Tatjana és Volodja három éve házasok. A férj rendőri munkát végzett, de Tatjana sosem mélyedt el igazán a szolgálati részletekben. Eleinte minden olyan volt, mint egy mese. Ám idővel a szenvedély alábbhagyott. Tatjana észrevette, hogy férje egyre gyakrabban marad tovább a munkahelyén. Fáradtan érkezik haza, csendes, rövid válaszokat ad minden kérdésre. Sok a munka, valami bonyolult ügy van nála.
Közben pedig folyton a telefonját nyomkodja, csetel valakivel.
Egy este Tatjana már nem bírta tovább:
– Volodja, nem tudnál velem normálisan beszélni? Mostanában teljesen eltávolodtál tőlem.
A férfi sóhajtott:
– Tatjana, mit képzelsz? Csak egy nehéz ügy akadt, tudod jól, hogy a munkám nem könnyű.
– Igen, de régen mindig szakítottál rám időt – vonta meg a vállát Tatjana. – Most még a hétvégéken is a telefonodba vagy beletemetkezve.
– Bocsi, drágám – mondta Volodja, vállat vonva. – Megpróbálok többet figyelni rád.
De semmi sem változott. Tatjana egyre inkább azon kapta magát, hogy a férje titkolózik. Talán viszonya van mással? Ettől rosszul érezte magát. De nem, nem lehet igaz. Minden rendben van náluk, a gyerekekkel is.
Mégis, Tatjanában megmaradt a gyanú. Egyszer megpróbálta megnézni Volodja telefonját, amíg az zuhanyzott. De a képernyő zárolva volt, és nem ismerte a jelszót. Ez csak megerősítette a gyanút. Korábban nem volt titok köztük.
Tatjana panaszkodott a barátnőjének. Szvetka sóhajtott, majd tanácsolta:
– Hallod, figyeld meg. Tegyél fel otthon egy rejtett kamerát, amíg nincs ott. Akkor megtudod, mit csinál, amikor nem vagy otthon.
Tatjana megdöbbent. El sem tudta képzelni, hogy ilyenre vetemedjen.
– Mi van? Hogyan tudnék így a férjemről felvételeket készíteni? Ez már bolondság!
– És te mit szeretnél? – kuncogott Szvetka. – Így csak szenvedsz majd. Ha nincs mit rejtegetnie, akkor nincs mitől félned. Ha pedig valami nem stimmel, jobb tudni az igazat.
Tatjana sokáig hezitált, de végül döntött. Vettem egy apró kamerát. Egyszerű darab, de a céljaira megfelelt.
Úgy nézett ki, mint egy átlagos töltő. Csak fel kellett szerelni. Valahova az éjjeliszekrényre tenni, és kész. És pont akkor jött az alkalom – a főnöknője felajánlott neki egy egyhetes üzleti utat egy másik városba.
Általában a nő visszautasította az ilyen utakat. Nem akart távol lenni a gyerekektől, ráadásul mindig akadt valami otthon. Meg pénzük is volt elég. De most azonnal igent mondott. Este félve közölte a férjével, hogy biztos tudja, egyedül lesz otthon.
– Volodja, jövő héten üzleti útra küldenek. Hét napra.
– Tényleg? – lepődött meg Volodja, majd sóhajtott. – Nem baj, valahogy elboldogulok nélküled.
– Talán elvihetnéd a gyerekeket anyához? – kérdezte reménykedve Tatjana. – Ugye szerettél volna.
Így biztos lehetett benne, hogy nincs semmi titok köztük.
– Minek? – húzta össze a szemöldökét Volodja. – Sok a munkám, most nem alkalmas az utazás.
– Jó, ahogy gondolod – sóhajtott Tatjana.
Nem akart nagy ügyet csinálni, de úgy tűnt, muszáj lesz.
Amíg Volodja zuhanyzott, Tatjana gyorsan felhelyezte a kamerát a hálószobába.
Elrejtette a kábelek között az éjjeliszekrényen. A szíve vadul vert. Mi van, ha a férje észreveszi? De minden simán ment.
– Na, megyek. Ne unatkozz nélkülem – csókolta meg búcsúzóul Volodját.
– Jó utat! Hívj, ha kell – mosolygott a férj.
Egész útján az repülőtérig Tatjana nem találta a helyét. Jól döntött? Mi lesz, ha Volodja megtalálja a kamerát? Vagy ami még rosszabb, lát valamit, amit nem szeretne?
A repülőn kicsit megnyugodott. Nincs visszaút. Hét nap gyorsan eltelik, majd meglátjuk. Az első napok viszonylag nyugodtan teltek. Tatjana teljesen elmerült a munkában, beszélgetett a kollégákkal. A kamera felvételeit meg sem nézte. Vagy félt, vagy nem volt ideje.
