A nagyszüleim több mint négy évtizeden át békében éltek a dombtetőn álló kis házukban, ahol minden kő és minden fa saját történettel bírt. A szomszédjuk azonban másképp gondolta a dolgokat. Egy nap, teljesen váratlanul, munkagépek jelentek meg a szomszéd telkén, és hamarosan egy keskeny, újonnan ásott út húzódott át a nagyszüleim kertjének sarkán.
Az arrogáns szomszéd, Lionel, úgy gondolta, jogot formálhat a földre, amely sosem volt az övé. Nem hallgatott se könyörgésre, se tiltakozásra. „Ez az út kell nekem, és kész,” mondta flegmán.
A nagypapám nyugodt, de határozott hangon szólt hozzá:
– A föld a miénk. Vissza kell állítani az eredeti állapotot.
De Lionel csak nevetett.
„Majd meglátjuk,” mondta, és belevágott az építkezésbe.
Ahogy teltek a hetek, a szomszédságban beszédtéma lett az ügy. Patrick, a barátom apja, nem bírta nézni, hogy a nagyszüleim igazságtalanul szenvednek.
„Van egy ötletem,” jelentette be egy este a telefonban, „de kissé szokatlan.”
Megkérték, hogy vállalja a vezetést egy kis titkos akcióban. A terv egyszerű volt: egy jogi csapdába csalják Lionelt, miközben ő gondosan rátapadt az újonnan ásott útra.
Néhány hét múlva, amikor Lionel azt hitte, hogy minden az ő javára dől el, bejelentették, hogy az általa használt út nem csak illegálisan került a nagyszüleim birtokára, de ráadásul jelentős környezeti károkat is okozott, amiért több ezer eurós bírságot szabtak ki rá.
Lionel nem volt felkészülve erre a fordulatra. A gőgje és makacssága több százezer forintba került, és végül kénytelen volt a telket eredeti állapotban visszaadni.
A nagyszüleim kertje újra békében állt, és Lionel megtanulta, hogy a kapzsiság és a gőg nem vezet jóra.A föld nem csak tulajdon, hanem történet. És ha ezzel játszasz, a történet megmondja, ki a vesztes