Amikor a férjem szülei meglátogattak minket, férjem hirtelen ötletből azonnal 500 rúpia kerül a kezembe, és utasított, hogy menjek el a piacra, majd készítsek hatféle ételt számára és szüleinek.
Végtelen harag gyúlt bennem, képtelen voltam továbblépni, és a kapunál állva hallgattam, amint a férjem szülei csendben beszélgetnek arról, hogy milyen új lakást vásároltak a neve alatt.
Aznap a férjem szülei Kanpurból indultak Delhibe, hogy meglátogassanak minket, Raviékat.
Amint beléptünk az otthonunkba, Ravi pontosan 500 rúpia adott a kezembe, és azt mondta:
„Menj a piacra, vásárolj be, és készíts hatféle ételt, hogy a szüleim jól lakjanak.”
Értetlenül álltam a bejáratnál, és keserűség töltött el. Hogyan várhatja el tőlem, hogy ekkora összegből hat fogást főzzek? Ez nem inkább szolgaság, mint tiszteletteljes bánásmód?
Bár mérges voltam, megpróbáltam nyugodt maradni, és éppen elindultam, amikor a nappaliból nevetés és beszélgetés hallatszott.
Jól hallottam, hogy a férjem szülei alig hallhatóan csevegtek, és Ravi büszkén dicsekedett:
„A gurgaoni új lakás az én nevemre van jegyezve. Most már nyugodtak lehettek: a fiaitoknak van egy biztos otthona, és semmi miatt nem kell aggódni.”
Meglepődtem. Mindvégig titkolta, hogy vett egy lakást, és jobban fájt, hogy a nevem nem szerepelt a tulajdoni lapokon.
Végül nem mentem el a piacra. Csendben gyalogoltam a hátsó ajtón át a hálószobába, kinyitottam a szekrényt, és elővettem egy iratcsomagot, amit a házasságunk előtt titokban elrejtettem.
A vacsora alatt a férjem szülei teljesen megdöbbentek, amikor látták, hogy semmilyen ételt nem szolgáltam fel.
Ehelyett az asztal közepére tettem egy köteg piros iratot: egy tulajdonjog-átadási szerződést, amely egy Noida külvárosában fekvő telekről szólt, amit még a szüleim adományoztak nekem a házasság előtt.
Nyugodtan és határozottan kijelentettem:
„Ez az én hozományom. Ha valóban egy család akarunk lenni, akkor a másik lakásnak mindkettőnk nevére kell szólnia – férjére és feleségére egyaránt. Ha nem, akkor minden külön marad.
Nem látom értelmét bevinni a munkámat és a pénzemet, ha itt kívülállóként kezelnek.”
Hirtelen halálos csend lett az asztal körül. Ravi apja, Kapur úr, elkerülte a tekintetem és elfordult. Anyósa hangja elakadt, egy szót sem tudott kimondani. Ravi arca elsápadt, homlokán verejtékcseppek jelentek meg.
Még aznap délután Ravi elvitt a közjegyzőhöz, hogy a nevemre íratassa a lakás tulajdoni lapját. Szavak nélkül, csendben aláírta.
Második rész: Amikor Asha megtörte a hallgatás falát
Azóta, hogy Ravi kénytelen volt vinni a hivatalba a gurgaoni lakás ügyében, érezhetően megváltozott a Kapur család hangulata.
Ravi nyugodtabb lett, és apósa ritkábban beszélt. Csupán anyósa, Savita Kapur nem volt hajlandó engedni.
Mindig új módszereket talált arra, hogy piszkáljon és gúnyoljon. Egyszer, amikor rokonok voltak nálunk, gúnyosan kuncogott:
„Ma a nők már igazán okosak. Főzni nem tudnak, de a lakás nevükre íratásában verhetetlenek.”
Minden tekintet rám szegeződött. Régen megszégyenülten hallgattam volna, de most felemeltem a fejem, és nyugodtan válaszoltam:
„Manapság a nők tudják, hogyan élhetnek szabadon, hogyan védhetik meg a jogaikat és a gyerekeik jogait. Ha van házasság, akkor mindennek igazságosnak kell lennie.
Nem bánom, ha a rokonaim ezt tudni akarják.”
Csend lett a teremben. Néhány rokon bólintott, és mosolyogtak. Tudtam, ezúttal nem fognak megalázni.
A csendes küzdelem
Ám Savita továbbra sem hagyta annyiban. Elkezdett beleszólni a pénzügyeinkbe. Egy nap hangosan, hogy halljam, behívta Ravit a szobájába, és így szólt:
„Fiam, ne légy bolond. Ha egy nő a nevét a lakáshoz íratja, és később elmegy, mindent elveszítesz. Jobb, ha csak a te neved szerepel a papírokon, és hagyd, hogy én őrizzem a vörös iratokat – a biztonság kedvéért.”
Bementem a szobába, és bátran kimondtam:
„Asszonyom, ha igazán menynek tekint engem, akkor ne tanítsa meg a férjemnek, hogy becsapja a feleségét.
Nem a lakásért vagyok Ravi mellett, hanem a szeretetért. De ha ezt a szeretetet nem tisztelik meg, nem habozom elmenni – és magammal viszem azt a vagyont, amit a szüleim adtak.”
Savita szóhoz sem jutott, Ravi meglepődve nézett rám. Talán még sosem látta ilyen erősnek az asszonyát.
Asha kiállt magáért.
Ezután már nem hallgattam és nem tettem mindent csendben, mint régen. Alkalmaztam egy háztartási segítséget, aki csak órákra jött, és elkezdtem pénzügyi ismereteket tanulni.
Támogattam Ravit a vállalkozásában, és nyíltan tettem javaslatokat.
Egyszer vacsoránál anyósa megjegyezte:
„A nőknek a konyhában a helyük. Ha férfimunkába avatkoznak, csak bajt hoznak.”
Én pedig mosolyogtam:
„Anyám, hozzászoktam, hogy lekezelően bántak velem, de az eredmények majd beszélni fognak magukért. Ha segítek Ravinak növelni a cég profitját, talán változik ez a régi hozzáállás.”
Ravi hallgatott, de a tekintete megváltozott. Már nem csak meglepetést mutatott, hanem elismerést is.
Csúcsponthoz érve
Végül, amikor Ravi cége az én ötleteimnek köszönhetően nagy szerződést írt alá, a férjem mindannyiuk előtt felállt és így szólt:
„Asha nélkül soha nem kaptam volna meg ezt a szerződést. Anyám, ezentúl ne nézz le a feleségemre.
Ő nem csak a Kapur család menyasszonya, hanem az én igazi társam.”
Savita elnémult, nem tudott szólni. Én pedig tudtam, hogy ez még csak a kezdet.
De először éreztem házasságunk alatt, hogy visszakaptam a hangom és a helyem ebben a családban.
Összefoglalva: A történet rávilágít, mennyire fontos az egyenlőség és a tisztelet egy házasságban és családban. Az együttélés során elengedhetetlen a kölcsönös megbecsülés, valamint az, hogy a tulajdonjog és a döntések mindkét fél számára elfogadhatóan legyenek rendezve. Amikor kiállunk magunkért és megvédjük a jogainkat, hosszú távon nemcsak a párkapcsolat erősödik, hanem a családi hálózat is harmonikusabbá válik.