– Ez a régi, omladozó ház többet ér, mint amit megérdemelsz – jelentette ki hidegen Margaret Thornton, miközben a rozsdás kulcsokat a fényes mahagóni asztalra dobta.
Legyél hálás, hogy nem hagyunk teljesen üres kézzel.
A Thornton család rezidenciája nevetéstől visszhangzott, amikor a családtagok összegyűltek Robert Thornton Junior végrendeletének felolvasására.
Kea Williams nyugodtan ült a bőrfotelban, amely szinte elnyelte alakját, miközben megfigyelte, hogy menyasszonyi családtagjai és sógorai diszkréten ünnepelték az ő megalázását.
Kea soha nem gondolta volna, hogy a férje halála egy autóbalesetben egy olyan eseménnyé válik, amely a család szórakoztatására szolgál majd, és amely csak három nappal később következett be.
A végrendelet egyértelmű volt: neki csak egy elhagyatott ingatlan jutott a város szélén, miközben a Thorntonok megörökölték a vállalkozásokat, befektetéseket és a családi kúriát.
– Az a ház még villannyal sincs felszerelve – gúnyolódott Thomas Thornton, Robert idősebb testvére, miközben aranyóráját igazgatta a csuklóján.
Apánk húsz éve vásárolta azt a romhalmazt, és sosem tudta eladni. Legalább most valamire használható.
A család ügyvédje, dr. Harrison zavartan köhécselt.
– Nos, jogilag az ingatlant kifejezetten Mrs. Williamsnek szánták a végrendeletben, amelyet az elhunyt férje írt alá – szögezte le az ügyvéd.
– Robert az utóbbi hónapokban egyértelműen zavart állapotban volt – vágott közbe Margaret, jeges pillantást vetve Keára –, valószínűleg olyan személyek befolyása alatt állt, akik kihasználják a gazdag, sebezhető férfiakat.
Végül Kea felállt, és lassan megfogta a kulcsokat.
Szemük találkozott Margarettel egy olyan pillanatra, amely örökkévalóságnak tűnt.
– Köszönöm a nagylelkűségüket – mondta olyan nyugalommal, amely némelyeket kellemetlenül érintett a jelenlévők közül.
– Reméljük, boldog lesz az új otthonában – tette hozzá Thomas élcelődve.
– Pontosan az a hely, amilyen az önök féle embereknek való.
Amint kifelé indult, Kea egy szinte észrevehetetlen mosolyt engedett meg magának.
A Thorntonok nem tudták, hogy Robert három hónappal halála előtt elárulta neki az ingatlan valódi értékét.
Három nappal később Kea egyedül érkezett az elhagyatott házhoz. A kapu nyikorgott, amikor kinyitotta, a zöld indákkal benőtt homlokzat pedig csak megerősítette a Thorntonok gúnyos megjegyzéseit: egy elfeledett rom.
Azonban ő olyan titkot őrzött, amelyet ők nem ismertek.
Határozott kézzel helyezte a rozsdás kulcsot a zárba, a kapu nyikkanva engedett. A belső tér vastagon poros volt, mégis a szerkezet stabil maradt. Közvetlenül a pincébe ereszkedett, ahogy Robert kérte.
A régi feltekerve hagyott szőnyegek alatt egy záras csapóajtót talált, melyet a kulcstartón levő második kulccsal nyitott ki. Belül egy kőlépcső vezetett a sötétségbe.
Felkapcsolta zseblámpáját, majd óvatosan leereszkedett.
Végül nem egy hétköznapi borospince várta, hanem egy boltíves terem, melyet teljes egészében aranylemezzel borítottak be. A falak csillogtak a reflektorfényben. Régi szobrok, zárva tartott ládák és idegen feliratokkal díszített aranyrudak borították a helyiséget. Gondosan őrzött dokumentumok igazolták, hogy Robert nagyapja megszállottan gyűjtött egyházi műalkotásokat és megfizethetetlen értékű ereklyéket, sokat közülük itt rejtve tartott.
Robert véletlenül fedezte fel ezt a titkot a családi naplók átolvasása közben, és halála előtt alig pár nappal mindezt elmondta Keának. Nem bízott a családban, és biztosítani akarta, hogy felesége védve legyen.
Kea leült egy márványpadra, mély levegőt vett. Egy olyan vagyonnal ült szemben, amely mellett a Thorntonok cégei gyerekjátéknak tűntek.
Kiemelt információ: Az ingatlanban talált kincs és dokumentumok felfedték a család korábbi generációinak titkos vagyoni hátterét, amely teljesen megváltoztatta Kea és a Thorntonok életét.
Egy hónappal később
A helyi hírek egyetlen témája az volt: „Egy feketeözvegy titokzatos öröksége fenekestül felforgathatja a nemzeti műkincsvilágot.” Régészek, bankárok és történészek dolgoztak az egykor elhagyatott házban, amelyet most már Az Arany Csendes Háza névre kereszteltek.
Eközben a Thorntonok súlyos pénzügyi vizsgálat alá kerültek. Egy átfogó ellenőrzés számos szabálytalanságot tárt fel a családi vállalkozás számláiban. Vagyonukat zárolták, nevüket pedig botrányos hírekben emlegették.
Margaret Thornton otthonában nézte a tévéképernyőt, pohara kézben remegett a megdöbbenéstől. A kamera Keát mutatta, elegánsan öltözve, hatósági személyek és tudósok társaságában, arca a nyugalom és a méltóság kifejezése volt – mintha mindig tudta volna, milyen értékkel bír.
Összefoglalva, Kea története rámutat arra, hogy a látszólag jelentéktelen örökség mögött gyakran rejtőzhetnek felbecsülhetetlen értékek és titkok. A családi bizalom megtört, a valódi kincs pedig egy olyan álmokkal teli helyről bukkant elő, amelyet senki sem gondolt volna.