Ileana gyönyörű volt fehér ruhájában, ahogy az oltár felé lépkedett. A vendégek figyelmét egy apró, fekete-fehér kutya ragadta meg, aki hűségesen ült az egyik padsor végén. Ő volt Rex, aki több mint tíz éve kísérte minden lépését.
Ahogy Ileana közelebb ért, Rex váratlanul felállt, és egyenesen elé lépett. Elállta az útját. A zene megállt, a beszélő elnémult, és az egész terem egy pillanatra megdermedt.
Rex nem ugatott, nem próbálta lerázni magáról a ruhát. Csak ott állt, mélyen Ileana szemébe nézve. A kutya tekintete tele volt valami megmagyarázhatatlan érzelemmel — szeretettel, aggodalommal, és egy csendes kérdéssel.
Ileana megállt, és lehajolt hozzá. Lágyan megsimogatta Rex fejét, majd a szívéhez emelte a kezét.
— Veled vagyok, Rex — suttogta halkan, miközben könnyek csillantak a szemében.
A vendégek nem merték levenni a szemüket a jelenetről. Egyesek szipogtak, mások megfogták egymás kezét. Ebben a csendben mindannyian megérezték a valódi hűség erejét — azt, ami túlmutat az emberi szavakon.
Rex egyszerűen tudta, hogy Ileana a vőlegény helyett még mindig az ő legfőbb támasza. És ez a pillanat örökre összekötötte őket.
Kisbetűs mondatrészlet:
nem kellett több szó, mert a szemek mindent elmondtak
Nagybetűs mondatrészlet:
AZ IGAZI HŰSÉG NEM BESZÉL, HANEM ÉRZŐDIK