Rájöttem, hogy a férjemnek viszonya van – de az igazság a szeretőjéről még rosszabb volt
Biztosan egy átlagos szerda este lehetett.
Csináltam curryt – a kedvencét – és gyertyát gyújtottam az asztalon, szinte automatikus gesztusként, hogy fenntartsam az intimitás illúzióját, amit már nem igazán osztoztunk.
Leo szórakozottan megcsókolt, amikor hazaért, majd felment zuhanyozni.
A telefonja, amit a dohányzóasztalon felejtett, szüntelenül rezegni kezdett.
Soha nem néztem át a holmiját. Még akkor sem, amikor az ösztöneim azt súgták, hogy valami nincs rendben.
De ma este nem volt ösztönöm.
Csak egy banális kíváncsiság, mint amikor kinyitok egy félig zárt fiókot.
A képernyő már fel volt oldva.
Csak ellenőrizni akartam az időjárást.
De amit láttam, megdermedt bennem.
Egy beszélgetés egy bizonyos „Evelynnel”.
Szívek. „Hiányzol”. „Még mindig rajtam van a parfümöd.”
Fotók is. Semmi botrányos – de az intimitás, a meghittség, az ellopott édesség, az még rosszabb volt.
Rémülten álltam, a telefonommal a kezemben.
Aztán hallottam, hogy elzárják a zuhanyt.
Aznap este nem szóltam semmit.
Nem sikítottam.
Csendben maradtam.
De elkezdtem keresni.
És ekkor csapott le rám az igazság, mint egy autó a kanyarban.
Evelyn nem csak egy szerető volt.
Pszichiáter volt.
Az én pszichiáterem.
Az, akihez két évvel ezelőtt jártam terápián.
Akivel bizalmasan megosztottam a szorongásaimat, a házasságommal kapcsolatos kétségeimet. Aki jegyzetelt, miközben Leóról beszéltem.
Aki olyan nyugodt hangon azt mondta nekem: “Talán meg kellene kérdezned magadtól, hogy mit akarsz valójában tőle.”
Forrt bennem a vér.
Újra rábukkantam a nevére a régi időpont-visszaigazoló e-mailekben.
Rákerestem az arcára a Google-ben.
Határozottan ő volt.
Nem tudtam, melyik undorított jobban:
Leo árulása…
Vagy Evelyné, aki elemzett engem, hogy jobban elcsábítsam.
Napokig egy szót sem szóltam.
Aztán kinyomtattam az összes bizonyítékot. Az üzeneteket. A találkozókat. A terápiás jegyzeteimet.
És otthagytam őket egy borítékban az asztalon, egy cetlivel Leónak:
“Hazudtál nekem. Ő elárult.
Megérdemlitek egymást.
Elmegyek.”
Hátranézés nélkül távoztam.
És ezúttal én csuktam be az ajtót.