Amikor anya elment, apa eltette az összes fényképét. Maxim hétéves volt akkor, és nem bírta elviselni a falon maradt mosolyokat. Az alsó ajka remegett, miközben nézte a fényképeket, és apja dühösen leszedte mindet, mintha a képek árnyai pusztán a fiú könnyei miatt váltak volna elviselhetetlenné. Csak egy dolog maradt: anya keresztje, vékony láncon, hidegen és súlyosan lógva Maxim tenyerében.
Az idő elmosta anya arcát. Néha álmaiban visszatért – olyan tisztán, hogy reggel még érezte a melegét. Aztán a kép szertefoszlott, és csak a rideg üresség maradt. Maxim ilyenkor összekuporodott, szorította a keresztet, és suttogta:
– Anya, ne menj el teljesen.
Az út a faluba
Egy évvel később apa bejelentette, hogy hosszú üzleti útra megy, egész nyárra. Maximot a falusi nagynénjéhez küldi, Jegorova Tatjána Matvejevnávához. A név ismerősen csengett, évente egyszer, a születésnapján érkezett tőle csomag: aszalt alma, hagyma, gyógynövények illata lengte be.
Az út Alekszandrovkába két óra volt. Apa szokatlanul sokat beszélt, mintha a hallgatástól rettegne. Gyerekkori történeteket mesélt, elszökési kísérleteket, egy vörös hajú lány nevét. Maxim figyelte, de szíve összeszorult. Valami nem stimmelt.
A nagynéni házában
Tatjána nénje magas, szikár asszony volt, egyenes háttal, szalmaszínű rövid hajjal. A küszöbről hidegen mérte végig.
– Nos, gyere be – mondta, és bevezette a házba, ahol tej és szárított fűszerek illata kavargott.
Gazdag borscsot és pirozskit tett elé. Maxim gyomra összeszorult, amikor tojás szaga csapta meg, de félve a szigorú tekintettől, diszkréten az asztal alá kaparta a falatokat, bízva, hogy egy macska majd eltünteti. Három nap után rájött: macska nincs. És a pirozskák továbbra is tojáshagymásak maradtak.
A nagynéni rideg volt, távolságtartó, mintha a gyerek puszta jelenléte is terhet jelentene. Esténként Maxim legszívesebben odabújt volna hozzá, mintha anyja lenne, de a füst és a keserű gyógynövények szaga taszította. Amikor egy rémálom után sírva rohant hozzá, Tatjána szigorúan visszaparancsolta az ágyba. „Boszorkányok nincsenek” – mondta hűvösen. Maxim visszament, magára húzta a takarót, szorította a keresztet, és suttogta: „Anya velem van.”
A tiltott szoba
A ház hátsó részében volt egy szoba, amelynek ajtaja mindig zárva maradt. Maxim egyszer megpróbálta lenyomni a kilincset, de Tatjána kemény hangja megállította.
– Oda tilos.
A fiú kíváncsisága azonban nőtt. Egyik délután, amikor a nagynéni a kertben dolgozott, óvatosan benyitott. A szoba félhomályban úszott, a levegő nehéz volt. A falon egyetlen fénykép lógott: anya mosolygott róla. Ugyanaz az arc, amelyet apa eltüntetett. Maxim szíve hevesen vert.
Az asztalon régi levelek és egy gyertyatartó állt, mellette szárított virágok. A fiú reszkető kézzel simította végig anya fényképét. A kereszt hidegen csúszott ujjai között, mintha összekapcsolná az élőt és a holtat.
Tatjána ekkor lépett be. Arca elsápadt, majd megkeményedett.
– Mit keresel itt? – kérdezte ridegen, de a hangja remegett.
Maxim nem felelt, csak könnyes szemmel nézett rá.
Az igazság töredékei
Aznap este Tatjána szokatlanul hallgatag volt. Végül megszólalt:
– Anyád gyakran írt nekem. Többet, mint apádnak. A keresztet… tőlem kapta, mikor férjhez ment. Azt akarta, hogy védje őt.
Maxim szíve megdobbant. – Akkor… te szeretted őt?
Tatjána elfordult. – Jobban, mint bárki más.
Egy pillanatra a ridegség mögött valami meleg villant.
A vihar éjszakája
Egy héttel később hatalmas vihar tört ki. A villámok bevilágították a házat, az ablakok remegtek. Maxim nem tudott aludni. A keresztet markolva imádkozott anyjához, miközben a szél sivított.
Hirtelen hangot hallott a tiltott szobából. Halk, női suttogást. Szíve hevesen vert, és mintha a kereszt felizzott volna a kezében. Óvatosan odalépett, az ajtó most tárva-nyitva állt.
Bent anya állt. Nem fénykép, nem árnyék, hanem ő maga, halvány derengésben. Mosolygott. Maxim könnyek között rohant felé, de mire odaért, az alak köddé vált. A kereszt forró volt, mintha lángolna.
Tatjána a küszöbön állt, szemében könnyekkel. – Ő még mindig itt van – suttogta. – És talán mindig is itt lesz.
Váratlan vég
Másnap reggel Maxim bátorságot gyűjtött, és megkérdezte:
– Néni… anya miért jön ide?
Tatjána hosszasan hallgatott, majd keserű mosollyal felelt:
– Mert amit apád mondott a haláláról… az nem volt teljes igazság. A tested nincs többé köztünk, de a lelke nem ment el innen. És a kereszt… az kulcs.
Maxim remegve szorította meg a láncot. – Akkor találkozhatok vele? Igazán?
Tatjána szeme különös fényben csillogott. – Ha elég erős vagy, igen. De vigyázz… minden ajtó, amit kinyitsz, más ajtót is kitár.
A fiú nem értette, de mélyen a szívében tudta: ez a nyár mindent megváltoztat. Anya talán nem térhet vissza úgy, ahogy vágyta, de a kereszt több volt egyszerű emléknél. Híd volt. És egy nap – talán hamarabb, mint gondolta – választ kap majd arra, hogy mit is rejt a másik oldal.