Zsófia tizenhét éve volt házas. Nem volt tökéletes a házasságuk, de azt hitte, valahol a repedések között mégis otthonra leltek egymásban. A férje, Gábor, mindig is kicsit arrogáns volt – a döntéseket ő hozta, az igazságérzete saját szabályokból táplálkozott. De Zsófia sokáig elnézte ezt, mert hitt abban, hogy a szeretet kompromisszumokat kíván.
Aztán egy szombat reggel, teljesen véletlenül, egy elfelejtett, nyitva hagyott laptop mindent megváltoztatott. Egy üzenet. Egy kép. Egy nevetés, amit nem ő váltott ki Gáborból. Először bénán bámulta a képernyőt, aztán fokozatosan értette meg: ez nem csak egy botlás. Ez egy életforma volt. A levelek hosszú hónapokra nyúltak vissza. Egy másik nő. Egy másik világ, amiből ő teljesen ki volt zárva.
Gábor nem is tagadott, amikor szembesítette.
– Igen – mondta vállat vonva. – Régóta megcsallak. De könyörgöm, nézz már magadra… Ez az egész már régen nem működik. Te is tudod.
Zsófia akkor nem szólt semmit. Nem sírt, nem kiabált. A csendje mélyebb volt bármilyen zajnál. Gábor másnap ugyanúgy elment dolgozni, mintha semmi sem történt volna.
De történt.
Hónapok teltek el. Zsófia nem hagyta el Gábort – nem azonnal. Először visszatalált önmagához. Lassan, csendben, de minden nappal egyre közelebb ahhoz a nőhöz, aki valaha volt. Végre újra festeni kezdett, új emberekkel találkozott, egy kiállításon pedig megismerkedett Márkkal – érzékeny, figyelmes férfi volt, aki nem kérdezett, csak jelen volt.
A kapcsolatuk lassan mélyült el, de valódi lett. És amikor Gábor egyszer váratlanul hazajött, és meglátta Márkot a konyhában egy pohár borral a kezében, elsápadt.
– Ez meg mi a fene?! – förmedt rá Zsófiára. – Megcsalsz?
Zsófia nyugodtan nézett rá.
– Hónapok óta nem vagy már itt velem. Csak fizikailag. A te szabályaid szerint játszom. Hónapokon át tűrtem a hazugságodat. Most eljött az én időm.
A férfi arca torzult a dühtől. És akkor tört ki belőle az, amit Zsófia sosem felejt majd el:
– Igen, régóta megcsallak… de te nem teheted ezt meg velem, nem vághatsz vissza ugyanígy! – fakadt ki, mintha csak neki lenne joga bűnözni, de nem viselni a következményeket.
Zsófia csak annyit mondott:
– Akkor talán rossz nőt vettél feleségül.
Aznap este Gábor elment. Végleg. Zsófia pedig nem érezte, hogy veszített volna. Inkább úgy, mint aki végre megtalálta magát – és a hangját, amit hosszú évekig elnyomtak.