróbálta megölelni. Liza elfordult.
Liza nem bontotta ki az ajándékot; komoly hangon közölte, hogy neki is van egy meglepetése. Behívta a folyosóra, ahol két bőrönd várakozott a padlón:
— „Itt vannak a holmid. Elválok. Neked többé nem kell majd kitalálnod kifogásokat a munkahelyi késésekre, hogy a barátaiddal lazíts. Menj, pihenj, ne tartsd vissza a szőkéd.”
— „Ki mondta neked ezt?” — a férj nem számított erre a végkifejletre.
— „Magam láttam, amikor neki választottál ajándékot. Amúgy a robotgépet neki is odaadhatod. Lehet, szereti a főzést?”
Roma a sarokba szorítva felháborodott:
— „Nézd meg magad! Szép vagy és jól meghitt vagy ágyban! Te már nem öltözöl rendesen, elhanyagoltad magad, ügyetlen lettél. És ami a legviccesebb: az én pénzemből élsz. Számolgatod a pénzem, és nem akarod, hogy másra költsem? Nincs jogod hozzá!”
— „Az én pénzem, az én pénzem! Mi a célod ezzel az egész élettel? Háromszori ételt nem tudsz nekem biztosítani? Nem te adod, hanem csak a háztartásra adsz, de a pénzt te költöd,” Liza belefáradt a meddő vita folytatásába, és dühös férjét a bőröndökkel a kezében kitessékelte az ajtón: „Ne gyere vissza!”
Csodálatos módon mélyen aludt az éjszaka. Felébredve megújulva érezte magát. Reggel benyújtotta a válókeresetet és a tartásdíj iránti kérelmet. Néhány nappal később érkezett a csengő: anyósa berontott, ordítva:
— „Mit csinálsz? Kitetted a fiamat, és még pénzt akarsz kicsikarni tőle? Nem tartozik neked semmivel. Vond vissza a tartási kérelmet!”
— „Valóban? Akkor miért hiszik sokan, hogy az exfeleségre adnak pénzt, nem pedig a gyerekekre? Talán kevés lesz a szeretőjének? Nekem már nem ez a gondom.”
— „Nézz csak magadra, kemény vagy! Egy napot sem dolgoztál a házasságotok óta. Kihasználtad őt, és kényelmesen éltél. Ne hidd, hogy a tartásdíjból meggazdagodsz. A férjed még a főnökének is megmondja, hogy készpénzben fizesse, neked meg csak apró pénzek jutnak.”
— „Takarodj innen! Olyan, mint az apa, olyan a fia. Most jöttem rá, milyen volt,” Liza kilökte az anyóst a házból: „Még egy szót, és hívom a rendőrséget.”
Anyósa elment, és Liza végre fellélegezhetett. Rövidesen a gyerekek óvodába kerültek, és elkezdtek járni. Liza teljes munkaidőre tért vissza. Férje tudta, hogy ugyanabban a cégnél dolgoznak. Egy napon összefutottak szemtől szembe:
— „Jó napot,” köszönt a volt férj.
— „Ne haragudj, de dolgoznom kell,” válaszolt Liza anélkül, hogy ránézett volna.
— „Akkor ebédeljünk együtt.”
— „Az az ’együtt’ szó már nem vonatkozik ránk,” szakította félbe Liza.
Személyes pillantással méregette: Roma megviseltnek tűnt, szeretője otthagyta, amikor megtudta, hogy az apa a gyermekek eltartására a jövedelme felét kénytelen adni.
Összefoglalva: Liza története az érzelmek hullámzása, az eltitkolt csalódás és a bátorság, hogy új fejezetet kezdjen az életben. Bár az árulás fájdalmas volt, az önállóság felé vezető út erőt adott neki, hogy megvédje magát és gyermekeit.