– Fiam, a te Júliád igazán kellemetlen helyzetbe hoz minket – szólt Ilona Pavlovna Iljának. – Nem érti ezt ő maga?
– Anya, beszélek vele – próbálta megnyugtatni az asszonyt Ilja, közben folyamatosan hívta a felesége számát. – A fenébe, nem veszi fel.
– Most dolgozik? – kérdezte Ilona Pavlovna.
– Valószínűleg – vonta meg a vállát a fia. – Hol máshol lenne?
– Akkor menj el az irodájába, és beszélj vele ott – szorgalmazta az asszony. – Biztos vagyok benne, hogy a kollégái előtt nem fog vitatkozni veled.
Ilona Pavlovnának megvoltak a saját elképzelései az életről, melyek mások számára talán furcsának tűnhetnek. Azonban Ilja idővel már maga is normálisnak tekintette őket.
– Igen, igazad van – mondta. – Azonnal indulok is.
– Remélem, estére megoldódik a helyzet – kiáltotta utána Ilona Pavlovna.
Júlia munkahelyén közölték Iljával, hogy felesége ebédszüneten van, de hamarosan visszatér. Ilja ránézett az órájára; szerinte az ebédidő már lejárt. Nem foglalkozott felesége furcsa időbeosztásával, így csak várt.
Majdnem egy órát kellett várnia, amikor Júlia végre megjelent. De nem egyedül… Ilja döbbenten látta, hogy a felesége egy vonzó fiatal férfival érkezik, aki karját a nő derekára fonva nevetgél velük. Úgy tűnt, ez a látvány megszokott a környéken.
Zavarodottan Ilja egy nagy pálmafa mögé bújt, hogy ne vegyék észre. Júlia és kísérője elhaladt mellette, de meg sem pillantották a férjet. Ilja még egy ideig ott maradt, majd észrevétlenül elhagyta az épületet.
Ő maga sem értette, miért menekült el gyáván ahelyett, hogy számon kérte volna a feleségét. A lelkében sejtette az igazságot, de félt még saját magának is bevallani.
Hazafelé menet Ilonától kapott egy hívást.
– Szóval beszéltél vele? – kérdezte szigorúan az anya.
– Bocsánat, anya, nem volt rá lehetőségem – hazudta a fia. – Otthon majd beszélünk.
– Ne húzd tovább – parancsolta az anya.
Otthon Ilja szabadjára engedte az érzelmeit. Kóválygott a szobában, mardosta magát a különféle feltételezésekkel. Szemei előtt újra megjelent az a jelenet: felesége a férfival, karját a derekára fonva, nevetgélnek…
Ilja levertan leült a kanapéra, kezét a fejéhez szorítva. Nem tudta, hogyan viselkedjen ebben a helyzetben. Vitatkozzon-e vele, vagy inkább tettetve, hogy semmit sem látott, húzódjon vissza?
Tisztában volt helyzetének törékenységével, és gyűlölte ezért önmagát. Bármit elképzelt a jövőből, ilyesmit soha nem várt Júliától. Az ő Júliája csendes, visszahúzódó volt… Ma viszont határozott és nyugodt volt. Talán csak otthon játssza a szelíd feleséget, és amint kilép az ajtón…
Ilja gondolatait az ajtó kopogása szakította félbe. Júlia jött haza a munkából. Meglepődött, hogy férje otthon van.
– Ilja, ilyen korán? – kérdezte. – Mi történt?
Ilja döbbenten vette észre, hogy Júlia kezében virágcsokor van, amit nem is próbált elrejteni. Nyíltan vizet töltött egy vázába, és levágta a virágok szárát.
– Honnan vannak a virágok? – kérdezte rekedten Ilja.
– Egy kolléga adta – felelte higgadtan Júlia. – De te még mindig nem mondtad meg, miért jöttél ilyen korán.
– Komolyan beszélnünk kell…
Ez volt az a ritka alkalom, amikor Ilja teljesen elveszettnek érezte magát, és nem találta a megfelelő szavakat. Nem ismerte fel a feleségét. Nem értette, mikor változott meg így Júlia, és hogyan hagyta, hogy ez megtörténjen.
– Figyelek rád – mondta Júlia nyugodtan.
– Anyám ideges – mondta Ilja, hülyének érezve magát.
Júlia alig észrevehetően mosolygott.
– Akkor hozzá kell szoknia – felelte továbbra is nyugodtan. – Úgy érzem, mindent világosan elmondtam.
– Komolyan gondolod? – nem hitt a fülének Ilja.
– Szerinted viccelek?
Júlia még egyszer elmosolyodott, majd a hálószobába ment átöltözni. Ilja követte. Látta, hogy nem otthoni ruhát választ, hanem alkalmi, ünnepi öltözéket. Ez még inkább összezavarta.
– Hová készülsz? – kérdezte bizonytalanul.
– Találkozóra egy étterembe – mondta Júlia higgadtan. – Ezért nélküled vacsorázom.
Miután kiválasztotta a ruhát, leült a sminkasztalhoz, és elővette a sminkjeit. Nem törődve férjével, elkezdett erőteljesebb, esti sminket készíteni. Ilja csak nézte.
Nem szólt semmit, amikor Júlia elindult. Nem tudta eldönteni, hogyan viselkedjen.
Nem evett az este folyamán, és mélyen elmerült gondolataiban. Anyja többször próbálta hívni, de Ilja nem vette fel.
