Anna új élete – Egy történet az újrakezdésről
A kis doboz régi, kopott darab volt, sárgára fakult csipketerítőbe csomagolva. A nagymama leült Anna mellé a verandára, a fehérre mázolt padra, ahol az utóbbi napok estéin mindig teáztak, miután elaludtak a gyerekek.
– Ez az édesanyádé volt – mondta halkan. – De még előtte az enyém. És most rád vár.
Anna remegő kézzel vette át a dobozt, amit finoman letett az ölébe. A csatt halk kattanással nyílt ki. A dobozban régi, színes fonalak, varrókellékek, hímzőkeret és egy kockás füzet lapult, benne régi minták, jegyzetek, kézzel rajzolt figurák – és egy megsárgult levél.
„Ha egyszer eljön a pillanat, hogy újra kezdenél, kezdd ott, ahol a szíved otthon érzi magát.” – írta az édesanyja.
Anna napokig nem tudott másra gondolni. A fonalak illata, a lapok surrogása visszarepítette a gyerekkorába. Emlékezett, ahogy anyja estéken hímzett, és a kész terítők, párnahuzatok mindig melegséget hoztak a házba.
Egy reggel a legkisebb lánya, Lili, ölébe huppant, és megkérdezte:
– Anya, miért nézed mindig azt a könyvet?
Anna csak ennyit felelt:
– Mert lehet, hogy ez mutatja meg, hogyan induljunk tovább.
Még aznap elővette a hímzőkeretet. Először csak magának kezdett hímezni, de hamar a szomszédasszony, Erzsike néni is felfigyelt rá, amikor meglátta az ablakba kitett terítőt. Aztán a falu más asszonyai is jöttek: előbb csodálni, majd rendelni. Anna újraélesztette azt, amit gyermekkorában csak játéknak hitt – kézzel készített, szívből jövő tárgyakat.
Hamarosan elkezdett hetente egyszer bejárni a városba, egy kis kézművesboltban kapott sarkot a munkáinak. A bolt vezetője, egy mosolygós, középkorú nő, bátorította, hogy nyisson online boltot is. A nagymama egyik ismerőse segített neki a weboldal létrehozásában, és Anna hímzései eljutottak emberekhez, akikről sosem hitte volna, hogy valaha érdeklődnek iránta.
Mire eljött a tél, már nemcsak hogy volt miből megélniük, de a házban is sikerült több mindent megjavítani: a kályha végre rendesen működött, új ablakot kapott a konyha, és a tető is meg lett foltozva. Anna este már nem csak fáradtan rogyott le, hanem elégedetten is.
Egy vasárnap, amikor a gyerekek a hóban játszottak, Anna egy csésze teával a kezében állt az ablaknál. A veranda mögött a kert fái hóval voltak borítva. A nagymama mellé lépett.
– Tudod, mit látok rajtad? – kérdezte.
Anna ránézett. A válasz egyszerű volt, mégis mindent jelentett.
– Hogy végre visszatértél magadhoz.
És valóban – Anna nem ugyanaz a nő volt, akit a férje egy éve szó nélkül elhagyott. Több lett. Erősebb. Valódibb. És szabadabb. Már nem kérdés volt, „hogyan tovább” – hanem egy új élet, amit ő maga épített fel.