Leonor 45 éves volt, amikor végre merte újra szeretni. Tizenöt év telt el azóta, hogy az első férje korán elhunyt, és egyedül nevelte négy gyermekét, küzdve az élet mindennapi nehézségeivel. Szíve megkeményedett a fájdalomtól, de egy nap találkozott egy férfival, akinek a mosolya beragyogta a sötét világát.
Második esély, új remény. Leonor hitt abban, hogy a félelmek és a múlt kínjai elhagyják a szívét. Együtt tervezték meg az esküvőt, a gyerekek eleinte egyetértettek, mert csak azt akarták látni, hogy édesanyjuk boldog.
Ám az esküvő napján minden megfagyott. Amikor a pap megkérdezte, van-e ellenvetés, a négy gyerek egyszerre állt fel, és hangosan azt kiáltották: „Nem!”
Leonor szíve összetört, de a valódi ok ennél mélyebb volt.
A legidősebb fia, fájdalmas lélekkel, feltárta az igazságot: észrevette, hogy az új férj nem szereti az anyját, és hazugságokkal ámította őt. Veszélyt jelentett a családra, sötét titkokat rejtegetett, melyek tönkretehették volna az egységet.
Leonor érezte, hogy mély tiltakozás lakozik gyerekei szívében: félelem, csalódottság, közöny. Szíve fájdalomtól megtört, de egyben felszabadult egy új erő, amit addig nem ismert. Eldöntötte, hogy nem adja fel, nem hátrál meg. Meg kell mentenie a családját, mint anya és nő, készen állt bármilyen megpróbáltatásra.
A gyerekek, bár dühösek voltak, nem vesztették el az anyjuk iránti szeretetet. Megnyíltak, megosztották félelmeiket és kétségeiket, és Leonor rájött, hogy a házasságnak nem szabad szétválasztania őket, csak megerősítenie.
Szeretettel, megbocsátással és hittel együtt végigjárták a megújulás útját, ahol a múlt nem állta útját a jövőnek. Aznap a családjuk megerősödött, és Leonor szíve ismét megtelt szeretettel, békével és reménnyel.