– Ez a lakás kizárólagosan a mienk kell, hogy legyen, jogilag is. Érted, bolond? — kiabált a anyós hangosan a telefonba.
— Csak a mi tulajdonunk lehet! Csak így szabhatod majd meg a feltételeidet a makacs feleségednek, és tarthatod pórázon! — harsogta a nő dühösen.
Nem sokkal korábban…
— Jaj, de hideg van! A tél hamarosan megérkezik — suttogta Polina, a rémülettől reszketve.
Bár kellett volna felvennie egy kabátot, megszokásból csak a lakásban lévő ruháiban indult ki a balkonra. Gyorsan kiteregette a mosógépben mosott ruhákat, majd újra belépett a lakásba.
Amikor a balkon és a nappali közötti ajtót kinyitotta, váratlanul meghallotta férje hangját. Pedig ő úgy tudta, hogy az illető még az irodában dolgozik. Egyébként Polina véletlenül ért haza azon a napon.
Lenka, a barátnője hívta őt, épp amikor éppen indulni készült, és elmondta, hogy az irodában kártevőirtást tartanak csótányok ellen.
— Végre megszervezték! A főnököt nyaggatták, míg belement. Ha nem, hamarosan kiűztek volna minket az épületből a rovarok. Ezért ma váratlanul szabadnapunk lesz. Maradj otthon, barátnőm! — mondta Lenka.
Polina örült, hogy otthon maradhat, mert sok elmaradt munkája halmozódott fel a hétvégén, amit most bepótolhat.
Ezeket a napokat arra szeretné használni, hogy feltöltődjön lelkileg és testileg, nem csupán fáradhatatlanul takarítva vagy főzve.
Meglepő módon férje, aki rendszerint sokkal korábban elmegy, ma már szintén otthon volt.
— Na, úgy tűnik, ma mindenki a csótányok miatt kötött ki otthon — mosolygott Polina magában.
— Hogy is képzeled ezt, anyám? Polina nem elég ostoba, hogy elfogadja azt, amit akarunk! — szólt Arkady hangosan a telefonba.
— Csak hogy tudd, miről beszél az én fiam az anyjával! Kíváncsian hallgatnám! — gondolta Polina, és úgy döntött, nem lép ki a balkonra, csupán az ajtót zárva tartva hallgatózik.
— Nem is rossz az ötlet — folytatta Arkady —, sőt, hajlandó vagyok végrehajtani. Ha minden jól megy, csodálatos lesz.
Levetette a kabátját, beakasztotta a szekrénybe, majd a konyha felé indult.
Polina a félrehúzott függöny mögül figyelte férjét, aki hangosan folytatta beszélgetését, de már nehezen értette, mit mond.
Elhatározta, hogy csendben odalopakodik a konyhához, hisz régóta ott van, és bizonyára megéhezett — gondolta.
Óvatosan közelített, hogy ne keltsen zajt, majd az ajtót bezárva a háta mögött, azonnal a konyhába lépett.
Szerencsére férje kihangosítva tartotta a telefont, mert mindkét keze elfoglalt volt valamilyen ételkészítéssel.
Arkady bekapcsolta a vízforralót, kivett pár kolbászt és sajtdarabot a hűtőből, nagyobb szeletekre vágta, és vastagon megkent majonézzel megkent kenyérre tette őket.
— Arkasha, hallasz? Mit csinálsz? Muszáj ezt minél előbb elintéznünk, erre te újra eszel — panaszkodott az anyós hangja a telefonban.
— Igen, anya, hallom. Csak egy kis falatot akartam magamnak — válaszolta férje.
— Ég áldjon! Fontos dolgokról beszélek, amíg a feleséged nincs itthon, és te megint csak eszel. Meddig fog ez tartani? Megtaláltátok-e már a vevőket a Polina lakására?
— Találtuk, az aláírás jövő héten lesz. A vevők némi pénzügyi ügyek miatt kértek csúszást — árulta el Arkady készséggel a családi eseményeket anyjának.
— Nos, akkor már látod. Először eladod Polina lakását, az első lépés. Azután megtalálod a vevőket erre a lakásra, és végül vesztek egy újat, nincs más.
