Isabelle a második csengésre nyitott ajtót. Zsófia, a férje édesanyja, két hatalmas bőrönddel állt a küszöbön, selyemkendőben, szinte gőgösen.
– Remélem, nem zavarlak, drágám. Tudod, Erik kérte, hogy ne maradjak egyedül, amíg ő Ázsiában van. És… nekem is jót tesz a társaság – tette hozzá egy színpadias sóhajjal.
Leo, Isabelle és Erik hatéves kisfia, a nappaliból kiáltott feléjük:
– Megjött a nagyi?
– Igen, kis szívem! – rikkantotta Zsófia, máris áttörve Isabelle mellett, mintha ez mindig is így lett volna. – Már hiányoztál!
Isabelle némán figyelte, ahogy a nő birtokba veszi a lakást. Egy újabb hosszú hét kezdődött.
Az első nap még csak a szokásos volt: Zsófia óvatos kritikai megjegyzések, passzív-agresszív megjegyzések formájában tette szóvá a főzést, a rendet, sőt még a gyereknevelést is.
A harmadik nap estéjén azonban valami megváltozott.
Leo már ágyban volt, amikor Zsófia lehuppant a kanapéra, mély sóhajjal.
– Tudod, Isabelle… van egy olyan érzésem, hogy nem igazán örülsz, hogy itt vagyok.
– Ugyan, Zsófi néni – felelte Isabelle, visszafojtva a dühöt. – Erik is így érezné, ha megtudná, hogy feszültség van közöttünk.
Zsófia arcán enyhe rándulás futott végig. Aztán elmosolyodott.
– Igen… Erik. Mindig is az anyja fia volt. Tudod, mindig is azt akartam, hogy olyan nő legyen mellette, aki megérdemli őt.
Isabelle nem válaszolt. Felállt, és a konyhába ment. Ott várt rá az a gondosan elmosott kés, amit reggel még nem talált meg – Zsófia a vágódeszkán felejtette, nyersen, tisztán. Kétszer megtörtént, háromszor. Apró hibák, amelyeknek következménye lehetett volna. Mintha…
Mintha szándékosak lettek volna.
Isabelle aznap este leült a gépéhez, és megnézte a szállodai kamerákat, amelyeket még egy hónapja telepített, amikor Erik felvetette, hogy anyja talán beköltözik. „Csak a biztonság kedvéért,” mondta viccelődve. Isabelle pedig, aki akkor még nem sejtette, milyen gyorsan valóssá válik a vészforgatókönyv, megtette.
Egy fájl kiemelkedett a több közül. Dátum: aznap reggel.
Zsófia a konyhában volt. Nézett körül, aztán hirtelen fájdalmas arcot vágott, és leült. Felcsavarta a köntöse ujját, majd egy rúzst vett elő, és a bőrére kezdett firkálni. Isabelle előrébb hajolt. A nő próbálta „foltnak” álcázni a festést, és amikor végzett, megvizsgálta a kezét a tükörfényben.
Isabelle jegyzetelt. Még nincs bizonyíték – de ez már több, mint színészkedés.
Két nappal később Leo megbetegedett. Isabelle egész nap mellette volt, borogatta, főzte neki a levest, hívta az orvost. Zsófia egyszer sem jött be hozzá, csak egyszer kiáltotta oda a nappaliból:
– A gyerek ilyen környezetben persze hogy elkap mindent!
Amikor Erik hívott videón este, Zsófia csak annyit mondott: – Isabelle lefárasztja Leót, nem csoda, hogy ágynak esett.
Isabelle lassan kifulladt. Erik fáradt volt, 12 órás időeltolódásban, és mindig csak Zsófia verzióját hallotta. Nem hibáztatta őt. De egyre erősebben érezte: el kell mondania az igazat.
De aztán megtörtént.
Egy délután, amikor a postás becsöngetett, Isabelle az ajtóhoz sietett, és néhány percig nem volt a nappaliban. Mire visszaért, Zsófia már a padlón feküdt.
– Isabelle! – hörögte. – Megcsúsztam… a gyerek játéka… a lépcső!
Leo a sarokból bámult, szótlanul.
– Hívom a mentőket – mondta Isabelle gépiesen.
Zsófia ekkor már félrebillent fejjel, nyögdécselve próbálta eljátszani a drámát.
– Mondd el… Eriknek… hogy szerettelek.
De Isabelle nem a mentőket hívta először. Hanem a felhőalapú szerveréhez csatlakozott. Előhívta a lépcsőt pásztázó kamera felvételét. Az utolsó egy perc tökéletesen megörökítette, ahogy Zsófia megnézi, hogy senki nem figyeli, majd gondosan a földre helyez egy plüssállatot, és hátraesik rá.
A fájl neve: Zsófia_jelenet_2024_11_12.mp4.
Ezután tárcsázta Eriket.
– Most azonnal megnézed. Küldöm. Ne szólj semmit, csak nézd végig.
Erik, aki épp egy tárgyalásra készült, zavartan bontotta a vonalat. De három perc múlva visszahívta. Isabelle csak annyit hallott:
– Azonnal hazajövök.
Két nappal később Zsófia a nappaliban üldögélt, kötött, mint aki semmire sem emlékszik.
– Hálás vagyok, hogy ilyen jól megúsztam azt a csúnya esést – mondta egy kis mosollyal. – Talán az angyalok is vigyáztak rám.
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó.
Erik lépett be.
Zsófia felpattant – és eljátszotta a meglepődött, örömteli anyát.
– Ó, Erik! De jó, hogy… ennyire siettél haza. Nézd csak, már majdnem teljesen rendbe jöttem.
– Érdekes – mondta Erik hűvösen. – Azt hittem, még kórházban leszel. Egy ilyen esés után…
Zsófia arca megfeszült.
– Hát… az orvosok csodálkoztak is. Erős csontozat.
Erik lehajolt, és kivette a zsebéből a telefonját.
– Isabelle megmutatta a felvételt.
Csend.
– Milyen felvételt?
– Azt, ahol a plüssállatot szépen elrendezed a földön, mielőtt ráesel.
Zsófia ajka megremegett. Erik csak ennyit mondott:
– Holnap reggel összepakolsz. És soha többé nem állítasz be hívatlanul. Világos?
Zsófia lassan leült. Most már nem volt benne semmi színház.
Később, miközben Leo a szobájában legózott, Isabelle Erik mellé ült.
– Köszönöm, hogy elhitted.
Erik megfogta a kezét. – Nem hittem. Tudtam.