Egy sor szerelmi csalódás után Amber már nem hitt a romantikus mesékben. Úgy döntött, hogy a családjára és a karrierjére koncentrál, a nagyszerű érzésekről szőtt álmait a múltba hagyja. Az élet azonban képes meglepetéseket okozni, és egy napon, egy átlagos családi grillezés során a sors váratlan meglepetéssel szolgált neki.
Aznap, miután megérkezett a szülei házába, Amber megérezte a sült hús ismerős illatát, amely gyermekkori meleg emlékeket idézett fel. Sok parkoló autó volt az utcán – egyértelmű jele annak, hogy apja ismét “spontán” lakomát szervezett, mindenkit meghívva. A házhoz közeledve a lány furcsa izgalmat érzett. Volt valami különleges ebben az estében.
Hirdetések
– Amber! – Csendült apja örömteli hangja, aki változatlan kötényében állt a grillsütő mellett. – Épp időben jöttél, gyere be!
Levette a cipőjét, és belépett a házba, de tekintete szinte azonnal egy férfira tévedt, aki az udvaron állt apja mellett.
“Ő Steve, egy régi barátom” – magyarázta apja, észrevéve az érdeklődését. – Nem találkoztatok?
Amber ránézett, és egy pillanatra megállt a szíve. Steve nem olyan volt, amilyennek elképzelte: magas, kissé őszülő, magabiztos, de a szemében szomorúság volt – mély, ismerős, szinte családias.
– Örülök, hogy megismerhetem – mondta, és kinyújtotta a kezét. Hangjában enyhe szomorúság volt.
Viszonozta a kezét, nem értve, miért érez hirtelen valami szokatlant. Egész este azon kapta magát, hogy azon gondolkodik, hogy láthatatlan kapcsolat van közöttük, pedig csak most találkoztak.
Ahogy a vendégek távozni kezdtek, Amber kiment az autójához, és megpróbálta beindítani a motort, de semmi sem történt. Bosszúsan felsóhajtott, és újra elfordította a kulcsot, de hiába. Hirtelen kopogtak az ablakon.
– Problémák? – kérdezte Steve, kissé mosolyogva.
– Igen, valami baj van az autóval, nem tudom beindítani… – válaszolta félénken.
Steve csendben feltűrte az ingujját, és leült mellé, vizsgálgatva a problémát. Néhány perccel később a motor újra beindult.
„Kész van” – mondta, és felállt.
„Köszönöm, Steve” – mondta Amber őszinte hálával.
„Semmi” – mosolygott. „De tudod, ha meg akarod köszönni, talán csatlakoznál hozzám vacsorázni?”
Megdermedt. Ez randimeghívás volt? A szemébe nézve rájött, hogy a szavaiban nincs semmi komolyság.
„Miért ne” – válaszolta Amber váratlanul magának.
Hat hónappal később
Amber a szülei házában a tükör előtt állt, és nem hitte el, hogy ma van az esküvője. Ő, aki már régen feladta a szerelem reményét, most menyasszonyi ruhában volt, készen arra, hogy összekötse az életét azzal a férfival, aki megmutatta neki, hogy a boldogság lehetséges.
A szertartás kicsi volt, csak a legközelebbi emberek vettek részt rajta. De amikor az oltár elé állt, és Steve szemébe nézett, mindent eltöltött benne az elkerülhetetlenség – a helyesség érzése.
Azon az éjszakán, egyedül új otthonukban, Amber furcsa nyugtalanságot érzett. Kilépve a fürdőszobából, látta, hogy Steve az ágy szélén ül, vállai megfeszültek, tekintete mély szomorúságtól elhomályosult.
„Steve?” – kiáltotta óvatosan.
A fiú lassan megfordult, és Amber szíve összeszorult a szemében tükröződő fájdalomtól.
„Beszéltem vele…” – hangja fojtott volt. „A lányommal.”
Amber megdermedt. Tudta, hogy Steve évekkel ezelőtt elvesztette a lányát, de soha nem vette észre, milyen mélyen vérzik még mindig a seb.
„Akkor beszélek vele, amikor nem bírom a magánnyal…”
Leült mellé, és gyengéden megfogta a kezét.
„Nem fogsz megőrülni, Steve. Csak túl sokáig cipelted magadban a fájdalmat. De most már nem vagy egyedül. Együtt túljutunk ezen.”
És abban a pillanatban Amber rájött, hogy az igazi szerelem nem csak a boldog pillanatokról szól, hanem arról is, hogy megosszuk valaki fájdalmát, elfogadjuk lelke sötét oldalát, és ne engedjük el, még akkor sem, ha nehéz.