A Saint-Étienne Gimnázium hétfő reggelei általában ugyanolyan szürkének tűntek, mint a köd, amely beborította a kisvárost. Az udvaron diákok beszélgettek, a folyosókon cipők kopogtak, a tanárok pedig fáradtan kortyolták a kávét. Senki sem sejtette, hogy ezen a napon valami egészen más történik majd.
Elena Dumont lassan lépte át az iskola küszöbét. Negyedszer költöztek három év alatt – Párizsból Lyon mellé, anyja új állása miatt. A lány már rutinos volt az újrakezdésben: visszafogott gesztenyebarna haj, egyszerű ruhák, és mindig ugyanaz a szelíd mosoly. Láthatatlan akart maradni.
De a Saint-Étienne-ben nem volt könnyű észrevétlennek maradni.
Az első összetűzés
Ebédidőben Elena a menza sarkában ült, amikor Dario Ricci, a suli rettegett „vezére” odalépett hozzá. Magas volt, széles vállú, két haverja, Matteo és Julien kísérte. A fiú hangosan, hogy mindenki hallja, így szólt:
– Hé, új lány. Ez az én területem. A szabály egyszerű: tiszteletet kell mutatni. Ez mondjuk tíz euró naponta.
Elena lassan letette a szendvicset, felnézett, és halkan csak ennyit mondott:
– Én nem játszom, Dario.
Nevetés tört ki az asztaloknál. A lány azonban nem mutatott félelmet. A tekintete hideg volt, mint a jég. Dario úgy érezte, mintha egy pillanatra valami láthatatlan erő szúrná át a mellkasát, de gyorsan elhessegette az érzést.
A zaklatás
Kedden eszkalálódott a helyzet. A lépcsőknél várták.
– Na, Elena, meggondoltad magad? – kérdezte Dario gúnyosan.
– Nem fogok pénzt adni nektek – felelte nyugodtan, de határozottan.
Onnantól minden szünet rémálommá vált. A menzán Dario ráöntötte a levest Elena térdére. Az egész terem hahotázott. Elena lassan felállt, és csendesen csak ennyit mondott:
– Nagy hibát követtél el.
És bár a hangja halk volt, mintha a falak is visszhangozták volna.
A fordulópont
Az incidens után Elena elindult a mosdó felé. A folyosón azonban Dario és két társa elállták az útját.
– Most megmutatod, mit tudsz, kis hercegnő? – vigyorgott Dario.
A lány szemei villantak. Nem volt dühös, nem volt kétségbeesett. Inkább… szánakozó.
– Te tényleg nem érted – mondta. – Én nem akartam ezt.
És ekkor történt. Elena felemelte a kezét, mintha csak inteni akarna. A neonfények felvillantak a plafonon, majd kihunytak. A folyosó néhány másodpercig sötétbe borult. Amikor újra kigyulladt a fény, Dario a földön feküdt, zihálva, mintha az ereje hirtelen elhagyta volna.
A tömeg, amely addig nevetett, most dermedt csendben figyelt.
A titok
Dario reszketve kúszott hátra. – Mit… mit csináltál velem?
Elena közelebb lépett. – Nem én kezdtem, Dario. Csak védekeztem.
A fiút a két haverja felsegítette, de a szemeiben ott ült a rettegés. A diákok egymás között suttogtak. Néhányan azt állították, Elena csak nézett rá, és Dario összeesett. Mások szerint villám csapott belé a lány szeméből.
Egy biztos volt: valami történt, amit senki sem tudott megmagyarázni.
Következmények
Az eset után Dario napokig nem járt iskolába. Amikor visszatért, csendesebb volt, kerülte Elena társaságát, és többé nem próbált „védelmi pénzt” szedni.
De a suli élete nem lett nyugodtabb. Egyre több történet keringett a folyosókon: Elena boszorkány, titkos harcművész, vagy valami egészen más. A tanárok szkeptikusan mosolyogtak, de a diákok szemében a lány már legendává vált.
Leo, az osztály egyik csendes fiúja, egyszer odament hozzá a szünetben. – Elena… igaz, hogy különleges képességed van?
Elena mosolygott, de nem válaszolt. Csak annyit mondott: – Néha a legnagyobb erő az, ha az ember tud hallgatni.
A végső szembesülés
Pénteken, az iskola udvarán Dario végül újra szembenézett Elenával. De most nem gúnyosan, nem dühösen. Zavartan.
– Figyelj… bocsánatot akarok kérni – mormolta. – Nem tudom, mi történt akkor, de… soha többé nem nyúlok hozzád.
Elena bólintott. – Ez jó döntés.
A diákok megdöbbenve figyelték. A rettegett Dario Ricci, aki eddig mindent és mindenkit uralt, most bocsánatot kért.
A váratlan fordulat
Aznap este Elena az ablaknál állt otthon. Anyja még mindig a kórházban dolgozott, a ház üres volt. A lány a tenyerébe nézett. Finom, vibráló fény derengett ujjai között, majd lassan elhalványult.
– Megígértem, hogy nem használom – suttogta. – De talán nem is tehetek másként.
A tükörben visszanézett rá saját arca. De egy pillanatra mintha nem is a sajátja lett volna. Valaki más, egy régi alak… egy ős, akinek ereje most benne ébredt fel.
És Elena akkor értette meg: a költözések nem a véletlen művei voltak. Az anyja menekítette őt. Valaki, valami elől. És most, hogy a titok felszínre tört, már nem lehetett többé láthatatlan.
A Saint-Étienne gimnázium tanúja volt az első villanásnak. A következő azonban sokkal nagyobb vihart hoz majd.