Júlia éjfél után tért haza. Ilja még ki sem ment elé. Ő maga jött a konyhába, és közölte, hogy neki is fontos beszélgetése van.
– Iljusa, ne aggódj így – próbálta megnyugtatni feleségét. – Pihenj, gyűjts erőt. Minden rendben lesz, és én mindig melletted leszek.
Ez a beszélgetés három hónappal ezelőtt történt ugyanezen a helyen. Ilja ismét csődöt mondott az üzletében, és kétségbeesett. Haragudott magára, amiért otthagyta a jó állását, hogy vállalkozó legyen, pedig mások figyelmeztették, hogy ez nem az ő útja. És igazuk volt.
Próbált visszamenni régi munkahelyére, de már helyette találtak mást. Nem akart alább adni.
– Ne aggódj, amíg az én fizetésemből élünk – nyugtatta felesége. – Bízom benne, hogy sikerülni fog.
Eleinte Ilja folyamatosan nézte az álláskereső oldalakat, anyja, Ilona Pavlovna pedig rendszeresen hívogatta őt. Az igazság az volt, hogy az anya és Ilja nőtlen nővére, Polina, aki 30 felett is az anyjukkal élt, pénzügyi támogatást várt Iljától. Júlia nem ellenkezett, mert a férje is hozzájárult a családi költségvetéshez.
Ő volt a kényelmes feleség. Valójában ezért választotta őt Ilja, amikor hosszú, szenvedélyes kapcsolatok után összetört szívvel maradt. Júlia megvigasztalta. Ez az a fajta szerelem volt, amikor ő szeretett, és a férfi elfogadta. Természetesen Júlia messze nem keltette Iljában azt a lelkesedést, amit korábbi kapcsolatai, de neki ez megfelelt, megunta a bonyodalmakat. Júliával könnyű és kiszámítható volt az élet, és néha máshol kereste a szenvedélyt.
Most Júlia volt a fő kenyérkereső. Bár nem gondolta, hogy hamarosan nemcsak a férjét kell eltartania.
– Júlia, van egy probléma – kezdte Ilja –, anyámnak és Polinának pénzügyi nehézségei vannak. Tudnál segíteni? Amint talpra állok, azonnal visszafizetem.
Júlia beleegyezett, és küldött pénzt az anyósának. Ilja szívből megköszönte.
– Júlia, te egy csoda vagy! – ismételgette, míg Júlia olvadozott a bókoktól.
Egy hónap múlva Ilja ismét emlékeztette Júliát, hogy ismét pénzre van szükségük.
– Júlia, látod, hogy állást keresek – magyarázta. – Egyelőre nem megy.
Júlia újra utalt. Egy hónappal később Ilja durvábban szólt.
– Nem kaptuk meg a szokásos összeget, drágám – mondta elégedetlenül. – Azt hittem, nem kell mindig emlékeztetnem.
Ezúttal Júlia nem sietett a fizetéssel, és a kérdésekre hallgatással vagy halogatással válaszolt. Ilona Pavlovna pedig tovább nyaggatta a fiát, immár személyesen is, mivel Ilja egész nap anyjánál és nővérénél töltötte az időt, csak éjszakánként tért haza.
– Be fogok perelni – jelentette ki Júlia, mikor visszatért az étteremből.
Ilja nem akarta elhinni.
– Miről beszélsz, drágám? – kérdezte meglepődve.
– Jól hallottad – felelte nyugodtan Júlia. – Már nem akarok veled élni, ezért elválok.
Ilja döbbenten nézett a feleségére, aki keserű mosollyal válaszolt.
– Tudom, hogy láttad ma Pashával – mondta –, de nem érdekelt, hogy más férfi társaságában vagy, igaz? Csak a pénzed kell nekem. Ennyi, Iljuska, vége.
– Ki ez a Pasha? – kérdezte sokkot kapva. – Őhöz mész?
– Pasha a kollégám – felelte Júlia. – Régóta udvarol, de nem adtam esélyt. Hűséges feleség voltam… De most megváltoztam. Gyorsan ki kell ürítened a lakásomat.
Ilja elfelejtette, hogy valójában a felesége területén élt, annyira hagyta, hogy ő legyen a főnök. Júlia most újra megmutatta, hol a helye.
Ilja nem tudta, hogyan reagáljon a szavakra, Júlia pedig türelmetlenül dobolt az asztalon. Ilja dühös lett volna, kiabálni, ütni vagy fojtogatni akarta a feleségét, de még csak egy szót sem mert szólni. Meghunyászkodva kezdte összepakolni a dolgait.
Amikor becsapódott az ajtó, Júlia engedte ki az érzéseit. Nagyon nehéz volt neki visszafognia magát, mert még mindig szerette a férjét, de tudta, hogy így tovább élni nem akar és nem tud.
Egy órával Ilja távozása után Júliát dühös telefonhívás érte az anyóstól, aki megrótta a nemtörődöm menyét, és lelkiismeretre próbálta beszélni, természetesen pénzt követelve kártérítésként vagy „visszavonulóként”. Júlia megszakította a beszélgetést, és letiltotta Ilona Pavlovna számát.
Pavel és Júlia úgy döntöttek, nem sürgetik a dolgokat, hanem fokozatosan építik kapcsolatukat. Pavelnek is volt szomorú múltja. Mindketten elégedettek voltak, jól érezték magukat együtt. Júliát Ilja sorsa nem érdekelte, és többé nem találkoztak.