De a negyedik napon a kíváncsiság győzött. Este a szállodába érve megnyitotta az alkalmazást. Csatlakozott a kamerához.
Eleinte semmi különös — üres hálószoba. Néha bejött Volodja átöltözni vagy valamit keresni.
Tatjana már ki akarta kapcsolni a közvetítést, amikor hirtelen egy nő jelent meg a képen.
Egy fiatal szőke nő rövid ruhában. A szíve megállt. Szóval erről van szó! A férje valóban megcsalja. Tatjana már dobta volna a telefont a falhoz, amikor váratlan esemény történt.
A szőke nő komolyan végigjárta a szobát, kinyitotta a szekrényt, és módszeresen átnézte a dolgokat. Elvett egy kis dobozt, forgatta a kezében. Aztán odament a komódhoz, és egyesével kihúzta a fiókokat.
– Mi a fene? – dünnyögte Tatjana. – Mit keres ez a nő itt?
Ekkor Volodja belépett a hálószobába. A szőke nő meglátva őt, hátralépett a komódtól.
– Ó, én… csak törölközőt kerestem – hebegte.
– Ja, persze. A fehérneműs fiókokban – mosolygott Volodja. – Na, kezeket a hátad mögé!
Ügyesen megbilincselte a szőke nőt.
– Megvagy, kicsim. Már régóta üldözzük a bandátokat.
Tatjana döbbenten figyelte az eseményeket. Mi történik itt az ő hálószobájában?
Ekkor még két férfi rohant be a szobába:
– Tisztelt őrnagy, a peremterület tiszta. Letartóztathatjuk az elfogottat.
– Remek, srácok. Vigyétek el, mindjárt ott vagyok – parancsolta Volodja.
Miután mindenki kiment, Volodja fáradtan lehuppant az ágyra és dörzsölte a szemét. Tatjana lekapcsolta a közvetítést, nem tudta elhinni, amit látott. Egyetlen kérdés járt a fejében: mi történt most?!
A hátralévő üzleti út homályos volt számára. Folyton újra lejátszotta a jelenetet. Miért tartóztatta le a férje pont náluk? Ki volt az a szőke nő? És legfőképp: miért nem mondta el semmit? Amikor eljött az idő a hazatérésre, Tatjana izgatottan várta az utat, nem tudva, hogyan viselkedjen a férjével. Elmondja, hogy kamerát tett fel? Vagy úgy tesz, mintha semmit sem tudna?
Volodja virágcsokorral várta:
– Üdv itthon, drágám! Hogy telt az út?
– Rendben volt – mormolta Tatjana. – És nálad?
– Mint mindig – vonta meg a vállát Volodja. – Munka, otthon, megint munka.
– És ennyi? – nem bírta tovább Tatjana. – Nem akarsz többet mondani?
Volodja alaposan megnézte a feleségét:
– Tatjana, mi van?
– Volodja, bocsáss meg… – kezdte Tatjana.
Mindent elmondott. Hogy kamerát tett fel, és mindent látott. A férfi összevont szemöldökkel hallgatta, de még nem ítélkezett.
– Rendben – sóhajtott. – Ha ennyire fontos neked…
Leültek a kanapéra, és Volodja mesélni kezdett:
– Emlékszel, mondtam, hogy fontos ügyünk van? Azt követtük, hogy egy betörő banda. Nagyon ravaszok voltak, nem tudtuk elkapni őket. Úgy döntöttünk, beépülök.
– És miért nem mondtad el nekem?
A férfi sóhajtott.
– Nem akartalak aggódni, meg az ügy titkos volt. Csapdát állítottunk. Már voltak gyanúink. Úgy döntöttünk, hogy én találkozom ezzel a nővel. Ők egy trükköt alkalmaznak, hogy férfiakat megnyernek maguknak, aztán meglopják őket. Így ismertem meg ezt a nőt, aztán elkaptuk őket. Te magad is láttad.
Tatjana tátott szájjal hallgatta. Milyen butaságokat képzelt magának! Sóhajtott.
– Azt hittem, megcsalsz. Ezért raktam fel a kamerát, hogy kiderítsem.
– Most mérges lennék rád – mosolygott Volodja. – De inkább örülök, hogy végre megoldottuk az ügyet. Ha megnyomjuk ezt a nőt, mindent bevall.
– Bocsáss meg – kérte Tatjana.
– Semmi baj, a lényeg, hogy minden tiszta.
Csend lett közöttük, egymásra néztek. Aztán Volodja mondta:
– Hallod, szervezzünk egy romantikus vacsorát! Ünnepeljük meg az ügy sikeres lezárását és a visszatérésedet.
– Rendben – mosolygott Tatjana. – És ne legyen több titok!
– Megvan! – nevetett Volodja, és magához ölelte a feleségét.