Amikor Márk bejelentette az édesanyjának, hogy össze akar költözni egy lánnyal, Ilona néni először csak nevetett.
– Biztos valami futó kis románc – legyintett a barátnőjének, Ibolyának. – Márk mindig is könnyen barátkozott.
De amikor a lány megjelent a nappali ajtajában, Ilonának egyszerre kiszáradt a szája. Rebeka. Feszes, egyszerű farmer, olcsó sportcipő, szeme alatt sötét karikák, kezében egy régi hátizsák. Se köszönés, se bemutatkozás. Csak egy halk bólintás. És Márk ragyogott mellette, mintha őt várta volna egész életében.
A család hetekig fel volt háborodva. „Ki ez a senki?” – kérdezgették a rokonok. – „Hol találta? Egy boltban? A piacon?”
Ilona belül marcangolta magát. Az ő fia! Az ő egyetlen fia, akiért mindent megtett! Zeneiskola, magántanár, nyelvek, Erasmus, állás egy patinás ügyvédi irodában! És most… egy lány, aki egy panel hetedik emeletéről jött, középiskolai végzettséggel és egy kávézóban mosogat.
— HIDD EL, EZ CSAK ÁTMENETI, — nyugtatta Ibolya. — EGYSZER FELÉBRED A FIAD!
De Rebeka nem tűnt el. Csendben, alázattal élt Márk mellett. Reggel elsőként kelt, estére vacsorát főzött, és mindig udvarias volt. Nem tolakodott, nem panaszkodott. Sőt, egy nap Ilonának főzött húslevest, mikor beteg lett.
Akkor tört meg valami.
Ilona először csak elfogadta. Aztán beszélgetni kezdtek. Kiderült, Rebeka könyveket olvas, verseket ír, és esténként középiskolásokat korrepetál, hogy több pénzt keressen. A kávézó csak ideiglenes.
Egy év múlva Márk elutazott Kanadába ösztöndíjjal. Rebeka maradt. És gondoskodott. Nem kérte, de Ilona lassan megszokta. A lány beosztotta a pénzt, kitakarította a lakást, elhozta a gyógyszert, fizette a számlákat.
Aztán jött egy nap, amikor Rebeka el akart költözni. Talált egy kis albérletet. Már pakolt is.
Ilona megállította az ajtóban.
– Hova mész, kislány? Ez most már a te otthonod is.
A lány először nem értette.
– Én csak… nem akartam zavarni.
– Nem zavarsz. Soha nem is zavartál.
Azóta Rebekát nem „az a lány”-ként emlegetik. Hanem „a mi Rebekánk”-ként.
Márk hazajött – és meghatódva hallgatta, ahogy az anyja lelkendezve meséli, milyen finom pörköltet főzött neki Rebeka. Meg hogy beiratkozott esti egyetemre. Hogy dolgozik, tanul, él, és már otthon van.
Ilona néha felriad éjjelente, csak úgy, a semmire. És az jár a fejében:
„Vajon hogy lehet az, hogy egy idegen lett az, akiben most jobban bízom, mint bárkiben a saját családomból?”