A lányom és a férje rám hagyták az unokákat a teljes szünidőre. Nekem, a szerény nyugdíjamból kell gondoskodnom róluk, ételt adnom nekik, és szórakoztatnom őket.
Manapság úgy érzem, hogy a gyerekek és unokák rendkívül önzők lettek. Csak figyelmet, időt és gondoskodást kérnek, de a válaszok cseréjeként csak közönyt és panaszkodást kapok. Mintha nekünk, idősebbeknek nem lenne saját életünk, csak annyi dolgunk lenne, hogy a gyerekekkel töltsük az időt, mintha szolgák lennénk. Amikor pedig én kérnék valamilyen segítséget, máris mindenki másra hivatkozva elfoglalt, mintha nem is lennék a családtagjuk.
A lányom, Kata, két fiúval büszkélkedhet – a nagyobbik 12, a kisebbik pedig 4 éves. Egy kis faluban élek, Győr közelében, és mindenem, amit értékelek, a nyugdíjam és a csend, ami körülvesz. Nem igazán tudom, hogyan nevelik őket, és mi történik az iskolában, de a gyerekek igazán lusták lettek. Semmit sem takarítanak el, még az ágyaikat sem ágyazzák meg, minden úgy hever, mintha egy tornádó söpört volna végig a házon. Az étkezéseik is külön történet – az én éttermemben készült ételt finoman elutasítják, miközben folyamatosan valami másra vágynak.
Amikor még kicsik voltak, mindent megtettem a lányomért – rengeteget segítettem, játszottam velük, és vigyáztam rájuk. Azonban az utóbbi öt évben nyugdíjba mentem, és próbálok távol maradni az állandó bébiszitter szerepétől. Az idei őszi szünet előtt megkönnyebbültem, amikor megnéztem a naptárt, és rájöttem, hogy november elején nincsenek hosszú hétvégék. Azt gondoltam, hogy Kata és a férje nem utaznak el, így nyugodtan tölthetem a hetet. Milyen tévedés volt!
Egy vasárnap reggel, közvetlenül október utolsó hétvégéje előtt, csöngettek az ajtón. Amikor kinyitottam, Kata állt ott a gyerekeivel, és egyből közölte:
– Anya, szia! Itt vannak az unokák, kezdődik a szünet!
Elakadt a lélegzetem.
– Kata, miért nem szóltál előre? Miért meglepetés ez?
– Ha előre szóltam volna, biztosan találtál volna valami kifogást, hogy ne hozd be őket! – mondta, miközben levette a fiúk kabátját. – Jánossal egy hétre elmegyünk a gyógyfürdőbe, már teljesen kimerültem!
– És mi lesz a munkával? Nincsenek hosszú hétvégék! – próbáltam megérteni, miközben a pánik elöntött.
– Kivettük a szabadságot, János is három napot vett ki. Anya, nincs időm magyarázkodni, késünk! – mondta, gyorsan adott egy puszit és szinte rohant ki az ajtón, engem pedig egyedül hagyva a gyerekekkel és két bőrönddel.
Alig telt el öt perc, máris káosz volt a házban. A tévé hangosan szólt, a kabátok és cipők a földön hevertek, a gyerekek pedig úgy rohangáltak, mint a széltoló. Próbáltam őket rendre utasítani, hogy legalább rakják el a ruháikat, de teljesen figyelmen kívül hagytak, mintha nem is léteznék. Az ételt nem akarták megenni, fintorogtak, és azt mondták, hogy anyjuk pizzát ígért nekik. Ekkor elpattant nálam a cérna.
Felvettem a telefont és hívtam Katát:
– Lányom, pizzát kérnek! Nem fogok nekik venni ilyet!
– Már rendeltem, anya – válaszolta hűvösen, láthatóan idegesen. – Anya, nem fogják megenni a főztödet, mindig ebből van a vita. Menjetek el szórakozni, egyetek valami jót! Te is panaszkodsz, hogy fáradt vagy!
– Miből kéne őket szórakoztatnom? A nyugdíjamból talán? – háborodtam fel, érezve, hogy a düh a szívembe áramlik.
– És mire költenéd? Az unokáid, nem idegenek! – mondta, majd letette a telefont.
Ennyi volt! Teljesen egyedül maradtam ezzel a borzalmas helyzettel. Életemben keményen dolgoztam a lányomért, két állásban, minden pénzemet megtakarítva, hogy neki jó legyen. Erre most, öregkoromban, csak ezt a hálát kapom! Az indulat, a tehetetlenség és az igazságtalanság elborít.
Imádom az unokáimat, igazán szeretem őket. De ők kimerítenek, és én is fáradok. A korkülönbség hatalmas, már nem vagyok fiatal, hogy egész nap utánuk rohangáljak. A lányom pedig úgy gondolja, hogy én egy ingyenes szolgáló vagyok, hogy a nyugdíjam és az időm az övé és a gyerekeké. Ez az ő joguk, nekem pedig csak kötelezettségeim vannak. Tisztán önzőek! És itt ülök, nézem ezt a káoszt, hallgatom a kiabálásukat, és azon tűnődöm: tényleg ez az én öregkorom? Tényleg csak ennyit érdemlek?
4o mini