Kriszta, 42 éves, sikeres pszichológus volt, aki mindig is a városban élt, a saját lakásában Budapesten, férjével, Danival. De egy hónapja minden megváltozott. Édesanyja Parkinson-kórban szenvedett, és Kriszta úgy döntött, hogy hazaköltözik, hogy gondoskodjon róla. Az évek alatt felhalmozott karrier és élet végleg háttérbe szorultak. Az egyetlen dolog, ami fontos volt számára, az édesanyja volt, aki mindig is a családja középpontja maradt.
Amikor Kriszta bejelentette Daninak, hogy visszaköltözik Vargára, a férje ellenállt. Nem akarta, hogy Kriszta elhagyja a várost, a karrierjét, mindazt, amit évek alatt felépítettek. Dani próbálkozott mindenféle ürüggyel, hogy megakadályozza a döntést: „Majd keresünk valakit, aki gondoskodik róla”, mondta. De Kriszta tudta, hogy az édesanyja nem bírná elviselni a távolságot, hogy elszakítják a falutól, a kerttől, azoktól az egyszerű, de szeretetteljes dolgoktól, amik egész életét jelentették.
Végül Kriszta úgy döntött, hogy szabadságot vesz ki, és a rendelőjét online fogja tovább vezetni. Dani azonban elutasította a döntését, és amikor látta, hogy Kriszta tényleg pakol, fenyegetőzött: „Ha elmész, vége mindennek.” De Kriszta nem hátrált meg, és elindult.
A reggel, amikor végül összepakolt és a garázsba ment, hogy elinduljon, megrázó dolog várt rá. Az autóját eladták. Dani, aki reggel már elhagyta a házat, hűvösen mondta a telefonban: „Eladtam. Ne menj csak úgy vidékre, amikor kedved tartja.”
Ez volt a pillanat, amikor Kriszta számára minden világossá vált. A házasságuk, amely tizenöt évet ölelt fel, végleg véget ért. Nem anyáról szólt. Nem arról, hogy ő segíthet neki, hanem arról, hogy Dani nem tudta elviselni, ha nem ő irányít. Kriszta rájött, hogy választania kell: az anyját választja, vagy azt az életet, amit Dani számára képzelt.