De még nem tudod, hogyan győzöd meg a feleségedet, hogy ezt az utat válassza — feddte Arkadyt Lydia Iósifovna, az anyós.
— Van még időm, mit beszélsz! Mindkét lakást el kell adnunk, és új, tágasabb otthont kell vennünk, amit Polinával terveztünk. Nem megy ez egy hét alatt, még bőven van időnk — felelte Arkady, miközben falatozta a szendvicset.
— Ez egy kényes folyamat, szinte politikai játszma, és még ma el kell kezdened. Lassan vezesd rá a feleséged az elképzeléseidre. Győzd meg őt meggyőző érvekkel, hogy csak a te döntésed a helyes. Ő nem fogja elsőre elfogadni, amit terveztünk! — tiltakozott fenntartásokkal az anyós.
— Azt gondolod, nem fogja elfogadni? Miért? Család vagyunk, és a lakás ugyanúgy a családé marad — kérdezte magától Arkady.
— Mert csak te vagy naiv. A többiek ravaszak és önzők. Tudod, Polina sem olyan buta, mint amilyennek mutatja magát. Én értem őt! — válaszolt az anyós határozottan.
— Valóban, anyósom, egyet kell értsek. Nem vagyok bolond vagy naiv. Már látni fogom, milyen terveket szőttél — gondolta Polina, miközben az ajtó mögött hallgatózott.
Házasságuk tíz éve alatt nagyjából így éltek. Egy kislányuk volt, aki már kilencéves.
Polina egy egyszobás lakást örökölt szüleitől, ahol a házaspár két évet töltött el, mielőtt egy kétszobás lakást vásároltak hitelből.
Az öröklött lakást bérbe adták, és abból a bérleti díjból fizették a hitelt.
Amikor gyermekük nagyobb lett, a kisebb lakás többet okozott problémát, mint hasznot: a gondatlan bérlők miatt sürgős javításra, új bútorokra és készülékekre volt szükség.
Úgy döntöttek, itt az ideje költözni.
Arkady régóta mondogatta, hogy szükségük van második gyermekre is:
- — Miért nő fel a kicsi Ritochka testvér nélkül? Sajnálom őt. Én két testvérrel nőttem fel, te sem voltál egyedül.
- Miért fosztanánk meg a gyermekünket ettől az örömtől? Mindig lesz egy vér szerinti testvére, aki támogatja.
Polina is vágyott második gyerekre, de habozott.
Amikor végül úgy döntöttek, hogy eladják mindkét lakást és egy nagyobb otthont vesznek, Polina még fiút is remélt.
— Vajon milyen játékot sző az anyósom? — suttogta Polina magában.
— Meg fogom győzni — válaszolta Arkady magabiztosan az anyjánál.
— Ha ellenáll, az sem lesz nagy gond.
— Hogy lehet az nem gond? Nem érzed, hová vezet ez? Polina egy nap el fog hagyni, és elviszi az új lakás kétharmadát, beleértve az örökölt lakás eladásából származó pénzt is.
— Miért gondolod, hogy el fog hagyni? — tett fel kérdést Arkady, miközben egy falatot rágott.
Elegánsan félretette szendvicsét, és haragosan a telefonra nézett.
— Mert tények! Az első, hogy te egy balek vagy, akit könnyen manipulálnak. Ne vitatkozz! Másodszor, egyszer azt mondtad, hogy a házasságotok megrepedt. Elgondolkodtál már azon, miért nem adott neked Polina egy második gyermeket? Ritochka már kilencéves, és még csak nem is gondolkodik testvéren — érvelt az anyós.
— Mikor is mondtam ezt? — lepődött meg Polina, miközben az ajtó mögül hallgatózott.
— Szerinted Polina tervezi, hogy elhagy? — kérdezte Arkady. — Szerintem tévedsz, anya. Ha menni akarna, nem fogadná el az összes adásvételt, amin átesünk. Rólunk beszélünk, még egy gyerek is szóba jöhet; egyikünk sem öreg még, bőven van idő.
— Mondhat bármit, de a tények makacs dolgok. Te engem fogsz hallgatni!
