-Hol vannak a ruháid? És miért vetted le az ékszereket? — a sógornőm ismét kopogás nélkül turkált a szekrényemben, de ezúttal megvártam őt.
Arina az órájára pillantott. Öttől hatig. Mariának mindjárt meg kellene érkeznie.
Levette a cipőjét és a kanapéra dobta a táskáját, bement a konyhába, kinyitotta a hűtőszekrényt – és ahogy várható volt, csak hideg fényt és szinte üres polcokat talált. Miután egy egész napot a raktárban töltött, és a könyvelési osztályon rendezgette a rendetlenséget, teljesen megfeledkezett az ételről.
Megszólalt a csengő. Arina vett egy mély lélegzetet, és próbált hangulatba kerülni.
– Ó, drága menyasszonyom, szia! Épp arra jártam, és úgy döntöttem, beugrok. Maria hangja vidáman átvágott a számon, és már lépett is ki a folyosóra anélkül, hogy meghívásra várt volna.
– Van nevem – mondta Arina hidegen. – És most jöttem a munkából.
– Nem leszek sokáig! — legyintett a sógornő, könnyedén beosonva a nappaliba. – El tudod képzelni, holnap interjúm van, és nincs mit felvennem!
Arina lehunyta a szemét, és gondolatban tízig kezdett számolni.
– És mit javasolsz?
– Akkor nézzem meg a ruhatáradat? – Maria már nyitotta is a szekrényajtókat. – Annyi mindened van, hogy egyetlen blúz átmeneti elvesztését sem vennéd észre!
Arina röviden elmosolyodott. Minden a terv szerint halad. Most az „ideiglenesen” szó simán átalakul „véglegesen” szóvá. Maria azonban nem is törődött ilyen nehézségekkel. Csak elvette és elvitte.
– Hűha! — csodálkozott Mása, miközben egy selyemblúzt halászott elő a szekrényből. – Ez Chanel! Hűha, és az árat sem csökkentették… Mennyibe kerül egy ilyen csoda?
Arina emlékezett rá, hogyan vette ezt a blúzt egy butikban, két hónapig spórolva rá.
– Ötvenezer.
Mária fütyült.
– Kostik tudja, hogy ennyi pénzt költesz ruhákra?
– Költöm a pénzem! – csattant fel Arina. – És ezek nem rongyok.
A sógornő az öltözőasztalhoz ment, és válogatta az ékszereket.
– Figyelj, megkaphatnám ezeket a fülbevalókat? Tökéletesen illenek a blúzhoz!
– Nem – válaszolta Arina határozottan. – Ez egy ajándék anyámtól.
– Kapzsi! – Mária duzzogott. – És az a parfümös üveg, amit múlt héten vittem el, elfogyott. Adsz nekem egy újat?
– Az az üveg tizenkétezerbe került.
– Hát, sajnálom! Honnan tudhatnám? – Minden olyan drága itt – kuncogott a sógornő. – Egyébként, észrevettem az ezüst karkötődet. Megengeded, hogy viseljem?
A folyosón becsapódott az ajtó. Konstantin visszatért a munkából.
– Szeretett asszonyaim! – mosolygott, miközben benézett a szobába. – Miről beszélünk?
– A húgod megint eljött a holmijaimért – fonta keresztbe a karját Arina a mellkasa előtt.
– Nos, itt a vége! – Mária a szemét forgatta. – Kostik, magyarázd el a feleségednek, hogy meg kell osztanunk. Nem mondta el anyád, amikor gyerek voltál?
Arina a férjére pillantott. Gondolatban könyörgött neki, hogy támogassa.
– Arish, mi az, sajnálod? – Konsztantyin vállat vont. – A nővéremnek holnap fontos interjúja van. Hadd vigye el a dolgokat.
– Legutóbb „elvette” anyám brossát. – És nem viszonozta – mondta Arina összeszorított foggal.
– Megint túlzol – legyintett a férj. – Egy átlagos, olcsó bross. Valószínűleg te magad tetted el valahova.
– A kézzel készített ezüst bross nem volt olcsó – mondta Arina élesen. – Mária, add vissza!
– Nincs semmim – horkant fel a sógornő. – Hazudik, Kosztik!
– Tudod mit? – mondta lassan Arina, és a férjére nézett. – Ha nem adja vissza a holmijaimat, akkor abban a ruhában megy el az interjúra, amiben jött.
– Ne hisztérikuskodj! – fintorogta Konsztantyin. – Látod, Mashának semmije sincs. Nem nőttünk fel gazdagon, ő szép dolgokat akar. Add meg neki, amit kér, nem mész tönkre!
Arina rájött: ideje véget vetni ennek. Ez a beszélgetés már túl messzire ment.
– Látom, eldöntötted – keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt, és az ajtóhoz vonult. – Akkor nekem itt semmi dolgom nincs. Vacsorázz nélkülem, amit csak akarsz.
Arina elhagyta a lakást, tudomást sem véve férje kiabálásairól. Levegőre volt szüksége, térre, hogy gondolkodhasson. Éjfélig bolyongott az esti városban, elemezve a házasságát. Mire hazaért, már kidolgozott egy tervet.
Reggel, miután megvárta, míg Konsztantyin elmegy dolgozni, Arina felhívta az irodát, és kivett egy nap szabadságot.
– Ó, te jó ég! – nyitotta ki Arina a szekrényajtókat, és elkezdte kihúzni a ruhákkal teli vállfákat. – Két évet töltöttem a gyűjteményem gyűjtésével, és most egy nap alatt megmentem.
Módszeresen eltávolította a legértékesebb tárgyakat a szekrényekből: estélyi ruhákat, híres tervezők kosztümjeit, limitált kollekciók cipőit. A holmikat gondosan becsomagolták a bőröndökbe.
Miután végzett a ruhákkal, Arina kinyitotta a fiókos szekrényt. A fülbevalók, amiket a férjemtől kaptam az évfordulónkra, az arany karkötők, a zafírokkal kirakott nyaklánc – minden egy különleges dobozba került.
– Először is, most ékszerek – motyogta Arina, miközben antik figurákat gyűjtött. – Mi fog történni ezután? Lakás?
A vázákat, figurákat és egyéb dekorációkat gondosan törölközőkbe csomagolták és dobozokba helyezték. Minden, amit Maria akár csak egyszer is megnézett, eltűnt a polcokról.
Ebédidőre három nagy bőrönd és több doboz sorakozott a folyosón. Arina hívott egy taxit.
– Szia, Anya – ölelte át a nőt, aki ajtót nyitott. – Elnézést a hirtelen látogatásért.
Ljudmila Szergejevna a bejáratnál álló, holmikkal megrakott taxira pillantott.
– Arisha, mi történt? – A szeme megtelt szorongással.
– Hosszú történet – sóhajtott Arina. – Segíts behozni a holmijaimat, és akkor elmondom.