Az ötéves Lily rajzai, amelyeken hiányzott az apukája, mélyen megérintettek. Az óvónő hívása után, amelyben elmondta, hogy Lily csak hármunkat rajzolt le – engem, őt és a bátyját –, és nem tudott válaszolni arra, hogy hol van az apukája, aggódni kezdtem. Este megkérdeztem Lilyt, miért nem rajzolta le az apukáját. Először nem akart válaszolni, majd azt mondta: “Nem mondhatom el.” Gyengéden biztattam, hogy elmondhatja nekem. Egy rövid szünet után megfogta a kezem, és azt mondta: “Rendben, megmutatom, Anya,” és bevezetett a garázsba.
A régi dobozok között keresgélve előhúzott egy poros rajzot, amelyen egy család volt látható: anya, Lily, Liam és egy üres hely, ahol az apukának kellett volna lennie. Lily megmutatta a rajz hátulját, ahol egy kis szív volt rajzolva, benne az “Apa” szóval. “Azért nem rajzoltam le apát az iskolában, mert azt akartam, hogy csak nekünk legyen,” mondta halkan. “Ő a mi titkunk.”
Ez a pillanat rádöbbentett, milyen mélyen hiányzik neki az apukája, és mennyire fontos számára a családunk. Azóta még több időt töltünk együtt, és gyakran rajzolunk közösen, mindig belefoglalva az apukát is. Lily mosolya újra ragyog, és tudom, hogy a szeretetünk segít neki feldolgozni az érzéseit.
Egy este, miközben együtt színeztünk az asztalnál, Lily hirtelen megállt, és rám nézett. „Szerinted apa is lát minket, amikor rajzolunk róla?” – kérdezte komolyan. „Hiszem, hogy igen,” válaszoltam, miközben megsimogattam a haját. „És biztos vagyok benne, hogy nagyon büszke ránk.”
Attól a naptól kezdve egy külön füzetet kezdtünk vezetni, amit csak „Apa könyvének” hívunk. Minden héten rajzokat, kis üzeneteket, történeteket teszünk bele. Lily azt mondja, ha egyszer újra látjuk őt – akár álmunkban, akár másképp –, akkor majd megmutatjuk neki. És én hagyom, hadd higgye, mert tudom, hogy ez segít neki megőrizni azt a különleges köteléket, amit senki sem vehet el tőle.
Az ilyen pillanatok emlékeztetnek rá, hogy a gyerekek milyen mélyen éreznek, még ha nem is mindig tudják szavakba önteni. Lily rajzai többet mondanak minden mondatnál – és megtanítanak minket arra, hogyan hallgassunk a szívünkkel.