Az új lakásnak mindkettőnk nevén kell szerepelnie, érthető? Te meg én. Én sosem árulnálak el, de ő talán. Nem számít, mennyire tagadod, én már többet éltem, és ismerem az életet. A nők alattomosak! Ma még azt mondja, szeret, holnap pedig te férjként egy hajléktalan és kilátástalan ember leszel.
— Hát, ez aztán az aggodalom! Hogy van az, hogy Arkadyéknak van kettő, míg Lyovushkának egy sem? — mormolta Polina. — Mi az, hogy az anyósom az utolsó fiú kezébe akarja juttatni a részt? Micsoda gonoszság ez! Mindenre gondolt már…
— Kíváncsi vagyok, mit fog mondani Arkady, hogy meggyőzzön egy ilyen szörnyű dologról. Hogy meggyőz, aztán tényleg elveszítem a józan eszem!
Úgy döntött, megelőzi az eseményeket, és maga lép közbe.
Aznap este felhívta anyósát, és egy rövid, határozott beszélgetéssel szertefoszlatta az összes ambiciózus tervet:
— Szia, Lydia Iósifovna! Hogy vagy? Egészséged rendben? Örülök.
Már áruljuk a saját lakásomat, vevőket találtunk, elégedett vagy? Én igen! A kétszobásért szintén megvannak a vásárlók.
Még mindig elképzelhetetlen? A munkatársam vette meg a mi lakásunkat, imádta! Igen, ez kicsit gyorsabb, mint amire számítottunk.
— Vettek már másikat is? — kérdezte meglepődve az anyós a folyamat gyorsasága miatt.
— Természetesen! Megvettünk egy megfelelő lakást. A vásárlást a héten fogjuk lezárni, amint beérkezik a pénz.
— Tényleg? Ennyire gyorsan? — nem tudta leplezni izgalmát és csalódottságát.
— Igen, látod? Minden jól alakult! — lelkesedett Polina.
— Gondolom, kíváncsi vagy, kinek a nevére kerül az új lakás, ugye?
— Kíváncsi vagyok. Beszéltél Arkashyval? Mit mondott?
— Semmit. Nem kértem ki a véleményét. Csak annyit mondtam neki, hogy ha nem ért egyet, akkor kidobom.
Ez a házasságunk a végéhez közelít! Érted?
— Polina, mit…?
— Várj, még nem fejeztem be — szakította félbe.
Figyelj csak! Megleplek: az új lakást csak az én nevemre íratom, mert az én részem jóval nagyobb, mint Arkadyé.
Érted? Az öröklött lakás, a kétszobás fél része… És elhiszem, hogy elfogadta!
— Hogyhogy elfogadta? — maradt tátva a szája az anyósnak —, Arkady?
— Igen, ő. Meggyőztem, hogy ez a helyes. Van egy lányunk, először az ő érdekeivel kell foglalkoznunk. Lehet, hogy születik még egy gyermek, a férjünk elmehet, és akkor semmink sem marad.
De így — zárta Polina — minden rendben lesz.
Arkady is velünk marad, tudván, hogy az ingatlan az enyém, és csak akkor él ott, amikor én akarom.
Boldogan letette a telefont, és elképzelte anyósa reakcióját.
Most már csak ő marad egyedül ezzel a meglepő hírrel!
Ez így sokkal jobb!
„ Egyértelmű, hogy a családi ingatlanok kérdése mindig érzékeny témát jelent, ahol az érintetteknek körültekintően kell lépniük, átgondolt döntéseket hozva.”
Kétlakásos családi élet, pénzügyi döntések és kapcsolatdinamika is megjelenik ebben a történetben, ami jól tükrözi a mindennapi élet komplexitását.
Összefoglalásként: Polina és Arkady sorsán keresztül kirajzolódik, hogy milyen fontos a világos kommunikáció, a közös értékek és az érdekek összehangolása egy házasságban, különösen akkor, amikor anyagi kérdések is előtérbe kerülnek. A történet kimutatja, hogy a családi ingatlanok kérdése nem csupán jogi, hanem mélyen érzelmi és személyes témát is jelenthet.