Nyolc éves kislány, Lucía Esperanza Morales, meglepte a bíróságot, amikor ügyvédként lépett fel édesanyja védelmében. Senki sem számított arra, hogy szavai mindent örökre megváltoztatnak. Lucía nem azért döntött úgy, hogy ügyvéd lesz, mert látta a tévében, vagy mert valaki javasolta volna neki. Egy hétfő reggel, október 15-én, miközben reggelizett a konyhában, hallotta, hogy édesanyja, Carmen Morales, a fürdőszobában sír.
Carmen vörös szemekkel lépett ki, miközben megpróbált mosolyogni, hogy így ne aggódjon a lánya. De Lucía már megtanulta, hogyan olvassa a jeleket. Azon a reggelen, ha az anyja túl sokáig maradt a fürdőszobában, vagy ha suttogva beszélt telefonon, már tudta, hogy valami nincs rendben. „Mami, miért vagy megint szomorú?” – kérdezte Lucía, letéve a kanalat a tálból. Festett két szép copfját, amelyet Carmen gondosan készített el, és tiszta, vasalt iskolai egyenruhát viselt.
Kulcsfontosságú információ: Carmen soha nem engedte meg, hogy lánya szégyenkezzen a kinézete miatt, még a legnehezebb időkben sem.
„Nem vagyok szomorú, drágám. Csak egy kicsit fáj a fejem” – hazudott Carmen, miközben közelebb lépett, hogy megöleljen Lucía homlokát. „Siess, mert elkésel az iskolából!” Ám Lucía már nem volt átlagos gyerek. Kisgyerekként is fényes intelligenciát mutatott, amely megdöbbentette tanárait, és aggodalmat keltett az anyjában. Nem azért, mert rossz dolog, ha valaki okos, hanem mert Lucía olyan dolgokat látott, amiket egy ugyanolyan korú lánynak nem kellene látnia.
- Felnőttek beszélgetéseit értette meg,
- családi feszültségeket érzékelt,
- fotográfiai memóriája lehetővé tette számára, hogy minden fontos részletet megjegyezzen.
Aznap reggel, miután Carmen otthagyta a lányt az iskolában, Lucía nem tudott odafigyelni az órákra. A szünetben a többiekkel játszás helyett egy mangófa alatt ült és gondolkodott.
Éjjel hallotta az apja hangját, aki telefonon üvöltött. Látta, hogy az anyja papírokat rejt el, és észrevette, hogy az utóbbi két hónapban nem aludtak egy szobában. „Lucía, miért nem játszol velünk?” – kérdezte a legjobb barátja, Isabela, miközben más lányok ugróiskoláztak. „Gondolkodom” – válaszolta Lucía felnőtteket megszégyenítő komolysággal.
„Anyukámnak problémái vannak, és segítenem kell.” A lányok nevettek, azt gondolták, hogy Lucía a felnőtt játékát játssza, de ő nem játszott. Nyolcéves kis fejében terv született. Ha anyukájának jogi problémái vannak, ügyvédre van szüksége.
És ha nem volt pénzük ügyvédet fizetni, a kislány ügyvédtémává válik. Aznap délután, amikor Carmen eljött érte az iskolába, Lucía rengeteg kérdéssel bombázta őt. „Mami, mit csinál egy ügyvéd?” Carmen meglepetten nézte a lányát, amíg sétáltak a buszmegálló felé. „Miért kérdezel ilyeneket, drágám?” „Csak tudni szeretném.” Csupán ennyit mondott Lucía.
„Nos, az ügyvéd az, aki segít másoknak, ha jogi problémáik vannak, ha valakinek védelemre van szüksége a bíróság előtt vagy jogai érvényesítésére.”
További részletek következnek Lucía érzéseiről, tapasztalatairól és a bírósági eljárásról, valamint a kislány rendíthetetlen szándékáról, hogy édesanyját támogassa ügyvédjének szerepében. Az írás egy különleges köteléket és a kislány okosságát hirdeti, amely az embereket meglepi.
Az este folyamán Lucía összegyűjtötte mindazt, amit az ügyvédségről tanult, hogy felkészüljön az eljárásra, amely örökre megváltoztatná az életüket. Az év múltával különleges bátorságával és szeretetével képes volt kibővíteni a jogi költeményt, amely mindent megváltoztatott a bíróságon.
Következtetés
A kis Lucía története kivételes bemutatása annak, hogyan harcolhat egy gyermek a családi kötelékek védelméért. Az általa elindított jogi változások nem csupán neki, hanem sok más gyermek számára is reményt adtak. Ez a lenyűgöző elbeszélés arra emlékeztet minket, hogy néha a legnagyobb bátorság a legkisebbektől származik, és hogy a szeretet ereje képes legyőzni a legnagyobb akadályokat is.